karcsi

leruccantunk az alföldre, és miközben nővérem vezetett, igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy ő tud egyszerre több dologra is figyelni, mint például a mellettünk elsuhanó tájra, amikor ez a párbeszéd zajlott le:
- mi van, itt nem volt aratás? - horkant fel nővér.
- ez... nád. - nézett rá hosszan, pislogás nélkül apu.
még két kérdésem lenne:
1.) hogy kerül egy 20 éve nem használt ágyneműtartóba egy teniszlabda?
2.) egyáltalán mióta lehet felnyitni azt az ágyat?

arra is volt időnk, hogy megnézzük a felhőatlaszt, amit nézzetek meg, és valaki mondja már el, hogy hol van cavendishen üstökös, mert van, az tuti.

nővér szabad lett, de szomorú, ezért elhívtam rock ranchbe koncertre, ahol összetalálkoztunk két volt tanárunkkal. gyula, aki levágatta a raszta tincseit (igen, neki is vérzik a szíve) és a márnememlékszemanevére bandában való harsonázását lecserélte a dublini operára. vagy valami ilyesmi.
áronka (aki az esti kornél énekesévé alakult) koncertjének utolsó számaira dülöngéltünk, amikor odapattant hozzánk egy random klári, akinek a valakije megkínált életem legborzalmasabb pálinkájával, és később klári a lelkünkre kötötte, hogy nézzük meg őket vasárnap, és tökre aludjunk ott náluk, mert van egy remek felfújható ágyuk.

egy halál aranyos kissráccal is ismeretséget kötöttem, igaz, volt köztünk két üveg és egy autónyi távolság, mert ő a busz hátsó ablakából nyújtogatta ránk a nyelvét, mire egymásra néztünk apuval, nevettünk és kultúráltan visszaöltöttük neki a nyelvünket, amitől annyira megörült, hogy később teljes letargiába esett, amikor elindult előttünk a busz a másik irányba és szomorúan integettünk egymásnak.

mostanában mindenkit eljegyeznek.
ennek örömére konfetti-szerű pöttyökkel kifestettem a "kabbeujjam".

wonderful life

ricsi

februárig nem jutok szjg-hez, ezért kókuszgolyóba folytom bánatom.
ezt fogják a síromra írni.
na meg azt, hogy: "itt nyugszik eszter, aki csak a soha be nem következő dolgokra várt. most arra vár, hogy feltámadjon."

ACO

miután rosszullétig zabáltuk magunkat puncsszelettel és a három és fél éves unokatesómnak is felolvastam bogyó és babóca összes karácsonyi kalandját a százlábúakkal és a szarvasbogár fiúkkal, szóval minden után megnéztem a mechanikus narancsot. mindig meg akartam nézni, természetesen csak a címe miatt, mert a történetéről nem tudtam semmit. anyu az első 10 másodperc után fel is ugrott és szerintem most az egyszer hajlandó lett volna imádkozni a lelkünkért.
az ilyenek után érzem, hogy egyre többet veszítek az ártatlanságomból.
más megvilágításba került az ének az esőben és beethoven, főleg az öröm-ódája és hiába volt lenyűgöző és valahol a képi világa gyönyörű, és hiába vagyok még mindig a hatása alatt, a stáblista után nem csak a gondolataim kavarogtak.

ikszmösz

kaptam TB-től 3 kötet kosztolányit, amiből a másodikban van a tényleges esti kornél, és hozzá színes gemkapcsokat, hogy színes legyen az életem.
a kristófpocoktól kapott kesztyűmnek leszakadt az egyik gombszeme és már alig maradt bébikukoricám.
a dórikától kapott bögrémről lefolyt a "legyen mindig szép napod" felirat, és a bajszok is.
a rékától kapott mézeskalácsoknak meg lába kélt. van, ami emberi, van, ami macska gyomorba vándorolt. és full aranyos d.i.y. pingvin jár hozzá.

nincs kedvem a karácsonyhoz, hiába próbál egy kis hóeséssel kiengesztelni az univerzum. (keep going mellesleg)
az tartja bennem a lelket, hogy ma talán nekiállhatok a hetedik résznek. utána februárig várhatok viszont a nyolcadikra. fadíszítésre elviszem kosztit. első számú szabály: mindig legyen nálam könyv, mert eddig ellenkező esetben mindig megszívtam.
örüljünk, hogy túléltük a világvégét. majd koccintok.

cortez

már most rosszul vagyok a sok sütitől, főleg a mézeskalácstól; a nővér odajött hozzám az SZJG első kötetével és kijelentette, hogy ő ezt nem bírja végigolvasni, amin annyira nem lepődtem meg, inkább meghatott, hogy érdekelte, hogy mi érdekel engem ennyire; az olvasás mániám olyan szintre emelkedett, hogy fogytam, mert szinte egész nap csak ültem és a sorokat faltam, mellettem nővér ősrégi looney tunes-okat kutatott fel, mert szerinte milyen jó rész, amikor elmer vadászik, és kijön a másik üregen a puskája, de azért rábeszélt, hogy nézzük végig a star wars összes részét, mert nekünk han solo valahogy kimaradt az életünkből.

egy kicsit azért megszakad a szívem, de ez akkor nem érdekelt, amikor megkértem mást, hogy kísérjen el, ő nem bírta a tekintetemet, hirtelen lefoglalta valami nagyon érdekes és vicces dolog a cipőjén, majd félszegen, mosolyogva rámpillantott és akkor, na akkor éreztem, hogy ez egy olyan pillanat.

esszjégé

volt osztálykarácsony, minden hipiszupi (...), megvagyok az SZJG 5-tel, de versenyt kellett futnom a szobámig anyuval, mert el akarta rejteni előlem a 6. részt, mert szerinte ez már beteges. tény, hogy együltő helyemben elolvastam több, mint 400 oldalt, miközben hangosan kacarásztam, húszféle módon ültem és fetrengtem kínomban és most csak ülök, magamba roskadva, hogy egyrészt ilyen miért nem létezik (mintha 11 éves lennék és a bagoly postámra várnék), másrészt, hogy miért nem velem történik.

B

kérlek, legyen egy kicsit világvége, mert 10 óra múlva át kell adnom egy olyan ajándékot, ami még nincs, és fogalmam sincs, hogy mi lesz az. különben ez lesz a világvége.

aká

kiolvastam az SZJG 4. részét, oké, szánalmas, de a végén még könnybe is lábadt a szemem, annyira jó az egész, képzeljetek el egy felmosóronggyal a kezemben, mert jelenleg az őrület határát súrolom.
és most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy addig nem lehet egy könyv főszereplője, amíg legalább 2 pasi nem legyeskedik körülötted. ja és kötelező velük smárolni.
nincs meg az ötödik. nem fogok tudni aludni.

er áj pí

is it over now?

so tell me how does it feel?

várok.
hogy mire, azt nem tudom, olyan vagyok, mint a józsef attila ihletésű kosztolányi novella. a végén csak egyedül bámult ki az ablakon, és arra várt, hogy felkeljen a nap.
nem akarok a napra várni.

el kéne mennem a boltba celluxért, sok az összetört szerv manapság.
de senki nem akarja megnézni velem a casablancát.
még végig kell néznem 1001 filmet, el kell olvasnom 1001 könyvet és meg kell hallgatnom 1001 dalt, hogy nyugalomban halhassak meg.
és gyulának már nincs raszta haja. őrült egy világot élünk.
nővérrel szinte legyőzhetetlenek vagyunk honfoglalóba és a hányós sztorik viccesek.

liber

még nem vettem senkinek ajándékot; sütöttem mákosbejglit (az egyik rúd közben megöngyilkolta magát); a mosógép nem fog 7 évig férjhez menni; rászoktam arra, hogy hajnalban másoljam a töri jegyzeteimet (a 19. század meghatározó eszmei mozgalmai vagymiaszösz); általában nem a testtartásomat korrigálom (pedig púpos vagyok), hanem a kézmozdulataimat, hátha valaki olyan kézmániás, mint én; szívesen felkutatnám a tanárom nagy szerelmét, aki egy orosz hapsi.


Kerouac-éknál az a jó, hogy nem csak úgy maguk elé böfögték az életfilozófiákat, hanem ténylegesen megélték őket. szabadok voltak, nem függtek egymástól, ha valakinek kedve támadt, hogy átstoppoljon a keleti partról a nyugatira, akkor nem várta meg, amíg valamelyik haverjának is ez az agyszüleménye támadt, hanem egyedül kiállt, és lengetett. akkor is mentek tovább, amikor lemeszelték őket és elvették az összes pénzüket.

annak ellenére, hogy tolták magukba a több tubus benzedrint, vagy dugtak a feleségük mellett még két nőt, vagy itták magukat seggrészegre, vagy lézengtek teljesen céltalanul a világban, hogy megfejtsék annak értelmét, mégsem voltak megőrülve, nem gyilkolásztak vagy vandálkodtak kedvükre. amikor a stoppos átejtette őket, vettek neki egy hot dogot és nehéz szívvel a városban hagyták.
sokat tapasztaltak, sok emberrel ismerkedtek meg (egyikük Fraudot is ismerte), lázadoztak, betépve bámultak le a sziklákról az életükön merengve.
és mégis, lettek valakik.

pedig nem gondoltak arra, hogy majd 60 évvel később egy másik földrészen, egy kis ország kis városában, jelentéktelen kék tapétázott falak között, egy vörös(es) hajú, 17 éves lány majd olvasni fog róluk, és negyed kettőkor róluk fog ömlengeni.
talán még ezer hozzájuk hasonló ember rohangált amerikában.
és mégis lettek valakik.

a kultikus emberek nem az első padból kerülnek ki. de azt hiszem nagy embernek születni kell. ma már túl nagy a szabadság, túl sok a fölösleges lehetőség. mindig orwell jut eszembe és az 1984, a brazilt is újra meg kell nézni.
még csak az úton felénél járok (félúton vagyok.. haha..), de már most inspirálva érzem magam.

cannes

oké, szóval, huh, hatalmas bejelentés következik:
önszántamból, hirtelen elhatározás címszó alatt felszálltam egyedül egy buszra.
majd elsétáltam a lovassyba, ahol ma én voltam a legnépszerűbb, mert minden szembejövő lábát letapostam.
jóhátna, nekem nagy dolog.
nem tudom elképzelni, hogy hogy ültem nyugton, amikor pestről jöttem.

jelenleg olyanok kötnek le minket az annával, hogy pölö miért nem mutatják meg soha a filmekben meg sorozatokban meg könyvekben azokat az írásokat vagy festményeket vagy bármit, amire valaki mindig azt mondja hogy hú. szívesen elolvasnám mondjuk, amiket rory ír az iskolaújságba, vagy egyáltalán a dolgozatait, vagy amit glenn írt a new york timeban. ezekről sosincs szó. vagy arról, hogy az tipik amerikai filmekben, amikor összejön a csaj meg a csávókája, és már szinte össze vannak költözködve... hogy vajon mennyire természetes az a csávókának, hogy csaj kotlik a mosdóban?
túl sok a szabadidőm.

*

ahelyett, hogy itt is hatalmas hófúvások lennének, vászoncipőben szambázom az utcákon. csak - egy - kicsit - kéremszépen!

gg

kívánságlista folytatódik:
legyek újságíró, legyen logan nevű drágaság, hívjon zseni(kém)nek - az ace is megfelel, vigyen el egy titkos klubba és vegyen rá, hogy leugorjak 7 emelet magasról. csak ennyi.

under the bridge

"október volt és én hazafelé tartottam. mindenki hazatér októberben"

kipipáltam az idei tél első kürtöskalácsát és forralt borát, amit apu készítetett, mert valami megszállta és még mandarinhéjat is rakott bele, majd felállt egy székre, amiről túlbuzgalmában majdnem leszédült, mert kereste azokat a lejárt teákat, amiket még évekkel ezelőtt hoztunk angliából.

"a fény elsötétedett"

nincsenek jó hatással a világszemléletemre az amerikai filmek, mert azt sugallják, hogy mindig lesz 2 helyes félpucér menő pasi, akik majd összeverekednek érted, de ha arra vetemednék, hogy egy d.i.y. villamosszékben kísérlek meg öngyilkosságot, akkor tutira dustin hoffmant választanám és nem mennék vissza a férjemhez.
most már én is azon gondolkozom, hogy légvonalban argentína vagy ausztrália van közelebb? és ugyanez a kérdés minden lehetséges sorrendben.

"a második csillag után jobbra, majd nyílegyenesen hajnalig"

már nem tudok fél négynél előbb lefeküdni, a betűk nem akarnak szavakká összeállni, nem akarnak maguknak értelmet és meghatározott jelentést, ők is megunták, ugrálnak ki a vonat ablakából, mert az erdő izgalmas hely és a sínek mentén, ha akarnak, hazatalálnak. a betűk szára magukba tekeredik vissza.
pedig ez tényleg nem olyan, hogy hordjunk össze-vissza mindent.
celofán macskának hihetetlen mimikája van.

"nem szeretek este kimenni, mert futnom kell mások rémálma elől"

TB-nek szólnom kell, hogy írja a listához, hogy vándorcirkuszhoz kell szegődnünk, vagy ha ő nem akar, majd fogom a batyumat és megyek egyedül, és ott az lennék, aki megigazítja az artisták ruháit és a lovakat csutakolja, vagy akin bemutatják a tigriseknek, hogy hogy nem szabad szétrágni valakinek a fülét, majd egy nap az összes bohóc beszorulna abba a kis autóba és engem löknének a porondra beugrósnak, mert pótpóthelyettesnek rálépett a 200 kilós ember a lábára, és első 3 alkalommal borzalmas lennék, de a negyediktől ívelne felfelé a tapsolási rátám, de a 13. lehetőségnél visszafokoznának és ez vérig sértene, elvégre a faluk szupersztárja lennék, ezért fognám a batyumat és visszaköltöznék a való életbe, ami ezután rém szürke lenne, ezért mindig újabb és újabb kihívásokat keresnék, amitől adrenalin-függővé válnék, de végül egy macskacápa nem értékelné, ha úgy hívogatnám, hogy "cicc, cicc".
oké, lehet, hogy mégsem állok be vándorcirkuszba.

"aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni"

összemosódnak a napok, az arcok, az események, már hetekkel ezelőtt megtörtént valami, de a naptár csak negyvennyolc óra eltérést mutatott.
talán jobban kéne aktivizálnom magam.
a élet kezd egyre szürreálisabbá válni.
lehet, hogy idegesítő vagyok, mintha álomkóros lennék (szép ez a szó), de nincs kedvem ahhoz, hogy valós színekben lássak, nem akarok zöld gyepet, málló kék tapétát, vörösen izzó szíveket.
sokszor van deja vu-m, egyszer még nyáron fel is nevettem a tobruki strand felé menet, mert mindenre pontosan emlékeztem, tudtam, hogy egyszer már megtörtént, hogy abban a másik időben hol kellett volna tartani a beszélgetésben; hogy milyen szám fog következni a rádióban, és hogy akkor is ugyanúgy felnevettem és ugyanúgy néztek vissza rám.
de valami más volt.
talán párhuzamosan "zajlok", a húrelmélet is erre való.
out of town hangulat van, olyannyira, hogy kedvem lenne beiratkozni valami patológus okj-s továbbképzésre, ha lenne.

*

nembajnembajsemmibaj.
azégvilágonnincssemmibaj.
ugyankérlek,mégismilenne?
elvilegénakartamígy,viseljemel.

how does it feel - oh, how does it feel?

szeretek hajnali fél négykor nekiállni anyuval beszélgetni, egész nap SzJG I.-t olvasni, az íródeákban banánteát inni, a Balaton felé vezető úton Norah Jonest hallgatni, miközben a lila felhőkbe tartunk. a Balatonra egy vastag ködréteg telepedett, olyan, mintha az egész tó gőzölögne.

nem szeretem, ha ellopják az álmaimat. igaz, csak egy könyv, csak Frida füveskönyve, de én hoztam tudomásra a létezését, én nyüszögtem és simogattam a boritóját a könyvesboltban, de legyintettem, hogy: "majd".
átmehetek fülesbe, hogy: "szóra sem érdemes, nem tesz semmit",

vagy

nekiállok varrni és horgolni és kötni és patchworkölni meg a társait és végre nem fog kísérteni este az a szoknya szabásminta.

úgy tűnik, a kortársaimmal nem érdekeljük egymást.

*

Do you wanna, do, do you wanna know?
Have you gotta, have, have you gotta let it show?
I don’t wanna, I, I don’t wanna know
Have I gotta, have, have I gotta go?

csináld magad betlehem

dórika felhívott, miközben egy dombra futott fel (veszprémben nem csak lelkekben vannak hullámvölgyek, sőt, aszfaltszánkózásra kitűnően alkalmasak az utak), a fél osztályom megőrült, de egy hír hallatán eldöntöttük, hogy csak kisgyerekes apukákkal fogunk szóba állni.

ma van józsef attila halálának 75. évfordulója.

megölelgetnélek.

nem tudtam aludni, ezért kettőkor felkeltem, hogy kefír evés közben ötig petőfi sándor verseket olvassak. nem szeretem a szerelmes verseit, de az epigrammái világmegváltóak. szegény meg nem becsült felhők ciklus.

life is simply - it's just not easy

"EZ rá a válasz!"

"de mi a kérdés?"

"nem tudom, de EZ rá a válasz."

az univerzum úgy akar kiengesztelni, hogy kaptam fogyi kártyát, amivel szinte mindenhol ingyen utazom. sikerült neki.

day2: még mindig elkerültek az ótvar karácsonyi dalok

olyan vörös hajat akarok, mint elle fanningnek lett.

én is "úton" akarok lenni.

(a kívánságlista folytatódik és visszatámad)

mert szép, ahogy nővér énekli

Erdő, erdő, de magas a teteje,
Jaj, de régen lehullott a levele,
Jaj, de régen lehullott a levele,
Árva madár párját keresi benne.

Búza közé szállt a dalos pacsirta,
Mert odafönt a szemeit kisírta,
Búzavirág, búzakalász árnyába,
Rágondol a régi első párjára.