2012. augusztus 29., szerda

2012. augusztus 26., vasárnap

padlivöri

(de ez titok!)

égszakadás

kéne valaki, aki folyton jön és lökdös, hogy menjek már a dolgomra, mert az elmúlt köbö másfél hétben 34 órát töltöttem sorozatnézéssel (igen, ezt most alig mertem bevallani), és futok a vasakaratom után, mert eldöntöttem, hogy a jövő héten mindennap csinálok valamit, ugyanis ma anyu nyugtatgatott, hogy hiába lesz egy hét múlva évnyitó, minden rendben lesz, de iszonyatosan félek, talán csak az ofő órákra gondolva nem fog el a sírhatnék, és hiába lett most is évvégén 4,4-es átlagom és mellette 539 órát hiányoztam, meg tavaly 6 vagy 8 óra alatt vizsga előtti nap bevágtam kitűnőre a fizika anyagot (idén jó volt a puskám és a padtársam, de ne nézz így, nem akarok mérnök lenni), meg ilyen-olyan gimi, de ez nem nyugtat meg.

és mivel nem csináltam semmit nyáron, az utolsó héten minden egyes rohadt kis estét tevékenyen fogok eltölteni. ha kell basszus, egyedül nekivágok az éjszakának.
(tudtok valamilyen nyár végi "akik-kétségbe-vannak-esve" bulit?, mert halálosan kétségbe vagyok esve. a kreszről és a "találj-magadnak-suli-alatt-munkát" prodzsektről már ne is beszéljek.)

2012. augusztus 25., szombat

lovaggá ütlek

egyszer egy agyhalott rokonom próbált meggyőzni arról, hogy az állatoknak nincsenek érzéseik és gondolataik, mert gondoljak már bele, hogy milyen pici agyuk van. még jó, hogy csak beházasodott és nem vérrokon. nem ismeri celofánt, na, annak a dögnek már csak magyarul kéne csevegnie az időjárásról és fel sem tűnne.

akire még néha ma is gondolok, az az a macs, aki egyszer egy fa alatt feküdt, de nagyon rossz állapotban, ezért bementünk szólni az állatkórházba. mikor visszafelé sétáltunk már nem volt ott. szégyellem, hogy összeszorított szemekkel mentem, mert nem akartam újra látni.

péntek este volt, a fényszóró gyilkolta a sötétséget, közben élménycserét tartottunk, leálltunk szélre és éveknek tűnő hatásszünet következett. az út közepén egy fekete macska háromdés anatómiai ábrája volt, de amitől mégjobban elszorult a torkunk, hogy egy másik fekete kiscica ott ült a padka mellett és bámulta a kimúlt társát. ránk pillantott a hatalmas aranysárga szemeivel, majd vissza és tovább ült rendíthetetlenül.
nem tudom miért tört ki rajtunk a pánik, mert nem mi ütöttük el és úgy tűnt, már nem szenved, de ahogy az a feketeség ült ott és bámulta a másikat..
az út maradék részében csönd volt.

2012. augusztus 23., csütörtök

2012. augusztus 21., kedd

őrület

frankie wilde

lüktetünk
forrunk
ordítunk
pulzálunk 
tépünk
ugrunk
üvöltünk
taposunk
szaggatunk
kifordulunk



basszameg a kurvaéletbe ennek világít a szeme, világít a kibaszott szeme és még nem is létezik
szilvapálinkát ittam és több kilométert sétáltam a konyhában, talán lenyugodtam 

scb

volt olyan ismerősöm, aki 1 év múlva böffentette oda, hogy van testvére.
ez nekem annyira furcsa, majdnem minden második bejegyzésemben vagy bármimben megemlítem, vagy legalább utalok a zsófira, mert nagy hatással van rám, igaz, általában negatív értelemben.

igazából, ha nem a nővérem lenne, akkor biztos, hogy nem barátkoznék vele. legalább olyanfajta testvérharc sosem volt, mert minket nem lehet semmiben összehasonlítgatni. ennél ellentétebbek nem is lehetnénk. és köztudott, hogy az ellentétek vonzzák... a problémákat. mert ez nem az a "mások vagyunk, de annyira csudijól kiegészítjük egymást", hanem ha ő beszélgetni akarna, én hallgatni, ha ő menni, én maradni, ő a szürke hétköznapjaimat dobja fel egy-egy gyűrűvel vagy könyvvel, én csak akkor vagyok ott, ha egyedül van vagy baj van.
és nem érti az iróniát.

még néha manapság is azt kívánom, bárcsak ne lenne, bárcsak meg sem született volna, néha eljátszom a gondolattal, hogy mi igazából nem is vagyunk vérrokonok, akkor érthetőbb lenne minden.
már egy ideje konstans gyűlöletet érzek.
mérhetetlenül utálom, annyira de annyira..
ez ilyen lyukas-a-cipész-cipője-effektus.
és most megyek bűntudatot érezni.

2012. augusztus 20., hétfő

bpa-dna

and you know you find a new day dawning
every single morning in america


néha belebambulok a körülöttem levők kezének a formájába, mert hozzátartozik az élet apró örömeihez, ha meglátok egy csontos ujjat, egy egyedi körömformát, ami még ki is van lakkozva, vagy olyan mancsot, ami nem illik az emberhez.
belebambulok a világba, mert néha nem tudok mit kezdeni az értelmetlenséggel, hogy a macska átment bulémiásba és hogy kaptam egy ímélt, egy könyvesbolttól "irány a suli" néven, amiben azt ajánlják, hogy vegyem meg, az Egy idióta külföldön és A szajha lánya c. nagysikerű irományokat.

rohadt augusztus rohadt huszadikája
igazából velem van a baj, mert antiszociális vagyok, és nincs kedvem senkit lehívni vízibiciklizni, vagy beülni a skorpióba vagy a daiquiribe koktélozni, de persze nem csináltam semmit nyáron, mert nincs semmire pénzem, talán valahova ki tudnék vonatozni, de akkor évekig ott kéne élnem, hogy legyen lóvé a visszaútra. bár ha jobban meggondolom, nem biztos, hogy hazasietnék.
megint egy filmidézet jutott eszembe, a gattacából:
"Tudod, hogy győztelek le akkor? Nem tartalékoltam a visszaútra."

ha láttad a filmet, tudod miről beszélek és nem válik sablonná ez a mondat.
akkor fogok én is normálisan élni és "győzni", ha nem aggódom azon, hogy mi lesz azután, hanem ha kell beledöglöm abba, hogy első legyek és elérjem a célomat, mert csak akkor tudok száz százalékos lenni, ha nem tartalékolok a visszaútra.
nem, kérlék, nem sablon, nem közhely, és nem fogok filozófikusan, már már szentimentálisan egy koponyát a kezemben és nem szavalok shakespeare-t hozzá. csak próbálom tudatosítani magamban, mert még nem szeretem a "csak oda" jegyeket, kell "oda és vissza".


annak van értelme, hogy nincs kedvem, szinte már utálom az embereket, de azért megölelgetném őket?
ja és kóstoljátok meg az ország cukormentes tortáját!

2012. augusztus 18., szombat

H

még a pesti kórházban volt egy olyan szobatársam, aki szeretett, sőt imádott kórházban lenni, és inkább ott akart lenni, mint máshol. az már más kérdés, hogy köbö ötödikes vagy hatodikos lehetett a kiscsaj és én próbáltam meg neki megtanítani a kontinensek nevét, még rajzoltam és énekeltem is hozzá, hogy:
"európa, ázsia, afrika, az egész vilááág egy nagy csoda"

volt olyan is, akinek megkért az anyukája, hogy matekozzam már a kölkével, és írjak már fel neki néhány példát, mert a háromjegyűvel való összeadás - kivonás döcögősen megy.
de volt, hogy inkább átsétáltam a klauhoz hesszelni a másik osztályra, mert az új szobatársam, aki 13 éves volt, állandóan kedvesemnek hívta a 11 éves pasiját, akivel már 2 és fél éve voltak együtt, majd megjött az apukája és néhány rokon és fura dalokat kezdtek énekelni.

legutóbb, amikor megint be kellett 1 napra feküdnöm, és reggel járkálnom kellett a folyosón, és nagyon kedvesen mosolyogva elengedett 2 férfi, akik épp egy halottat toltak egy nagy fémteknő alatt. 
yey!

ma is megyek

2012. augusztus 17., péntek

famili

jelenleg olyan nagy dolgokon elmélkedem, hogy vajon miért nevezi el a bárki is a gyerekét jácintnak és vajon van-e olyan család, ahol a jácint név apáról fiúra száll, mint egyfajta örökség
igazából csak be vagyok tojva, mert spanyolul álmodtam (ne gondolj nagy dolgokra, csak ilyen hola-k, meg están siempre aquí pero ellos son muy hermosos) és az áná jelentése szerint a könyvek is megérkeztek - már nagyon augusztus van

többször megkaptam már, hogy nem pakolok fel elég képet, nos ez amiatt van, mert egyrészt nem tudok fényképezni, másrészt nem szeretem, ha fényképeznek, harmadrészt, nem tudok ilyen gimpekkel bánni
no de azért próbálkozom, szóval engedd meg, hogy bemutassam neked a zsófi nővéremet, még ha a feje alig látszik is

ez a kis piros itt ni, az almádi borfeszten, háttérben a zenekar fúvós szekciója
olyanok vagyunk, mit két tojás, nem?
akkor szoktunk lebukni, amikor rájönnek, hogy ugyanaz a vezetéknevünk
18 éves, bak, exhibicionista (a kevésbé perverz értelemben), nem szereti a pizza szélét, általában összetöri a dolgokat - nem olyan rég a nutellás üveg lelte így reggel halálát, és van 9 középfokúja - najó, csak 8, mert az angol az felső

ha már így belejöttem, ismerjétek meg a borbálát

az a loknis ottan, valamit nagyon magyarázhatok,
mert még egy ér is kidomborodik a nyakamon
iskola időben is fel lehet hívni féléjfélkor és tudunk hajnali 2-ig beszélgetni úgy, hogy másnap évfolyamtézé van, tengerbiológus akar lenni, de óvónőként is megállná a helyét, vele fedeztem fel az íródeákot, egyszer sziámiikrek voltunk farsangon, szeret koreográfuskodni, általában nem tud befejezni egy könyvet sem, mert állítása szerint csak egyhuzamba tudja őket elolvasni, de mivel folyton nyüzsög, sosincs ideje, így ez nem következik be, van közös zongorás múltunk és néha annyira el van varázsolva, hogy melegítés közben felrobbantja az ebédjét a mikroban (hé, ti is nevettetek volna!)

igazából csak kibúvót kerestem, mert a média esszéhez mindenféle pszichológiai cuccot kéne olvasnom, de a felét sem értem, szóval még egy pár percig szenvedek és sajnálom magam, neadjisten egy kis csokit is majszolok, és újra fejest ugrok az értelmetlenség tengerébe
nem tudom hol kezdjem, ihlettelen vagyok

2012. augusztus 14., kedd

pont nélkül

sundown
you walk away


kuszaaaaa
most legszívesebben a fél oldalt teleírnám mindenféle jelzőkkel és olyan koholt szavakkal, mint a szentimentalicska, de csak annyit tudok mondani, hogy csíkos póló, rögtön négyet is látok
tehetetlenségemben már csak nevetni tudok és ugyanazt a darabot zongorázni órákon keresztül, fel sem tűnt - majd egyszer egy ilyen házban akarok élni, ahol kinyitom az ablakomat, amin kanyargós rács van, tavasz lesz vagy nyár, meleg idő, és aláfestő zenét adok az ajtók előtt cigarettázók beszélgetéséhez

folyton csak álmodozom és de történni már nem történnek az események - ma olvastam agatha christienél: "és a szót tett követett"
megborzongok, mert úgy érzem, hogy nekem szól, tudod, mint amikor egy barát úgy akar szembesíteni, hogy hirtelen lesz egy ismerőse, aki olyan dolgot csinál, ami rossz, és olyan elánnal meséli, hogy belepirulsz

mindegy, nem is ez a fontos
bátran kérdezhetnéd, hogy akkor mi az
de csak üldögélnénk egymás mellett, ahogy a kérdés néhány percig még megválaszolatlanul kering a fejünk körül, majd lassan beleivódik a függönyökbe
mellettem ült, az egyikük kint sírt, a másikuk mellettem nevetett és így kérdezte, hogy neki meg mi baja - a függönyök sok mindent elbírnak, néma barátok, szerintem alul vannak értékelve, de ha már ők is roskadoznak, a kérdéseket magába szívhatja a szőnyeg és a bútorok - ma sem történt másképpen

pedig ott ültem és próbáltam tényleg próbáltam edzésbe hozni a hangszálaimat, de csak segélykérően néztem rá, mintha már tudnia kéne a választ is, ezalatt salátává gyűrtem a tizenegyedikes tankönyvemet, amiből az imént átnéztem a logaritmust
valamiért nem szabad kiabálni
a tehetetlenségben nevetni kell, álmodozni és ugyanazokat az akkordokat csukott szemmel eljátszani

2012. augusztus 10., péntek

eve

igazából lassan négy hónapja történt.
nagybátyám rátekert egy vékony sonkadarabot egy sárgadinnye szeletre, és kérdezgetett, hogy gondolok-e rá. kínzás ilyenekről beszélni, mert a sárgadinnyézés ártatlan dolognak tűnik, ami mellé inkább olyan nagy kérdések illenek, hogy filmet nézzünk, vagy inkább sétáljunk a duna-parton.

Nem óhajtom magam fölboncoltatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos.

ezt kosztolányi írta egyszer, de idézhettem volna weöres sándor egyik mindenség-érzését is, és tényleg, úgy vagyok vele, hogy túlléptem már azon, hogy milyen vagyok, hogy megpróbáljam bármivel körülhatárolni magam, inkább azon gondolkozom, hogy mi lehetnék még, mit csinálhatnék még, milyen cipőkkel rúghatnék véletelenül össze az asztalok alatt.
mert azt tudom, hogy minden számít, az eleje, a közepe, a vége, honnan jöttünk, mit csináltunk és hova érkeztünk.

tegnap azt mondta a kristóf, hogy én is csak szénhidrogén vagyok, víz meg rostok, izmok, ásványi anyagok satöbbi, és csak cinikusan mosolygott, amikor azt feleltem, hogy ha ez így lenne, már régen felakasztottam volna magam.

a libanoni nagy komolyan azt kérdezte egy reggelinél, hogy ha a csoki az csokoládé, akkor miért nem hívják a ropit ropoládénak.
ezért imádom.

2012. augusztus 9., csütörtök

gang

mellesleg hétfőn megismertem a két legaranyosabb embert a földön.
   az egyik szőke, a másik vörös.
az egyikük ma azért jutott eszembe, mert elkezdtem matekot ismételni, és elképzeltem a suli kezdést, hogy tényleg tanulni fogok, szünetekben olvasni, és erről rory-ra asszociáltam. mindig is rory akartam lenni, de neki mások az elképzelései. amúgy nála úgy függenek össze a dolgok, hogy 40 fokban azért hord 3/4-es fekete ujjú pólót, mert a légkondis helyen fázik a lába.
   a másikuk azért, mert reggel a macskám meg akarta enni a müzlimet. és tényleg, ha a szobatigrisnek uborkára fáj a foga, akkor vitaminhiánya van. és rá gondoltam, amikor egy porcelánbaba arcú lányról olvastam.
apróságok. hülyeségek.

volt, akinek másfél órán át egyfolytában meséltem róluk.
előre utálom, hogy szeptember kezdetével mindenki azt fogja a másiktól kérdezgetni, hogy mit csinált a nyáron, és ezt lehetőleg angolul meg spanyolul..
nekik nem fogom elmondani.
nem értenék meg, mert még nem ültek szemben a vörössel és a szőkével.

2012. augusztus 4., szombat

mint

amikor még széép fehér voltam, és nem ilyen átlag bebarnult, mint most, hívtak hófehérkének és hasonlítottak porcelánhoz. utóbbi nagyon bántott. mert a porcelánnal csak a baj van. vigyázni kell, hogy el ne törjön, ezért inkább egy vitrinben tárolják, vagy le kell törölni róla a port, sokszor pedig nem is olyan szépek, átlagosak, csak az aljára van valami firkantva a kis címerszerűségével, szóval túl van értékelve. és még a gyerek kap büntetést, ha véletlenül kicsúszik a kezéből. érted, na.

2012. augusztus 3., péntek

~


minden Nem kivesz egy darabot belőlem

nem is tudom, miért mondom el


   beléptem, és a földszinten vizes volt a pepitapadló. lépkedtem a lépcsőkön, egyre feljebb, az első emelet fordulójába értem, a 3-as számú lakás takarít a héten. itt van egy növény, aminek a tartójából mindig kiszivárog a víz. még több "talajnedvesség".
   kilenc fokból áll egy forduló. van egy ál-lépcső, őt nem számolom, rálépek az "egyesre", majd kettesével felszaladok, és így pont a forduló tetejére érek. közben a behajlított térdemen van a kezem, csak lefelé szoktam a vaskorlátba kapaszkodni.
   az esztert sohasem tudtam természetes hangon kimondani, általában elcsuklik a hangom, de ha mást kell így hívnom, akkor is; ha leírva látom, összeszűkül a gyomrom. a vezetéknevemmel sem békéltem meg. nem is ez a legjobb szó rá, inkább vele is furcsa a viszonyom. ilyen vezetékneve nincs másnak, nővéremet egyszer "szépnevű zsófi"-nak hívták emiatt. általában a rövidítettet használom bemutatkozáskor, mert nem akarom a másik feltartani azzal, hogy kimondom a hosszú nevemet, és különben is elfelejti.
   lassan a második emelethez értem, valahogy megviselt ez a sok víz a padlón, úgy éreztem, hogy miközben megyek a harmadik szintre, a fordulóból kitör a zuhatag, a mellkasomnak csapódik és hátradönt.
   meg kellett kapaszkodnom a korlátban, becsuktam a szemem és automatikusan szeltem a fokokat, nem kellett számolnom, és még így is láttam magam előtt a repedéseket. mikor a negyedikre értem, elmúlt. a föld száraz volt. egy pillantra helyreállt a rend a világban.

y espera la PRIMAVERA

voltam világjava esten, fókatelep koncerten. anyut rángattam el, egyrészt mert ilyenkor nem az anyukám, hanem barátnői státuszba konvertálódik és akivel a borin kívül a legtöbbet tudok nevetni. és mert 10 perccel a kezdés előtt találtam ki, hogy én oda el akarok menni és nem valószínű, hogy a többiek örömükben kipattantak volna a bolyhos szőnyeges házukból, nem mellesleg a felével össze vagyok veszve, a másik feléhez meg nincs kedvem, mert az antiszociállisság tengerében lubickolok és süttetem magam a parton.

nem szeretem, ha köszönös nélkül elmennek.
nem szeretem, ha a fellépők - zenészek nincsenek szépen felöltözve (vagy legalább olyan göncben, amiben nem kelt olyan hatást, hogy csak magára kapott valamit reggel, mert át kellett menni a boltba tejet venni).
nem szereten, ha a filmekben összevesznek és megharagudnak arra, akinek igaza van, de túl töketlenek, hogy megbeszéljék, és a végén még ő kér bocsánatot.

ne ráncold a szemöldököd!
nekem kell magammal élnem..

plafon

i ain't blind
just the matter of time

keep keep bleeding

elkezdtem írni, de rájöttem, hogy csak negatívum jutna eszembe.
kíváncsi vagyok meddig bírom ki.

2012. augusztus 2., csütörtök

dzséjn ószten

csak így szösszenetben elmondanám, hogy mennyire összefolynak a napok, de azt hiszem, tegnap találkoztam a zemmával, akit nagyon nagyon imádok, és aki kinevetett, amikor 3 deci epres limonádét rendeltem, mert milyen viccesen mondtam, hogy három deci, utána meg a kézmozdulatom gúnyolta, ahogy a pincércsávóka kezébe belevarázsoltam az aprót, de egyébként nem sikogattam, amikor körültáncolt minket egy-két méhecske, és egyfolytában mesélt valamelyikünk, de persze főképp ő, aminek külön örültem, mert még ilyenkor is lámpalázas leszek, na mindegy. az ilyen randik után úgy érzem, hogy kapok levegőt.
volt, hogy én is patológus akartam ám lenni.

2012. augusztus 1., szerda

they said she had a heart attack.. i think the creatures coming back

beszéltem a klauval, akit még a pesti kórházban ösmértem meg, lassan két éve, azóta távkapcsolatban élünk, de azért havonta - kéthavonta megvitatjuk a világ eseményeit. azt azért sajnálom, hogy verával meg fruzsival meg ervinnel nem vagyunk így. pedig néha nagyon hiányzik, hogy halljam vera rekedtes hangját, a folyosón üldögéljünk és csodálattal nézzem a hússzínű lakkos körmeit. viszont laurával beszéltem, aki elképesztően jól ír és klarinétozik és szaxofonozik. ilyenkor szerencsésnek érzem magam.
ja, azért kezdtem bele, mert mottómmá teszem klau anyukájának meglátását, miszerint "jobb a biztos rossz, mint a bizonytalan jó".

de most mennem kell, meghallgatom emma izgalmas életét, míg én csak egy vízhólyagot fogok tudni felmutatni. ilyenkor mindig szerencsétlennek érzem magam.