sundown
you walk away
kuszaaaaa
most legszívesebben a fél oldalt teleírnám mindenféle jelzőkkel és olyan koholt szavakkal, mint a szentimentalicska, de csak annyit tudok mondani, hogy csíkos póló, rögtön négyet is látok
tehetetlenségemben már csak nevetni tudok és ugyanazt a darabot zongorázni órákon keresztül, fel sem tűnt - majd egyszer egy ilyen házban akarok élni, ahol kinyitom az ablakomat, amin kanyargós rács van, tavasz lesz vagy nyár, meleg idő, és aláfestő zenét adok az ajtók előtt cigarettázók beszélgetéséhez
folyton csak álmodozom és de történni már nem történnek az események - ma olvastam agatha christienél: "és a szót tett követett"
megborzongok, mert úgy érzem, hogy nekem szól, tudod, mint amikor egy barát úgy akar szembesíteni, hogy hirtelen lesz egy ismerőse, aki olyan dolgot csinál, ami rossz, és olyan elánnal meséli, hogy belepirulsz
mindegy, nem is ez a fontos
bátran kérdezhetnéd, hogy akkor mi az
de csak üldögélnénk egymás mellett, ahogy a kérdés néhány percig még megválaszolatlanul kering a fejünk körül, majd lassan beleivódik a függönyökbe
mellettem ült, az egyikük kint sírt, a másikuk mellettem nevetett és így kérdezte, hogy neki meg mi baja - a függönyök sok mindent elbírnak, néma barátok, szerintem alul vannak értékelve, de ha már ők is roskadoznak, a kérdéseket magába szívhatja a szőnyeg és a bútorok - ma sem történt másképpen
pedig ott ültem és próbáltam tényleg próbáltam edzésbe hozni a hangszálaimat, de csak segélykérően néztem rá, mintha már tudnia kéne a választ is, ezalatt salátává gyűrtem a tizenegyedikes tankönyvemet, amiből az imént átnéztem a logaritmust
valamiért nem szabad kiabálni
a tehetetlenségben nevetni kell, álmodozni és ugyanazokat az akkordokat csukott szemmel eljátszani
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése