nagybátyám rátekert egy vékony sonkadarabot egy sárgadinnye szeletre, és kérdezgetett, hogy gondolok-e rá. kínzás ilyenekről beszélni, mert a sárgadinnyézés ártatlan dolognak tűnik, ami mellé inkább olyan nagy kérdések illenek, hogy filmet nézzünk, vagy inkább sétáljunk a duna-parton.
Nem óhajtom magam fölboncoltatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos.
ezt kosztolányi írta egyszer, de idézhettem volna weöres sándor egyik mindenség-érzését is, és tényleg, úgy vagyok vele, hogy túlléptem már azon, hogy milyen vagyok, hogy megpróbáljam bármivel körülhatárolni magam, inkább azon gondolkozom, hogy mi lehetnék még, mit csinálhatnék még, milyen cipőkkel rúghatnék véletelenül össze az asztalok alatt.
mert azt tudom, hogy minden számít, az eleje, a közepe, a vége, honnan jöttünk, mit csináltunk és hova érkeztünk.
tegnap azt mondta a kristóf, hogy én is csak szénhidrogén vagyok, víz meg rostok, izmok, ásványi anyagok satöbbi, és csak cinikusan mosolygott, amikor azt feleltem, hogy ha ez így lenne, már régen felakasztottam volna magam.
a libanoni nagy komolyan azt kérdezte egy reggelinél, hogy ha a csoki az csokoládé, akkor miért nem hívják a ropit ropoládénak.
ezért imádom.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése