2012. november 29., csütörtök

hogy ne éld az életedet

kurvára kéne már egy nagybetűs

C H A N G E


rádióban hallottam

nővér dalolászgat a szobájában, mert holnap megy ének érettségire, mármint szóbelire. jól elszórakoztunk a szillabika és az ambitus (?) között.
nem szeretem az olyan embereket, akik előadóművészek lesznek (vagy valami olyan szakmát választanak, aminek közönsége van) és azt mondogatják, hogy ők nem úgy mentek oda egy versenyre, sőt, egy tehetségkutatóba, hogy azt megnyerik, csak jól érezni magukat. miért nem maradtál akkor a garázsban.
azt hiszem a deep purple volt az, akik bejelentették, hogy ők leszarják a közönséget, mert ők maguknak zenélnek és emiatt egy csomó embert elveszítettek. de hát tényleg. hogy érezhetné közel magához pölö a zenészeket a tömeg, ha azok nem szándékoznak arról tudomást venni?
maguknak.. ugyanmár.
vagy akkor maradj a garázsban, írj a fióknak, fess a faladra.
legyen már ambíciód, ember!

2012. november 28., szerda

pukk

TB-nek szólnom kell, hogy a kilométeres kívánságlistámhoz írjon fel egy "annyi héliumos lufit, akkor és ott és olyan formában, ahogy szeretném". velem nem lehet majálisra menni, mert megtámadom a lufisbácsit. nagy dilemma lesz ballagáskor. és hogy fog fájni a szívem a többi elengedett lufiért.
annának lesz majd szülinapja. és elvileg valami összeröff is.
az ajándékválasztásnál is nagyobb kérdés, hogy vajon lesz-e lufi?

2012. november 27., kedd

i'm just a -poe- boy

célt kéne találnom az életemnek, miközben olyan dolgok foglalnak le, hogy meglátok egy lányt, akinek össze van nőve a szemöldöke és rohannék hozzá, hogy vigyek neki egy csipeszt, de ő biztos nem örülne neki, mert azt hinné, hogy bunkó vagyok, pedig én örülnék annak, ha valaki adna egy csipeszt, mikor össze van nőve a szemöldököm.
meg vannak emberek, akikre úgy gondolok, mintha örökké élnének, de szerintem, ha brad pitt majd egyszer meghal, az mindenhol nemzeti gyásznap lesz.
félálomban dörömbölést hallottam és azt hittem, hogy allen ginsberg és neal cassady szexelnek a szomszéd szobában. pedig csak mellettünk újítják a lakást. jack helyes volt amúgy.

2012. november 25., vasárnap

kettőre végzek

mi olyanok vagyunk apuval, hogy ülünk egymás mellett szótlanul, éjnek évadján a konyhaasztalnál, ő filozófikus arckifejezéssel issza a csorba bögréjéből (jóazmég) a tejet, míg én nagy műgonddal csócsálok egy paradicsomot úgy, hogy lehetőleg a héját ne egyem meg.
majd hajnalban, negyed kettőkor elolvassa a poe novellaelemzésemet, amin már egy hete kotlok (mi lesz velem az érettségin..), jóéjszakát kíván és reménykedik benne, hogy még tud 4 órát aludni.
II. józsef és a magyar rendek viszonyát kéne tanulnom. de ez most mindegy.
ha keresnétek, megismertek arról, hogy mindig tróger módon kilóg a fehér zoknim, rózsaszín a hajam, olimpiai karikák vannak a szemem alatt, korog a hasam és néha kedvesen morgok valamit.
elbűvölő.

2012. november 22., csütörtök

*

yesno, maybe
i don't know
can you repeat the question?

inkább tortabevonó csokit eszek, amit lehetetlenség eltörni. na meg elrágni, anélkül, hogy utána ne kelljen beszabályoztatni a felső fogsoromat.
késztetést érzek, hogy a tenyerem közepét belenyomjam egy gyertyába.
inkább másolom az info buszrendszerét.

why? - because fuck you, that's why

hogy miért önzők általában a beteg emberek?
köszönöm, hogy megkérdezted.
természetesen vannak olyan rendkívüli kivételek, akik lábak meg karok nélkül mosolyognak bele a kamerába és váltig állítják, hogy nekik így teljes az élet, sőt, egyenesen mérgesek lennének, ha tudnának integetni, de mindenki különböző, a problémák és ahogy megéljük őket, így nem lehet hasonlítgatni.
ennek fényében nem is beszélhetnénk általánosságban, inkább elmondom az én szemszögemből, ha már így megkérdezted.

vannak dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni és irányítani, kivéve ha buddhista szerzetesek vagyunk, vagy nem jógázunk 3 órát naponta, megtalálva a belső harmóniánkat. ilyen "dolog" az egészség, ami - nem tudom, hogy vagytok vele - de a mindennapok szempontjából egy igen erős tényező.
namármost, ilyenkor általában úgy érzi az ember (pontosabb ilyenkor úgy érzem), hogy ha egy ilyen fontos tényezőbe nincs beleszólása, akkor akarja, sőt, elvárja, (vagyis akarom, sőt, elvárom), hogy akkor legalább az összes többi dologba legyen beleszólása, illetve som. (most már csak e per egy lesz, tényleg)

megpróbálok mindent irányítani, ha már azt a valamit nem tudom, ami engem irányít, ezért tűnhet úgy (igen, jogosan), hogy önző vagyok.
sajnálom, úgy érzem, hogy ez jár nekem. ha ezt is elvennék tőlem, akkor csak egy rongybaba lennék, akit a saját teste a környezet úgy rángat, ahogyan csak szeretne. 
majd a zenmester engem is kitanít a többi 4 éves rákos kisgyerekkel, akiknek szintén felbomlott a belső harmóniájuk.

(most már egyértelműen gyűlölöm azt a valakit, valahol. vannak jelöltjeim is)

2012. november 20., kedd

*

gyűlölök mindent és mindenkit-
gyilkolni tudnék.
(mese vége, jóéjszakát gyerekek)

2012. november 19., hétfő

i-i-i'm ready for ya

egész jól sikerült a filmklub, volt olyan pillanat, amikor 8 gyerek is nézte az egészséges erotikát, miközben kefírt ettünk, mert hát azt úgy kell. ofő mesélt arról, hogy régen olyan sokakat vonzott a filmklub, hogy kibérelhették a sédmozit. siralmas.
járnék a csülök, vagy apu művészeti iskolájába. igaz, előbbinek már volt egy bábelőadása is, de amit apu mesélt, hogy az egyik kollégiumban összeültek, 16 mm-es film pergett a vetítőben, természetesen művészfilmeket néztek, amiken utána órákig tudtak vitatkozni, még a takarodó után, a sötétben ülve is.
ma már mindenki rohan külön angolra, külön matekra, külön orrot túrni, végülis nem fontos. legalább volt lehetőségem olyan kis pakolókocsin száguldozni, igaz, TB-vel nekimentünk az ének terem ajtajának.
levelet váltottam á-val és verát is látnám, de persze ő is pesten van.
nem tudok túljutni a kornél név gyönyörűségén; a hajam rózsaszínre van fakulva; wk nincs elfelejtve; II. józsef intézkedéseit kéne másolnom és tanulnom; pénteken kórházban alszom; elolvastam az 1984-et is nővér unszolására; és most (számomra is ismeretlenül) valakit nagyon unok és utálok.

2012. november 15., csütörtök

gréjtgedzbi

várok a scott fitzgeraldomra.
na jó, nem kérek én sokat, csak mondjuk legyen jártas a művészetekben, olvasson fel egy verset nekem, majd mondja el, hogy miről szól; vigyen el kiállításokra, ahol perceket időzök egy képnél, majd megsajnál és elmondja, hogy mit is kéne néznem igazából; mutogassa az épületek nagy belmagasságát, utalva a stílusára és persze olyan emberkék vagy zenekarok bakelit lemezeivel lepjen meg, akikről még nem hallott a világ, és képedjünk el, hogy ez hogy történhetett. nem unatkoznánk.
ez az első pont.
úgy tűnik magántanuló leszek.

2012. november 14., szerda

szerdán adjátok le

kristófpocokkal megcsináltuk a filmklub plakátját és amit vetítőn akarunk mutogatni. elküldtük ofőnek és az igazgatóhelyettesnek, jóéjszakát kívántunk egymásnak, majd féléjfélkor rájöttem, hogy október helyett már novembert írunk, és én nem tudom kijavítani, és a pocok most feltehetőleg lázasan fetreng az ágyikójában.
de köszönjük, megoldottuk.

2012. november 13., kedd

jk

"plüssmackó, ma reggel álmot láttam. egy magas, fekete hajú férfi voltam, kopogós barna cipőben és szürke kabátban, aminek a kilyukadt zsebében egy összegyűrt rágópapírt találtam. hanyagul kihajtottam és egy cím volt rajta: szilfa utca huszonkettő. már nem emlékszem, hogy előtte hová indultam, mert megbotlottam két szőke kisfiú vödrében és lezuhantam a járdáról. azért mondom mackó, hogy zuhantam, mert mellettem megnyílt a föld és tenger sós habjai közé estem. a hullámok a végtelen óceán közepére - pontosan a közepére - sodortak. amikor már nagyon fáztam, megpillantottam az öreg halászt, Santiagot, akiről a papa mindig szokott mesélni abból a kék könyvből. beemelt a csónakba, mert addigra már megint kicsi voltam, és megdorgált, hogy merre jártam, tűvé tette értem az ég legmagasabb pontját és a föld legmélyebb árkát is. megkértem, hogy evezzen oda a szilfa utcához, rám ott már várnak, kérem, késésben vagyok. de ő nem ismerte az utat, ezért rárakott egy fehér cet hátára, majd polip karok lehúzták a mélybe. nagyon féltem, hogy nem fogok időben odaérni, könnyeim tovább emelték a víz szintjét. az ég feketébe borult, a felhők megnyiltak és egy hatalmas örvény magába szippantott. órákig keringtem a tölcsér belsejében, mikor jött hermész, aki üzenetet hozott, de a tenger és a lég háborúja miatt egy szavát sem érthettem. a vihar megszűnt, én meg lezuhantam, egyre mélyebbre és mélyebbre, már fuldokoltam, amikor egy rétre értem. ott álltam, az egész világ alatt. hatalmas, fekete madarak köröztek a fejem körül, borotvaéles csőrük fölött 3-3 rubinvörös szem ragyogott vészjóslóan. bőröm elkezdett sisteregni, ordítottam, hogy el fogok égni. hirtelen egy ajtó jelent meg ennek a semminek a közepén, a névtábla helyett az volt ráírva, hogy: szilfa utca huszonkettő. elfordítottam a gombkilincset, de látod mackó, már nem ébredtem föl."

2012. november 12., hétfő

akkor nekem sem szabad

amikor elbizonytalanodom, mindig erős és független nőkre gondolok, akiket filmen láttam, vagy akikről olvastam.
ma azt kérdezgettem magamtól:
gellhorn vajon megfutamodott volna?
és a válasz mindig, egyértelműen:
NEM!

vogue

Egyszer egy ember azt mondta: "ne harcolj szörnyekkel, másként belőled is szörny lesz, és ha beletekintesz a mélybe, a mély beléd tekint."

Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Az ő társaságában éreztem csak igazán csak, hogy élek, benne élek, és ő bennem él.

"csak addig ragaszkodom magához, amíg élünk"

ezért is nem szeretem coelho-t.
oké, most valahol egy hosszú eszmefuttatás közepébe csöppentem, de...
szóval fura, hogy valaki azért olvas el egy könyvet, mert tudja, teljesen tudatosan, hogy ott majd megváltó gondolatokra lel, amik útbaigazítják felfordult világunkban. és hogy valaki direkt ilyen könyvet írjon, el tudom képzelni, hogy izzad egy kényelmes fotelban, egy kis jegyzetfüzettel, leírja a 10 kötelezően érdemleges mondatot, a többi már csak körítés.

aztán lehet, hogy nem így van.
de nekem az a meggyőződésem, hogy akkor lesz a mű zseniális, ha az alkotó nem emlékszik a folyamatra. amikor rácsodálkozik, hogy ő tényleg használta ezt a színt, megkérdőjelezi, hogy ő húzta-e azt az ecsetvonást, amikor olyan szófordulatokat használ, amit csak nagy erőfeszítések árán tudna kisajtolni magából, magyarán, szerintem akkor lesz, ha idegennek érzi a művész a kreálmányát.

tehát nem jó, ha meg van tervezve.
valaki a bibliára esküszik, nekem is sokat mondták már, hogy olvasgassam, mert akkor aztán szép és jó dolgok fognak történni. sokkal valóságosabbnak érzem a brontë nővéreket, poirot bűnügyeire sajnos túl hamar derül fény (kíváncsi lennék, hogy agatha milyen jellemábrázolást írna rólam), inkább elmerülök az orosz drámákban, a hexameterben írt antik művekben, reményik sándor verseiben és valahol siratom, hogy a köznyelv és a szleng ennyire belopta magát a kortárs irodalomba.

imádom a magyar órákat.
amikor ofő röpköd, mert annyire belelovallja magát a verselemzésbe, amikor szigorúan néz ránk, és emelt hangon azt mondja, hogy minket gondolkodni akar megtanítani, ilyenkor mindig a mona lisa mosoly és a holt költők társasága jut eszembe, hogy el tudom képzelni, hogy majd jövőre, utolsó órán felálljak a padra és mondanám neki, hogy: kapitány! kapitányom!
hogy a falak is magukba szívják a szavakat, hogy tudják, hogy itt nem mindennapi dolgok történtek. sajnálom, hogy nem tudok a sorok között olvasni, a lapok mögé látni, nem tudok szép elemzéseket írni.

mire gondolt a költő?
valaki azt mondja, hogy semmire. ez igaz lehet, mert amikor ilyen jelentősségteljes dolog születik, az már túlmutat az emberen, az már több, az már valami magasabb. mint egy közvetítő. meg különben is, néha nem is vesszük észre, hogy volt egy érdekes gondolatunk, csak amikor mások visszhangozzák.
néha... néha több nálunk.

2012. november 10., szombat

made my day

egy önző ember lettél.
hol van csomagolt vattacukor?
szombat van, és negyed négykor jöttem ki az iskola kapuján.

2012. november 8., csütörtök

×

mindig más korban akarok élni.
azon gondolkozom, hogy milyen értékrendet képviselek, vagy szeretnék képviselni, vagy kéne képviselnem.
ez olyan, mint az éjfélkor párizsban filmben, hogy amit mi gondolunk aranykornak, az abban az időben élők pedig az előzőeket.
állandó nyugtalanság, nyughatatlanság.
nagyobbra, többre, fehérebbre, feketébbre.
lehet, hogy a jelenben vagyok, de attól még múltban élek.

2012. november 7., szerda

imagine


"nemritkán ez is megfordult a fejében: miért is vagyok én olyan különc és mindennek ellenszegülő, miért állok hadilábon a tanárokkal és idegenül más fiúk között? nézd csak, nézd a jó tanulókat és a tisztes középszerűeket. ők bezzeg nem nevetik ki a tanáraikat, nem faragnak verseket, és nem gondolnak olyan dolgokra, amelyekre, ha már gondol az ember, nem mondhatja ki hangosan. milyen rendesnek és mindennel és mindenkivel egyetértőnek érezhetik magukat azok! az jó lehet... de mi van énvelem, és mi lesz mindennek a vége?"

2012. november 6., kedd

*

vonzódom a fizikai és lelkibeteg emberekhez.
vagy inkább csak szimplán gyönyörködöm bennük.
mintha tudnának valamit.

2012. november 5., hétfő

*

helyreállt a rend, mert epres zöldteát kortyolgatok, elvégre az a módi; találtam naptejet a táskámban (biztos jól fog jönni télvíz idején); félek a fogorvosoktól és nem akarok fodrászhoz menni, de az élet nem habostorta, kivéve, ha egy cukrász a férjed, de nekem majd masszőőr lesz; kaptam verset; megtudtam 2 hónap után, hogy a virág már nem jár az iskolába; el kéne olvasnom holnapra egy angol könyvet.

elfogyott a teám.
megint pőrének érzem magam.

2012. november 2., péntek

hello november

anyu: a szobádban ülve akarod megérteni a világot. de hogy akarsz a része lenni, ha nem vagy benne?

a tarkómra kulcsoltam a kezemet, mert féltem, ha nem szorítom le őket, elszabadulnak és megfojtanak valakit vagy legalább kitörik gesztenyével az ajtó üvegét, közben a szobám szabad 2 méterén oda-vissza járkáltam.

még az a feltételezés sem elvetendő, hogy esetleg megőrülök.
de azért ne szaladjunk ennyire előre.

SCB


hallgassatok nővért!

zsu küldte


nem tartozom ide.

*

valaki mondjon a miértekre választ.
nem arra, hogy miért van egy fehér csokornyakkendő a zongorámon, vagy apróra vágott sütőtök az asztalomon.
tudod, a többire.