2016. szeptember 29., csütörtök

MONDD, EDDIG HOL VOLTÁL?

A B-vitamint érzem a bőrödből, kipárolog belőled, egészen sárga leszel, a fogaid lazulnak, a hajad hullik, de a bőröd csak nyúlik és nyúlik, ám amikor elengedem, nem ugrik vissza, csak lóg, mint a csapott vállakról a szégyen, a ráncok közé beül a mocsok, és bűzlesz, bűzlesz, bűzlesz, csípős, erős, neonszínű szag.
Kitámolygok, hozzád indulok a sötétbe, csak egy pont parázslik benne, szürkésfehérre festi a tüdőd a levegőt, már látom, már látok, már téged is látlak.

De nincs ilyen.

Zöld bundát növeszt a fal, hullámzik, ahogy fújja a szél. Én alulról nézem, sose jutok oda fel, a cipőmmel lápban cuppogok, és a Napot vonyítom.
Fáj, fáj, fáj, hogy szeretned kéne, de nem tudsz, te nem látsz, elfordítod a fejed, a szádban egymásnak ütődnek a műfogak, és nevetsz engem.
Mi már nem vagyunk.
Nem vagyunk itt, te alszol, én virrasztok, ahogy mindig, ez egy séma, ami nem lehet másképp, én már nem akarom, de rettegek attól, hogy egyszer mégis máshogy lesz.

Lekanyarodom az útról, egy mentő süvít el mellettem, kivilágítatlanul, és én imádkozom az ismeretlenekért, hogy szeressen minket egy kicsit az Isten. Örülök, hogy nem szirénázik, így nem kell elengednem a kormányt, hogy befogjam a fülemet.

Itt Téged nem ismer senki. Kedvedre változhatsz, akár egy torz plazma. Az összes színt magadba ittad, nem is kellett lecsorogniuk.
Fájsz és viszketsz egyszerre, te vagy a a kórság, megfertőzöd a lelkeket, szívféregként (dirofilaria immitis) fúrod át magad a sejtszövetek hálóján. Gyomor, tüdő, belek, nem számít, mert te úgyis (a) lépre mész.

A koporsó fedelét majd szögezd le, kérlek, és mondj egy imát vagy kaddist értem.
Oldozz fel, Atyám, mert vétkeztem, vétkeztünk, és nem lehetünk soha tökéletesek, csak a Földön. De Nálad, a te hazádban, a te házadban az sem elég, ha a cipőnket levesszük. Fürdess meg minket, mosd ki a bőrünk redőibe ülepedett mocskot, mert úgysem lehetünk már soha jók.

2016. szeptember 13., kedd

ZEG-ZUGOS VONATFÜTTY

lyukat égettek az augusztusba

tegnap újra egyedül aludtam
micimackó kuckóján egy mécses égett, és ugyan féltem tőle, hogy az üvegtartó biztos annyira felmelegszik, hogy lángba borítja majd a szobát, az alaktalan sötétség még rosszabbnak ígérkezett.
valaki napok óta, lassan, egy fecskendővel szívja ki a levegőmből az oxigént, mintha folyamatosan egy hegycsúcs felé menetelnék palack nélkül; nincs, ami edzésben tartaná a bordaközi izmokat.

pozitív gondolatok, pozitív szavak, pozitív cselekedetek

Egy borostyánnal benőtt vadkörtefa és mogyorófa mellett eresztettem én is gyökeret. Életemben először tetszett, hogy körüldongtak a gyümölcslegyek. A térkőre esett, szétnyomodótt körte-tetemeken csíkos darazsak lakomáztak.
A nyári meleg még nem tűnt el, de látom a Napon, ahogy fárad, és nemsokára a sugarai a megszokott 66 fok helyett már csak kb. 20 fokos szögben fognak beesni az ablakokon.
Nem fáztam, mégis hiányzott valami. A pitypangos, lóherés kertet akartam a vállamra teríteni, mert emlékszem, hogy az az érzés, amit keresek, ott van mélyen a zsebében, ha azóta ki nem lyukadt.

önmagukba kapaszkodó remények

ha elült a pánikroham, marad a filmbe illő ég-be-ki-áltozás, amikor jelet követelek és vigaszt, de a kétségbeesésemet csak a szomszédok hallják

Aztán a napok, mint a lakozott tojástempera, színesek és csillogóak.

de mindig az én hátamra kerülnek lyukak, nem a mennyország falaira, hogy meg lehessen lesni a csodákat

Nyugalom és biztonság.
Hatalmas örökmécsesként melegíti belülről a mellkasomat.

tépni-marni-szaggatni-törni-ordítani-vájni-zúzni-lőni-szúrni-ölni-ölni-ölni-ölni


×××

Már vártam, hogy gyere.
Egész nap téged vártalak.
Végigsimítod az arcomat, a nyakamat, a vállaimat... A lábujjaimig meg sem állsz, és ahol hozzám érsz, a kezed körvonalat ad nekem.
A hőmérséklet csökken, a szublimáció megállt.
Most már nem foszlok szerteszét.