fall apart

don't matter if I fall from the sky
these wings are made to fly

sütött a nap, mindenki tavaszt kiáltott, ha egy filmben vagyunk, akkor az utcán lődörgő emberek egyen-táncra perdültek volna; vagy magamban dúdolgattam, vagy a február végi lüktetés ritmusára meneteltem (lépéés, iiiindulj!); akkor jártam erre, amikor még térdig ért a hó, vagy legalább csoszogva lehetett haladni a fehér járdán - ma már csak egy-egy szörvájvör mocskos hókupac emlékeztet azokra az időkre, amikor egynapos kényszerszünetet rendeltek el a rendkívüli időjárásra hivatkozva; messze egy férfi hadonászott egy narancssárga hólapáttal, mutogatott a semmibe a senkinek, de ahogy közelebb értem, a fák félreugráltak, hogy jobb legyen a kilátásom, egy fürdőköpenyes apó álldogállt az út közepén, mellettük elhaladva azon gondolkoztam, hogy vajon rám támadnak-e, mert a mai nap nagyon nem jó a meghalásra, főleg ha azt egy hólapát okozza.

mit tennél, ha csak időd lenne?
ha a világ hatvannégy négyzetméterből állna?
fordítva vagyok bekötve, a piros és a kék drót összegabalyodott
álljunk meg, húzzuk ki magunkat, hasat be - mellet ki - nem szeretik a kvazimódókat, csukott szemmel ugráljunk egy lábon, de csak a fekete kövekre szabad lépni, szerencsés leszel, ha végigkacsázol a repedéseken.
ahogy így ugráltam, valaki megfogta a kezem .
ellöktem, mert egyedül akarok menni
mindig is egyedül akartam menni
és úgy is kell lennie

tíz kicsi..

olyan nehéz és drámai a helyzetem, mint mikor a zsűrinek választania kell, és elmondják, hogy mennyire nehéz és drámai a helyzetük.
ma van a bori szülinapja.
bruce springsteen forog a lejátszón.
rákaptam a gyűrűk urára, de csak gépen tudom olvasni, ezért ha összeakadnék az utcán a többi vérágas szeművel, biztos meg akarnának kínálni valamivel.

próbáltam írni a többiről is, de az a szokásos. a mindennapi kilátástalanság, hogy vajon hogy fogom megcsinálni ezt az évet; néha napokig ki sem megyek az utcára, inkább itthon fetrengem magányomban, ami nem csoda, mert mostanában szeretetlenséggel ölelem a világot és a normális, kulturált viselkedés is messze elkerül és amúgysem lehet rám számítani.
mindezek kívül mindig én vagyok az, aki egy magozott meggyes sütiben ráharap egy magra, vagy a filézett, átsütött halban búvó egyetlen szálkától próbál feltűnés nélkül megfulladni.
leszámítva, hogy kötél után kutakodok itthon és azt suttogják, hogy megőrültem, egész jól vagyok. minden rendben.
minden a  legnagyobb kibaszott rendben.

vho

Victor Hugo - Octopus

LOTR

Tűznél ülök, s elgondolom, mi szépet láttam én,
pillangókat s virágokat nyári gyep szőnyegén;
aranyleveles őszöket dús túlérett nyarat; hajnali köd, napfény-ezüst,
szél járja hajamat.
Tűznél ülök, s elgondolom, milyen lesz a világ,
ha jön a tél, amelynek én nem látom már tavaszát.
Mert annyi minden van ma is, mit nem láttam soha,
minden ligetnek más zöld színt hoz az új év új tavasza.
Tűznél ülök, s elgondolom, hajdankorok embereit,
s hogy jönnek Majdanok, miket már mások látnak itt.
De míg ülök, s elgondolok sok hajdan-volt időt,
visszatérők halk neszeit várom ajtóm előtt.

SCB

hallgassatok nővért!

lassan átnevezhetném a blogot: zsófi és eszti kalandtalan élete.
de az biztos, hogy nővérke is szerves része az itteni eseményeknek.
ó, ha tudna róla..

*

szalagos szisztör

z e n

kitöröltem, de a lényeg, hogy megtaláltam a lelkibékém.
mintha a forgószél közepén üldögélnék, a csendben és nyugalomban, miközben körülöttem házak szakadnak el az alapjuktól, fák csavarodnak ki a földből, a természet pusztító ereje mindenre rákeni a véres kéznyomát.
azzal értek egyet, hogy az ember polivalens, este - edward nortonos insomniás állapotban, alkohol segítsége nélkül is levetem a gátlásaimat, levetem azt, akit mélyen megvetek és szórakoztat a gondolat, hogy az igazi én megrémíti a tipikus, materialista "földieket".
egy ideig most nem beszélünk.

napi érdekes tény:
a fodrászom barátjának gombfóbiája van. de csak bizonyos gomboktól. és inget sem hord. nem tudtuk megfejteni.

és a kamionokban az a kis korong nem taplóméter, hanem tachográf.

baglyos nyakóra

*

szerelem-film: mona lisa mosolya.
mivel megkértem p.-t, hogy ne jöjjön, valentin nap alkalmából megajándékoztam magam néhány ruhadarabbal. vajon milyen gyökér ember választaná még ezt a programot a jól ismert helyett?
vasárnap délelőttöt!

tükör által homályosan

   este mindenki alszik. valaki legyen már egyszer fent velem és dumáljuk végig, vagy menjünk el valahova, de nem, az sem jó, mert este a házak is alszanak, lehunyják redőiket, bezárják ajtajaikat és lenyelik a kulcsot, csak a lassan zakatoló, kéményekből gomolygó füst jelzi, hogy odabent álmodnak, amíg a vörös hajnalt meg nem festi valaki és meg nem kondul egy lélekharang.

   madáretetőket tákolnék, és hogy ne maradjak éhen, beleharapnék a holdba.

semmi sem az, aminek látszik, az idő relatív, a helyzet nézőpont kérdése, ma szeretlek, holnap már nem, mással játszom majd, mert pótolható vagyok, ha majd elhamvadok a föld tovább fog pörögni, nem lesz delejes erő, ami visszaforgatja és vele a napokat, hátrafelé lépkednénk.

   nagyon messze lakom a vasútállomástól, a város másik végén, de éjszaka minden megtörténhet, ez az a napszak, amikor szellemek bridzspartiznak, wolandék bált rendeznek, végzetes csókok csattannak, és kilométerekre elhallatszódik egy vonatfütty.

   látszik az egy kisgyereken, hogy majd egyszer nagy ember lesz? van fura anyajegye? egy örök ősz hajszála? kacska kislábujja? vagy semmi különös? ha eltűnne, nem tudnánk ismertetőjegyet mondani? vagy inkább kisugárzás kérdése? intelligencia? művészi képesség? meg tudja verni a sakkozógépet? tud bárhonnan kosarat dobni? már akkor látszódik? vagy csak később dől el? mi választjuk? tudunk választani? akarunk választani?

   éjszaka minden megtörténhet.

és az a legszörnyűbb, hogy meg is történik.

az ég ragyog

juhász gyula

Beteg hattyú fürdik fekete tóban,
A szürke fűzfán őszi szél dalol,
A kormos, ólmos ég alkonyodóban,
A tél rebbenti szárnyát valahol.

A kisírt szemü nap lenyugodóban,
A szürke fűzfán őszi szél dalol,
Beteg hattyú fürdik fekete tóban,
Alkony és este búcsucsókba forr.

Beteg hattyú most készül elpihenni,
A fáradt tájon vár az árva csend,
A szemhatáron tar fűz árnya leng.

Beteg hattyú most próbál énekelni.
A táj halott. Megborzong szép nyaka,
És átöleli mély, mély éjszaka!

androgün

albert, a hótyúk

albertet anyu csinálta nekem, amikor éppen az ágyamon ülve sírdogáltam az élet igazságtalanságain és kilátástalanságain. azt már el sem merem mondani, hogy eredetileg hóembernek indult. azt már meg sem kérdezni, hogy miért van egy kupak a fején (efölött még mindig nem tudok napirendre térni, annyira aranyos).
szegény nem élte túl az éjszakát, de legalább egy nap örömöt szerzett nekünk.
köszi, albert!

áldozzunk muffint

mev-nek a bejegyzéséről eszembe jutott, hogy hányszor megküzdöttem már az emberekkel, hogy megértsék a cézét, mert egyesek számára felfoghatatlan, hogy hogy lehet az embernek két vezetékneve, abból is az egyik rövidítve, ilyenkor mindig a bikini énekesével, d. nagy lajossal példálózom. ha ezt meg tudták emészteni, akkor az enyémmel sem kéne, hogy probléma legyen. olyan szempontból jó, hogy nincs még egy ember, akinek ez lenne a neve, ami számomra fontos, mert szerintem a név teszi az embert (legalábbis egy részét), így nekem elképzelhetetlen az a helyzet, ami a végzős infósoknál áll fent: 3, ismétlem három darab varga ádám van egy osztályon belül. meg vannak számozva. hervasztó.

viszont megint tudtam térdig érő hóban ugrálni és kocsikázni, ami mindig katartikus élmény. úgy gondoltam, hogy télen valamilyen északi országban fogok tanulni és dolgozni, majd nyárra hazajövök. így lesz. ezt ugyanúgy érzem, mint annak idején, hogy felvesznek a lovassyba. nem sok dologban vagyok biztos, sőt, ha felcsapjátok az értelmező kéziszótárt a határozatlanságnál vagy a döntésképtelenségnél, akkor az én fotóm fog visszavigyorogni a lapokról. de vannak, amiket a csontjában érez az ember, amikor a világ elképzelhetetlen hely lenne, ha másképp alakulna. ez is ilyen. vagy hogy (jó) pszichológus leszek. az orvosit is szeretném elvégezni majd egyszer, de lehet, hogy csak kontár módon tanulom meg. ennél az ötletnél még csak libabőrös leszek. még változhat. az életem egy képlékeny massza, de éppen csak annyi és annyira, hogy a biztos dolgok megformázhatóak legyenek belőle,
- ez ilyen.

van szemkötőm is

mostanában rum buzi lettem. rumos tea, rum, rumos kakaó, még egy kis rum.
mindegy, el az utamból, szárazföldi patkányok!

betty blue

szeretnék betty lenni és szeretnék egy zorgot szeretni

"egy vörös hajú albínó egy kék köpenyben egy liter tejjel a kezében. el tudod ezt képzelni?"

(amúgy szerintem béatrice dalle minden, csak nem maga a megtestesült beautifulság)

" - akkor egyedül fogok sétálni.

 - persze, cicám, menjél csak, neked süt a nap."

a francia filmek gyönyörűek

kékharisnya

vagyok, aki vagyok

de más is lehetnék

voltam paul cézanne, honoré daumier és günther uecker kiállításon.
nem szeretem, amikor egy művész mindenféle szobrokat kis papírfecnire leskiccelt firkálmányába belemagyarázzák, hogy művészet. azokat szerintem csak úgy magának, csak úgy kedvtelésből rajzolta.
az impresszionizmus jó dolog, nem is tudtam, hogy cézanne jóban volt émile zolával. és nem tudom eldönteni, hogy tetszette-e a patkányfogó. tényleg annyira szenvedtem (igen), vagy az idő megszépíti az emlékeket.
a gyilkosság, harlequin, boncolás, de mutathatnám azt a sok kártyázó képet, vagy a tündéri csendéleteit (a tájképeitől rosszul vagyok), de ott vannak még a fürdőzők meg a halászok, szóval, ami tényleg olyan lebilincselő festmény.

honoré daumier a karikatúráival lopta be magát a szívembe, csak nem értem, hogy miért kell full csöndnek lennie egy ilyen terembe, amikor vissza kell fogni a kuncogásodat, mert a litográfiái annyira eredetiek és aktuálisak, hogy véletlenül belerugtam a képeket tartó szekrénykébe, ami percekig visszhangzott.
ajánlom!

günther uecker egy kortárs képzőművész, akinek nem tudtam értelmezni a falba vert szöges alkotásait. vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem tudom, hogy mi célból kreálta őket, mi dolgozott akkor benne, de azért működik. vagy a plafonról lelógó gigantikus tekercsei, amiket feketén bepöttyözött és az a címe, hogy a fekete eső.
"Azt hiszem a művésznek ki kell fejeznie a belső érzését, amelytől félhet."
hatással volt.

EZT nézzétek meg
szerelmes lettem
el kell menni
meg kell nézni
TB-vel rajta vagyunk az ügyön
szegény beksinski

stay classy(c)

a lemezjátszóm szereti mozartot, én a lemezjátszómat, vagyis mozartot is, és talán mozart is engem.
ezekből a hangjegyekből készítettem takarót, akarom mondani relaxáltam. nem lehet a zongorafutamaidra elaludni, drága.

ébredések

purple haze

all in my eyes

hatása alatt vagyok: az igaz történeten alapuló filmeknek (amik alatt mindig elsírok egy százas zsepit); az impresszionista stílusú és a festőkről szóló könyveknek; a kívülről szürkének tűnő embereknek, akikbe aztán egy kicsit mindig beleszeretek, de csak annyira, hogy egy sötét zugba fussak a viszonzásuktól;  mozart és a kontroll zenéjének; a sóska keserű ízének, még az életem is vérnarancs színű.

nekem a casablancából inkább az maradt meg, hogy: "maga olyan ügyesen hazudik, hogy én is őszinte leszek."

megint felvettem a várakozó álláspontot.
de ez nem olyan elsuhan-mellettem-az-élet-amíg-én-a-muskátli-földemet-öntözöm, hanem amikor megállóban állok, vagy lesem a tantermi órát, vagy figyelem, ahogy gyülekeznek az égen a hófelhők.

szeretek manóval fél kettőkor, műkörmökről beszélgetni:

"a legkirályabb, ami ki lett találva a lányoknak, az az ilyen átlátszós festék, gyöngyház asszem. bekened vele, kicsit villog, tök király. na jó válogatni lehet a fekete is jó, ha épp olyana hajszíned de az még mindenkinek jól szokott állni

//

na ha esetleg további tanácsadásra van szükséged, olvasd el az ehavi meglepetést, én is abból szedtem"

 

valószínűleg kisebbség maradunk, remélhetőleg többségi véleménnyel

p

mi van, ha mindegyik lehetőség rossz és nincs jó döntés?
én.. én még nem döntöttem.
rosszak között is lehet válogatni.
a férfiaknak meg joguk van szülni.
(és éljenek a sajtkészítők)
a borinak meg most kell síelnie.

reményik

Ő nem sok embert szeretett.
A szíve mély, de zárt világ volt:
Különös kőfallal kerített,
Mély futó-árokkal határolt.
S hogy őt szeretik: alig hitte:
Őt, önmagáért, semmi másért,
A szívébe zárt mély világért.

*

Na, hogyan törjünk össze szíveket valentin nap előtt?
Ezután hogyan menjünk könnybe lábadt szemmel a másik irányba?
Meg vajon mikor hagyom már ezt abba?

game on

néha kedvem támad, hogy felvegyem nővér egyik báli ruháját, és végigsétáljak benne a mocskos belvárosban, vagy valakivel '20-as évek szerint öltözve berontani egy nyüzsgő kávézóba, de nem ám csak ennyi lenne, hanem kitalálnánk a másiknak egy szerepet, leírnánk a karakterét, borítékba raknánk, majd kicserélnénk és aznap este őt kell eljátszani. vagy egy filmbeli személyt. mondjuk minden pénteken. ugyanott vagy mindig máshol. más helyen, más városban. többen lennénk. mondjuk négyen. 2 fiú és 2 lány. vagy két pár, de az izgalmasabb, ha senki senkinek a senkije, legfeljebb titokban. vagy nyílt titokban. srácok szmokingban, vagy legalábbis öltönyben, lányok miniruhában, fejpántban, szipkával a kézben. vagy elő a pöttyös szoknyákkal vagy lázadunk vagy "zenekart alapítunk" lennének játékok is. egyszer külön érkeznénk, hogy amikor belép az a Valaki az ajtón, akkor már más legyen, Az a Valaki, mert talán a csoportban feszengés lenne, nem éreznénk a szerepünket, csak a jelmezben bohóckodó önmagunkat. gyűjtöm a csapatot.
te is érzed?

eternity

sütöttem filmklubra meggyes-kefires sütit, zaklattam random lovassys embereket, hogy jöjjenek, de csak a borsos volt oly' drága megjelenni (ez valamit tükröz). népszerűek vagyunk, volt olyan pillanat, amikor 10 szempár is mosolygott a kivetítőre a színes kanapékból. kár, hogy abból 7 az én osztályomhoz köthető. egyszer híresek leszünk!

mélységesen elszomorítanak az idős emberek, de csak azoktól kelek sűrű pislogásra, akik egyedül ácsorognak a buszmegállókban, kezükben vénszatyor, gerincük meggörnyedve az életük és az emlékeik súlya alatt, lassan csoszognak, állandóan könnybe van lábadva a szemük, ráncos és májfoltos a régen lakkozott kezük. bömbölni tudnék és odarohanni és megölelni őket, hogy nincs semmi baj, én megértem, jöjjön, meséljen, beszélgessünk. ez a reakció nem túl szerencsés, ha pár méterre, az utca végében van egy idősek otthona, ami a régi játszótérre épült, ami már önmagában könnyforrás.
nem akarok ilyen lenni.
inkább követem sylvia plath-ot.

ha látjátok, lopjátok el nekem

stipistop!

"lehet"

we'll meet beyond the shore
we'll kiss just as before

törvénybe kellene foglalni, hogy tilos túlbonyolítani az egyszerű dolgokat, hatalmas feneket keríteni nekik, semmi sem az, aminek látszik, az idő - az emberek - az életek képlékenyek, egy tüzes karom a mellkasomba nyúl és pumpálja a szívemet és az egész végtelenül szomorú, egy berendezetlen lakásban ültünk a szépszeművel egymással szemben, két bakancs és egy üres kólás pohár zárta el az utat, a másik szobában mélyről, talán a lábujjakból jövő nevetés, mi meg arról beszélgettünk, hogy a szépszemű ismeretlen időn belül a földön fog fetrengeni, a fájdalomtól ordítva, majd némán, amíg lassan bele nem hal: péntek esti programunk.

(ehhez inkább the black keys - ohio majd utána summertime blues illene)

felálltam egy hókupac tetejére, tudod, ami a járdán, az utak mellett fel van tornyozva és egy óvodás csoport is elférne alatta / benne / mellette, szóval egy ilyenre Kellett felkászálódnom, térdig elmerültem, majd folytattuk a társalgást, így, "a világ tetején". a belga lány egy ős-bohóc. szeretnék olyan lenni.

 belilult a kezem és nem tudok csöndben elaludni, száll az éjszakában a bartók rádió zongorafutamai és áriái.

február van.
szeretem a februárt.