scb

volt olyan ismerősöm, aki 1 év múlva böffentette oda, hogy van testvére.
ez nekem annyira furcsa, majdnem minden második bejegyzésemben vagy bármimben megemlítem, vagy legalább utalok a zsófira, mert nagy hatással van rám, igaz, általában negatív értelemben.

igazából, ha nem a nővérem lenne, akkor biztos, hogy nem barátkoznék vele. legalább olyanfajta testvérharc sosem volt, mert minket nem lehet semmiben összehasonlítgatni. ennél ellentétebbek nem is lehetnénk. és köztudott, hogy az ellentétek vonzzák... a problémákat. mert ez nem az a "mások vagyunk, de annyira csudijól kiegészítjük egymást", hanem ha ő beszélgetni akarna, én hallgatni, ha ő menni, én maradni, ő a szürke hétköznapjaimat dobja fel egy-egy gyűrűvel vagy könyvvel, én csak akkor vagyok ott, ha egyedül van vagy baj van.
és nem érti az iróniát.

még néha manapság is azt kívánom, bárcsak ne lenne, bárcsak meg sem született volna, néha eljátszom a gondolattal, hogy mi igazából nem is vagyunk vérrokonok, akkor érthetőbb lenne minden.
már egy ideje konstans gyűlöletet érzek.
mérhetetlenül utálom, annyira de annyira..
ez ilyen lyukas-a-cipész-cipője-effektus.
és most megyek bűntudatot érezni.