2013. május 31., péntek

holdsugár


van egy hatalmas kirakós játék, két darabka vagyunk, összeilleszthetőek, de csak gyári hiba, a számunkra kijelölt helyek nincsenek egymás mellett


2013. május 30., csütörtök

győrimogyorósd nem létezik és nem megy oda busz







this - is - (not) - sparta!

elérkeztem arra a szintre, hogy kiírom a töri évszámokat, kinyomtatom azt az öt oldalt, belerakom őket egy-egy genothermbe, csak hogy ne legyenek vizesek, miközben a relaxálásra készült fürdővízben feküdve olvasgatom és kántálom őket.
...és mikor a hasnyálmirigy szigetei leszívták az agyam, nővérrel megnézzük nyolcnavadszorra a meztelen dobost (ami nekem az első emma stone élményem), csak hogy szinten tartsuk az angol tudásunkat és hogy tudjak miről beszélni a vizsgán (nem).
...és mielőtt ebédelnék megkeresem a kanál fókuszpontját.
...és addig nem nézek sorozatot, amíg nem írtam belőlük.

két nap múlva június van.
még mindig megrázó, pedig a tejes dobozokon a lejárati idő igyekezett felkészíteni erre.


(életem a gyerekorvosnál:
- nahát, esztikém, olyan jól nézel ki! csak nem híztál? - kérdezte és megpaskolta a saját arcát.
- ööö.. de - mondtam, miközben kényszeredetten elmosolyodtam.
       mielőtt fogytam volna négy kilót - tettem hozzá magamban.)

[mit árul el az az életemről, hogy fejből tudom a taj-számomat?]

2013. május 29., szerda

reményik sándor: a mount everest pártján


Fajomnak, az emberfajtának
Árulója: a Hegy pártján vagyok.
Akarom, hogy az utolsó orom
Szűz jegét ne tapodja lábatok.
Maradjon egy csúcs a világ felett
Érintetlen, mint holdbeli hegyek.


Fajomnak, az emberfajtának
Árulója – bár szánom azokat,
Akik tetemeikkel töltik be
A vért szomjazó szakadékokat:
Kívánom, bár az ember hősnél hősebb -
A Hegy maradjon mindíg az erősebb.


Maradjon egy csúcs a világ felett,
Ahova úgy szállhat a gondolat,
Hogy ottan ember nem járt még soha,
És oda nem vitt szemetet, sarat,
Ember felett álljon ez az orom,
Örök-jégből világító-torony.


Ezen az ormon ne lobogjon zászló,
Ne lobogjon se brit, se gall, se más.
Mint a csillagok, közömbös legyen,
Semleges legyen, mint egy látomás.
Legyen mindenkié és senkié -
Útjelző kő az Úristen felé.

2013. május 27., hétfő

* never-ending




with their beat down eyes sunk in smoke dried faces
they're resigned to what their fate is


szívférgek

pénteken volt a névnapom, amit anyu elfelejtett, de kaptam nővértől, zsuzsitól és boritól egy pink floyd - the wall duplalemezt, amit nővér a skorpióig a kabátja hátába rejtve dugdosott, majd miután megittunk tekiláinkat és elvették a kedvünket a másik asztalnál ülők (a hányós történeteket nem bírták, de nem tudom mire számítottak este 11-kor egy kocsmában, de azért rátértünk a valószínűségszámításra az ő kedvükért), továbbálltunk, majd a corvinban találkoztunk micivel és rendeltünk egy bűnrossz koktélt, aminek a megivása a játék vesztesére hárult, majd fél kettőkor nekiálltam törit tanulni, de a lényeg, hogy bátran pályázhatna május huszonnegyedike az év legjobb napjára. azt leszámítva, hogy végig úgy kezeltek, mintha haldokolnék, de azért egyemőket.

finn gyerekeknek főzök túrógombócot.
folytatódik a konstans szomorúság heurisztikus kereséssel.
szurkoljatok.

2013. május 26., vasárnap

2013. május 25., szombat

ne hazudj

ráléptem a küszöbre, keresztbe tett kezekkel és lábbakkal nekitámaszkodtam az ajtófélfálnak, ő kedvesen, érdeklődve felém fordult, nekem torz, gúnyos mosolyra görbült a szám, ő akkorra már ijedten nézett, majd fojtott hangon megszólaltam:
         "én tudom.."
ő rá akart kérdezni, de a mozdulat félbemaradt, csak elkerekedve hagyta a száját, ledermedve bámult rám, én pedig csilingelő nevetéssel ellöktem magam a kerettől, és nyugodt léptekkel kicsoszogtam a holdvilágba

2013. május 21., kedd

a halálnál is rosszabb dolgok

ha valaki keresne, akkor elvileg péntekig a kistarcsai kórházban fogom ragaszgatni egy kis füzetbe a kivágott garfieldokat (vagyis bdi-zek), ami kábé egy órára van a népligettől és a hősök terétől tömegközlekedve, kábé két órára veszprémtől autóval és kábé egy örökkévalóságra new yorktól gyalog.
egy ijedt szemű lányt keressetek, aki hangosan nyel és ronda a haja.

iskolába is "járok"



nagy hajrába kezdtem, miután az egy fejjel alacsonyabb spanyol tanárnőm kijelentette, hogy jó lenne, ha a szóbelim érettségi stílusban zajlana, hozzá csak ezeket a szavakat és ezt a nyelvtant, amiktől kimaradt egy pár szívdobbanásom.
de az angol tanárnőm is rendes volt, akire egy kicsit (titkon) szeretnék hasonlítani, egyrészt, mert göndör vörös haja van és elefántcsont-fehér bőre, másrészt fura darabokat ír és rendez és egyszer elmondta órán, hogy ha meghal, akkor nem akar beszédeket a temetésén, mert azok ilyenkor sosem szoktak igazak és őszinték lenni, inkább hallgasson zenét a nép. mellesleg félelmetes, de tiszteletet parancsoló jelenség, és miután érdeklődtem hogyléte felől (valamiért a gyerekek sosem kérdezik ezt meg) és megtárgyaltuk a virágátültetést, kétszer is megsimogatta a vállamat, ami durva.
jelenleg fahéjas müzlivel tömöm a fejem, miközben a monroe-doktrínáról olvasgatok és verem a homlokomat az asztallapba, hogy miért nem figyeltem oda jobban a töri tanáromra, mert emiatt be kell vágnom egy egész füzetet (most kezdtem el a negyediket, éljen a fakt).
közben még a fejemben kell tartanom egy-egy témakör matek és fizika anyagot, amihez hozzájön az a szomorúság, hogy hármast kaptam a gogol-csehov összehasonlításomra, pedig imádom az oroszokat.

(rákerestem abraham lincolnra és kiderült, hogy vámpírvadász)
   [valaki magyarázza ezt meg]
        <ne>

2013. május 20., hétfő

nyílnak a wattafákk


i'd read your future
but it's written in the past


olyanokon gondolkozom, hogy vajon voldemort és dumbledore szüzek voltak-e

megjelent a bori, hogy hozzon képeslapot rómából (mely szerint majd egyszer közösen is ellátogatunk oda, és bizony így lesz, mert nem vagyunk olyanok, akiket ilyen róma-látogatás-félékben csak úgy meg lehet akadályozni), és valami vulkáni kőből faragott fekete macskát, ami most a polcomon pihen.
úszkált delfinekkel, hazatérve majdnem beszervezték és büszkeséggel töltötte el, hogy részegen jobban el tudott angolul beszélgetni egy görög gyerekkel, mint amúgy. elkapott minket a vihar, vártam, hogy mikor kap fel dühösen a szél, és ültet fel egy felhőre, mint egy kislány, amikor nagy műgonddal eljátsza a mérgeset a babájára, mert az elkóricált, pedig csak a konyhaasztalon felejtette.
néha nem értem, hogy hogy bírja ki mellettem és miért nem lépett már le évekkel ezelőtt, pedig unalmas vagyok és még a paradicsom héjától is félek.

szép szó az, hogy őszirózsa

nővérrel bevettük az erzsébet-ligetet, ahol - mint azt a tavaly nyáron, a libanoninak a kerti pálinkázásán megtudtam - a tizenhárom éves A.-nak volt az első szopása, amit azért csinált, mert akkor úgy gondolta, hogy ezért a húszéves srác járni fog vele; a kör bővült: SCB továbbadta az az információt, mely szerint létezik egy olyan hapi, aki télen-nyáron, minden reggel kiül a gesztenyafák alá, a pergő zöld festékű padok egyikére, amikor a nap sugarai átderengenek a leveleken, megvilágítva az erezetüket és a barnás foltjaikat, miközben a madarak egymással folytatnak hangos, dallamos eszmecserét, virágok illatától fullasztó a levegő, főhősünk pedig csak üldögél az idillben és veri a farkát.
(ezek után inkább beállok a zuhany alá és kisírom magam)

2013. május 16., csütörtök

nem mondom hogy nem piros az orrom




néha gondolok rá, hogy csak úgy felhívlak és vicces nevű embereket olvasok fel a telefonkönyvből
ha lakatlan szigetre kellene mennem, biztos, hogy egy vaskos telefonkönyvet vinnék
szeretném azt mondani, hogy szeretlek
úgy, hogy ne csengjen üresen
valahol nőket ölnek meg úgy, hogy konyhai baleset néven felgyújtják őket
most halt meg dumbledore
ilyen az élet, rory, összetöri az ember szívét




2013. május 15., szerda

i don't care


you're from the 70's
but I'm a 90's bitch



akkor kerülnek a helyükre a dolgok, amikor már nem beszélünk róluk
ha valaki le akar ugrani a hídról, a végén már nem áll fel és köszön el a házigazdától, hogy finom volt a süti, de mennie kell, mert randevúja van a halállal
csak akkor fogom tudni, hogy túl vagyok rajtad, ha már nem nem akarok mindenkit meggyőzni erről és nem kezdek nagy monológokba, hogy alátámasszam, miközben nagyon átlátszó
csak akkor fogom átérezni a fuckthisshit életérzést / avagy leszarom hogy mások mit gondolnak rólam abban pöttöm agyacskájukban és végig tudok menni a legszakadtabb, legbolyhosabb ruhámban a folyosón úgy, hogy közben a magazinból kilépő és értékrendű társaim olyan arcot vágnak, mintha egy jó nagy pálpusztai sajtot szagolnának, amibe előtte páran beletörölték a lábukat és kartávolságon kívülről locsolják rám a szentelt chanel parfümöt

de én úgy tanultam, hogy beszélni kell a dolgokról, különben lyukat vágnak rajtunk, majd hagyják, hogy dögevők lakmározzanak belőlünk és keselyűk martalékai legyünk

eklektik




- minden jóra fordul.
- mégis hogyan?
- nem tudom, ez benne a titok!







most pedig, harry, lépjünk ki az éjbe, s kövessük léha csábítónk, a kaland hívó szavát!

életem

csak azt nem értem, hogy valaki miért írja be a gugliba a blog címét, ahelyett, hogy rögtön a helyére pötyögné..?
válaszokat várok
(igazából nem)

megjött a simon márton kötetem, aminek az átvétele is megizzasztott, socially awkward létemre tekintettel:
   - jó napot! én.. öö..
   - csomagért jött?
   - igen! (megkönnyebbülten sóhajtottam)
   - kinek a nevére?
   - hát.. öö.. cénagyeszter (megremegett a hangom)
   - és milyen a csomag? honnan jött?
   - öö..
   - mekkora a csomag?
   - könyv! (kiáltottam fel diadalmasan)
a pasi mellett közben nevetett két lány, nagy nehezen sikerült valamit aláírnom, de nagy izgalmamban egy pillanatra elfelejtettem, hogy milyen kezes vagyok és hogy a normális emberek hogyan tartják a tollat, majd magamhoz szorítottam a polaroidokat rejtő borítékot, réveteg motyogtam valami viszlát-félét, de addigra lekötött az indiánszökdelés, amit a parkolóban adtam elő.

miközben anyura vártam a buszpályaudvaron és olvastam az éjjeli menedékhelyet (de mindig vissza kell lapozgatnom az első oldalra, hogy ki kicsoda, mert ezek az orosz nevek megjegyezhetetlenek), mellettem ketten az érettségiről beszélgettek: a raszta srác éppen azon dohogott, hogy "az írásbeli tele volt megint zsidókkal és cigányokkal", mert írnia kellett az antiszemitizmusról. a lány felhorkantott és gúnyosan nevetett. a replikát már nem hallottam, vagy inkább nem akartam hallani, helyette gorkij olyan sorait bogarásztam, hogy:
"A teve olyasféle állat… mint a szamár. Csak nincs füle neki… (...) A tevének egyáltalán nincs füle… A teve az orrával hall…"

egy naagy booldog család vagyunk

az iskolai információáralmás gyorsaságáról tanulmányokat lehetne írni, de leginkább két példával tudnám jellemezni, az egyik ma történt velem:
   ének tanárnőm kérésének eleget téve bevánszorogtam a lovassyba, hogy megcsillogtassam zenei tehetségemet (ami abból állt, hogy az amúgy is elhangolódott zongorán minduntalan félre ütöttem a hangokat, annyira remegett a kezem, ezért néha jaj-felkiáltásokkal fűszereztem a produkciót), mondanom sem kell, hogy az előadásom hagyott némi (nagyonsok) kívánnivalót maga után (de legalább 4 év után végre meg tudtam hallgatni a kuplik fuvolázását). amikor szétszéledtünk, már futottam a lépcsőkön, a pillanatokon belül kiáramlandó tömeget megelőzve, kicsöngettek, illendőségből még kicsit álldogáltam a járdán, amikor pár perc múlva odalépett hozzám bori (aki matekos és nincs kifejezetten beszélő viszonyban az aktív zene csoport tagjaival), és fáradtan elújságolta, hogy hallotta, előadtam.

másik:
   töri faktos csoportunk egyik tagja szépen lefelelt órán, és mikor a csengőszóval együtt kiléptünk a folyosóra, a felelő barátja már oda is szaladt hozzá, hogy kedves, de kissé gúnyos mosollyal közölje, hogy hallotta, hogy a borimádó és reménytelen kecsketenyésztő tanárunk őt faggatta az elmúlt negyed órában.

utóbbi kivitelezésére még nem tudtam rájönni

mert gorillazon nőttünk fel


in the kingdom of the broken heart
  a blackbird sings

2013. május 13., hétfő

"Félek, Röfi. Önmagunktól félek."


let the sun beat down upon my face
stars to fill my dream


nagyon hideg van
hiába mászkálnak félpucéran az utcán, engem nem győznek meg
ha van pokol, akkor a bugyorgó üstök helyett lezuhanó jégcsapok döfik át a lelkek felrobbant mellkasát, hogy folytathassák az üveges szemmel bambulást
nem győznek meg, inkább futkározom sapkában és térdig érő kötött pulcsiban, és vállalom az esetleges értetlen pillantásokat
jeges félelem és tehetetlenség
ritmusra lépdeltem, nagyon lassan, lehorgasztott fejjel az útvonalon törve a fejem

anyu, tudom, hogy idelátogatsz, mert úgy gondolod, hogy a kék harrypotter kötettel a kezemben nem voltam valami meggyőző, de nem, nem fogom ledobni magam a viaduktról, mert egyrészt tériszonyos vagyok, másrészt, kárba menne az eddig eltűrt nyomor, nem couchsurfingeltem még és dórikával sem hoztuk létre a bagolyfarmunkat

megrendeltem a polaroidokat
egy hónap alatt kell kábé négy év spanyol óráját bepótolnom
a lekopott piros körmeim kiütik az ocsmány-igénytelenség-mérőt
ha az osztályozóvizsgákra gondolok öklendezni lenne kedvem
süss fel nap, mert az egyik (hülye) libád megfagy itt
attól még borzasztó szomorú vagyok


2013. május 12., vasárnap

vörös szemek

Küzdést kívánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.


celofán mindig megszaporázza a lépteit, ha törzsi dobokat utánzóan ütöm a combom


Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát és vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk.


lassan az ember tragédiájával fogok álmodni, mert ofő kérte, hogy ássam bele magam. úgy is tettem. megnéztem azt az előadást is, amiben alföldi volt lucifer, azóta az ő hangja szólal meg a fejemben, amikor olvasom.


Minek emésztenénk magunkat? - szólt. - Aminek jönnie kell, jönni fog, és ha itt lesz, szembenézünk vele.


ezenkívül hápé újraolvasási mániában is szenvedek, amitől kiújult a garyoldman mániám is. ha azt kérdeznék tőlem, hogy de mégis mit kérdeznék tőle, értetlenül néznék és ráncolnám a homlokomat, mert természetesen azt, hogy "elveszel feleségül?" - igen vagy igen?
(addig ne halj meg, ameddig nem találkoztunk és szeresss, vagy legalább kedvelj. egy kicsit)


2013. május 11., szombat

avagy az ember tragédia


A KISLEÁNY  
Kis ibolyáim mind elkeltek,
Majd újak síromon teremnek.


just say yes

amikor jövök ki a plázából egy majdnem hétszáz oldalas könyvvel a hónom alatt, és az ápolatlan, kövér, nagyhangú kiscsajokat, akik szandál-zokniban és eklektikus ruhában járnak és véletlenül megtaposnak, de rám sem néznek, nem hogy bocsánatot kérnének, minden porcikámmal lenéztem egy pillanatra és áldottam az eget, hogy ők ők, és én én vagyok, de akkor képzeletben pofon vágtam magam, hogy mégis mire föl vagyok én ilyen kibaszott nagyképű, aki fél mindentől, ami mozog és lélegzik és pánikrohamot kap mindenhol, ahol 2-nél több ember áll és/vagy 4 fala van
szerintem sokkal boldogabbak nálam
talán többre is viszik az életben
én meg csak egyedül üldögélek a lépcsőn, a könyvemet olvasva, a kibaszott nagy képemmel

2013. május 8., szerda

kiválasztunk egy önként jelentkezőt

pocketful of sunshine

sebhelymániám is van

a lasagnéval kötöttünk egy kölcsönösen-utáljuk-egymást-paktumot, mely szerint ha békén hagyjuk egymást, akkor békén hagyjuk egymást, de ezt ma megszegtem, amikor nővérnek készítettem és idegességben rávágtam a sütő ajtaját, mert amikor kivettem, egy hosszú csíkban beleégett a tepsi széle az ujjamba, ami most egy fehér hurkaként díszeleg. szinte láttam, ahogy az olvasztott sajt és a besamel mártás egymásra támaszkodva nevet rajtam.
szinte hallom, ahogy az unokáim kérik, hogy meséljek háborús sérülésekről:
   - és ezt hogy szerezted, nagymama?
   - a lasagne nem akarta megadni magát.
so badassss!


2013. május 7., kedd

...

meghalt frakk, dórikáék kutyusa
szombaton, miután elindultunk
úgy ment haza, hogy már nincs
pedig a táborban még sipítoztunk,
hogy milyen kis aranyos
elmarad a konzekvencia
csak szomorú


ebben az ééletben, ÉLETBEN, semmi sem vééletlen, VÉLETLEN


ezt a számot énekeltük üvöltve az őrimagyarósdi (és nem győrimogyorósdi) buszra várva, vagy legalábbis a refrén részét, mert csak azt tudtuk, és végül 3 napig ez kísértett minket, mindenki ezt dúdolgatta, még akkor is, amikor szinte magzatpózban fetrengtünk tőle a földön, kínok között. de csináltunk videóklipet.

osztálykirándulni voltam, pedig eleinte nem is nagyon akartam menni, de nővért elballagtatva (sikerült feltűznöm a nem-is-annyira-löttyedt gyöngyvirágot), martinik és sörök után megjött a bátorságom.
kaptunk fazekas mesterképzést, már tudom, hogyan kell kürtőskalácsot sütni, tapsolva figyeltük ricsit, aki félmeztelenül próbált fát vágni, körbeültük a nemlétező tüzet, miközben esőkabátban beszélgettünk arról, hogy milyen hideg van, és hogy vajon bemenjünk-e a faházba, de ahhoz fel kéne állni, máté és dávid megpróbálta dönteni az egy szájba gyömöszölhető pufigolyók számát (37! - 34), láttam két templomot, amik túl szépek, hogy igazak legyenek, egy farönkön gyakoroltam a bohóc karrieremre, de nem is szabadott volna belekezdenem a felsorolásba, mert nem lehetne megállni, ott van még juli, aki egy random fésűvel pucolt cipőt (megkockáztatom, hogy ofőé volt), dodó, akinek csipog a zsebe, de ez sem ijeszti el a szúnyogokat, dórika arca, amikor rájöttünk, hogy a kuplik elfelejtette, hogy ki a gyilkos, réka, amikor megijedt, hogy éjszaka valaki bámulni fogja, tibi kapusi tevékenysége inkább hasonlított egy kánkán előadáshoz, a lényeg, hogy nullahuszonnégyben nevettünk, cserélgettem egy sérült bokán a kötést (pedig olyan kényelmesen aludtam), vacsorát vittem, megint személyi pszichológusnak néztek, de működött a karma, mert a jóért jót kaptam és éjfélre, avagy inkább hétfő hajnalra haza is értem.

nem kellett lépten-nyomon sajnálni, nem agonizáltam, habár fogytam két kilót, egész nap remegtem, és néha a kimerültségtől már képzelődtem, de tartoztam valahova, és ez kurvajóérzés.

p


wish i could find a crystal ball
for the days i feel completely worthless


kp mindenhol szembejön, ha meghallom ezt a számot, vagy megnézem a never let me go-t, amiben carey mulligan játszik, és egyszer kifejtette, hogy szerinte mennyire hasonlítok carey mulliganre.
ettől függetlenül úgy váltunk el, hogy: "akkor baszdmegmagad"
éljen

2013. május 1., szerda

( :

köszönöm ellie-nek, hogy kaptam cuki blogdíjat! nagyon feldobta a napomat, hogy (feltehetőleg) anyu titkos látogatásain kívül más is néha idetéved, nem csak a guglis keresőbotok.
és most lehet, hogy gonosz mostoha leszek, de nem küldöm tovább senkinek, főleg azért, mert sokan vannak és akiknek adnám, ők tudják, hogy olvasom őket, és hogy szerintem szuper, amit csinálnak, de ha esetleg valaki bizonytalankodna ezt illetően, annak majd küldök egy levelet és virtuális képeslapot, amiben rénszarvasok éneklik, hogy ájlávjú.
köszönöm!



(és most most megyek kiírni nővérnek a töri érettségihez a fogalmakat és az emberkéket, akiknek nem volt jobb dolguk, mint megölögetni egymást, de legalább közben röhögünk a pápa neveken [Dénes, Anasztáz]. az infóról és a fizikáról nem is beszélve. okosan érzem magam olyankor, amikor egy laikusnak magyarázom, hogy mi az a monolitikus kernel)