HBD, JKR & HP !!!

vian

– Egy szó nem sok, annyit sem értek belőle – mondta Nyeletnyeli.
– Ez olyan, mint a dzsessz-zenében a transz – magyarázta Angel.
– Kezdem kapiskálni – válaszolta Nyeletnyeli. – Azt akarja mondani: ugyanúgy, ahogy egyesek képesek megérezni annak a lényegét, mások meg nem.
– Igen – helyeselt Angel. – Rendkívül érdekes dolog, mikor az ember transzban van, azt látni, hogy mások képesek tovább beszélni és a formáikkal bíbelődni. Úgy értem: mikor az ember érzi a gondolatot. Azt a bizonyos anyagi valamit.

a saját valóságomban élek

virginia woolf és orlando a lelkitársaim
olyan gyönyörű, hogy olyan lázas állapotba kerültem, mint a fal filmben pink, amikor próbálja letépni a nyúlóssá vált bőrét
nem a legszebb példa, de másért nem csupaszítanám le magam


ezen a napon halt meg erich kästner, aki miatt megszerettem az olvasást, és luis buñuel, akitől még csak az öldöklő angyalt láttam, és nagyon jó volt és hiába mondogatom a fél világnak, senki nem akarja megnézni.
meg szegény nanuk, az eszkimót sem, pedig milyen menő egy 1922-es kultúrfilm az eszkimók életmódjáról és mindennapjairól, de megjegyzem, annak ellenére, hogy nanuk és a többiek egyfolytában mosolyognak, ha jobban belegondol az ember, nagyon nyomasztó.


elkezdtem dosztojevszkijt, de legszívesebben csak egy málnás limonádé vagy egy áfonyás cider mellett agathát olvasgatnék egy hűs teraszon, füstölögve.
megmondtam a mások szerint ijesztő és szigorú pedagógus anyukámnak, aki soha be nem rúgott és soha egy szálat nem szívott és azzal dicsekedett, hogy szerinte mi sem, na szóval azt, hogy én mostan cigarettázni fogok és ne haragudjon, majd elkezdett nevetni, hogy miért izgulok ilyen "ártatlan dolgok" miatt, és "persze, kislányom, próbáld ki! mindent! ... de ha egy mód van rá, drogot azért ne"

uz

mikor bori kirakott a ház előtt és a köszönömök, a mosolyok, amik nem mosolyok, és a búcsúzkodási ceremónia többi tagja jött volna, legszívesebben megragadtam volna a karját, hogy nem érzi-e, hogy a föld csikorogva megállt, hogy a másik irányba forogjon; hogy amikor a teraszon ültünk füstölögve és csak fikcióként beszéltünk arról, hogy milyen durva lenne, ha két hold lenne az égen, és most megjelent még egy a sápadt testvére mellett, és az emberek vérben forgó, pupillátlan szemekkel tekintenek fel rájuk!
de miszteraszta várt kint rám, akinek nyomtam két csókot a pofijára, majd belibbentem a tuják árnyékába.


elrontottam, ezért lépcsőkön táncolva énekeltem, a fák felszabadításáért küzdöttem, kiderítettük egy csajról, hogy pasi, ziccereket dobtam lassított felvételben csikkekkel és a gyufafejekkel, és megharapták a lapockámat.
próbálok kompenzálni.
engedjetek elmenni.
tovalibbenni.

egy estém otthon

utálom, hogy mindig inni kell, hogy belém akarják erőltetni a legundorítóbb pálinkákat, hogy fekete pestisesként érezve magam elhúzódnak tőlem, mert akkor velem nem is lehet jól éreznie magát az embernek, mert az lesz életük legszebb estéje, ha nem emlékeznek rá (négy deci abszint után mondjuk csoda, hogy problémamentesen lehetett sz.-szel közlekedni).
de azért megkóstoltuk a borsos home-made vodka-málnaszörpét (ami amúgy tényleg nagyon finom volt)

bíráló tekintetek mindenhonnan, élettanácsok, mert saját magam útjában állok a közvélekedés szerint, talán tényleg így is van, de nem lehet lejjebb adni a lécet, én mindig ragaszkodtam az elveimhez, még ha száz évesek vagy nevetségesek is voltak; inkább egyedül lógtam fejjel lefelé a mászókáról, semmint hogy méteres sorba álljak a hintáért, amit nem szeretek és tudom azt is, hogy az ott állók fele sem szerette
belebotlottam a hriczukába, aki nyomott a fejemre egy puszit, hogy ne érezzem magam egy nagy konténer trágyának
kábé két lépésig tartott
ez a búbánat egyre elviselhetetlenebb

álmodozom, hogy mennyire unalmasak már ezek a tipikus fesztiválozós göncök, hogy milyen jó lenne tanyán élni úgy 70 évvel ezelőtt, amikor csirkéket kellett eladni, hogy legyen egy harmadik váltás ruha, inkább kergetném a disznókat és szakadna le a hátam a kapálástól, csak ne kelljen elmerülnöm a külsőségek mocsarában; egyszer csináltak egy olyan felmérést, hogy modellekre ráhúztak egy-egy krumpliszsákot és megnézték, hogy ugyanolyan szépek-e (igen) és hogy el tudnák-e adni a zsákokat ruhaként (igen).

álmodozom, hogy vajon mennyire lenne ösztönző az, ha szereznék egy taxiórát, rákötném egy kezdő fogyózóra, mint egy lépésszámlálót, majd az edzés végén megnéznénk, hogy azzal, hogy gyalogolt vagy futott, mennyi pénzt takarított meg.

legalább már arról lemondtam, hogy mindenkinek előadjam a sünimentő hapika történetét.
mindegy, "Annuska már kiöntötte az olajat".

ne egyetek grillázs szeletet

mintha egy blogos összeesküvés hálójába kerültem volna, még fickándozom és levegőért tátogok, de visszabukfenceztem a kiábrándítóan hideg vízbe, ami mint a léthé, kitörölte a bizonytalanságot és a nyugtalanságot a sejtjeimből, testem mozgató fátylát is újra áttetszővé mosta.
(láttam, olvastam mindent, köszönöm!)


kiderült, hogy nagypapám írt szerelmes verseket és járt kubában; megkértem, hogy meséljen, mert folytatni akarom másik nagyszülőm kitaposott ösvényét, hogy nem szabad a múltról elfeledkezni, össze kell gyűjteni, írni; emlékezni kell, különben belőlünk is csak egy régi térkép és ledózerolt tanyák árnyképei maradnak; nekiállok családfát kutatni.
emlékezni kérni nagy felelősség, mert olyan, mint a forralni való tej, figyelni kell rá, szabályozni, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor kísérel kifutni a védelmet jelentő lábosból, az érzések odaégnek a tűzhely fehér lapjára. nem szabad túl hamar elfordulni, hiába fáradtam el a havannai képeslapok nézegetésében (4 hónap és szinte minden napra jutott egy), féltem, ha felállok, örökre kialszik az a pislákoló kék gázláng.
talán halott barátaival akarta volna újra felvenni a kapcsolatot; egy rég elhamvadt szerelem darabkáit ismét egymáshoz illeszteni; talán ráébredt volna, hogy megöregedett, hogy egész életében dolgozott és elkésett mindenről.
talán nem kéne mindig felkavarnom a posványos, békanyállal hintett állóvizet.

nővért szeptembertől már hallgató lesz, mégpedig az elte skandinavisztika szakán (elvileg indul, ugye indul?).

én egy fülbemászóval osztoztam a takarón (örök lelki megrázkódtatás) és magamba szívtam szeged összes macskakövét, majd leöblítettem a szökőkutak sugaraival.

ő most zenei továbbképző táborban van (értsd: énekelnek és vedelnek vakulásig) és elvitte a fekete virágos cipellőmet.

én most készülök bemenni utcazenére, a fekete virágos cipellőm nélkül.

köszönjük, megvagyunk.

köszönöm

szülinapi-hét-szerűség kerekedett belőle, kezdve a meyer köszöntőjével, amit borbálás csütörtök követett (aki elkérte az szjg első kettő részét, majd két nap múlva beállított, hogy elolvasta és ő akkor nem szarozik, elvinné az összes többit), volt meglepetés buli, teljesen meg voltam lepődve, életem legrandomabb emberei kerültek összeválogatásra, belibbent a narancssárgaszerű ruhácskájában a warga (aki majd emhad ut hasi [vagyilyesmi] felesége lesz és gyroson fognak élni), volt kompromittáló élet-bemutató, voltak nővér sztoriai hajnali egykor a maricában a pincér előtt, hogy a rendszerváltás után néhány szórakozóhelyen milyen orgiákat tartottak, beszéltem a taxisofőrnek a süni mentő hapikáról, a sápadt holdfényben keresztülgázoltunk a legnagyobb dzsindzsán, mert kaptam tűzijátékot, amit a ház előtt folytattunk, elköszöntünk, eldőltünk, és mikor minden aludt, nem is tudtam virginia woolf orlandójára figyelni, mert a szám sarkait a fülemhez ragasztották, és olyan volt, mintha az ott lévő, a kilométerekre lakó, a később csatlakozó emberkék tényleg szerettek volna.

az elmúlt napokat elraktam egy hátizsákba
most nem nehéz cipelni

*

július tizenkilencedike van

ha nem lenne óra, úgy mérnénk az időt, hogy "két gondolattal ezelőtt"

borival az óváros téren üldögélve, odajött hozzánk három srác, hogy elmondják neki, hogy milyen gyönyörű haja van. legalább huszonegynek néztek, eleinte veronikára tippeltek, de a ritánál tényleg felháborodtam.

francia rádiókat hallgatok és unjuk egymást a konstans szomorúsággal:

 barátot váltok.

best gift ever (valóban Channing)

Én próbálom azt adni a Cézének, amit egyszer kaptam tőle. Első pillantásra normális, maximum húsz soros születésnapi köszöntő volt, de életem legszebb húsz sora, olyan húsz sor, amitől elsírod magad a trolimegállóban, és ha rossz kedved van, megint és megint előveszed, és arra gondolsz a húsz sor alatt, hogy igen, lesz egyszer mopsz, lesz egyszer Amszterdam, lesz egyszer minden, és most élet van és születésnap van, és ezt a csodálatos levelet kaptam, ami minden olvasáskor rádöbbent arra, hogy milyen hatalmas ajándék, hogy az életemet én élhetem.
Én szeretem a Cézét, kicsit olyan, mintha a húgom lenne, persze nem olyan öribari-húg féle, mert tudjátok, vannak olyan lánytesók, akik fonogatják egymás haját és közben megvitatják, hogy Ryan Gosling vagy Channing Tatum-e a szexibb (Channing), nem, én ezt olyan húg-félének értem, hogy együtt nézzük a régi, klasszikus filmeket, dobáljuk a képernyőt popcornnal és ordítva mondjuk a szöveget, néha elveszi a ruháimat, a rúzsomat, a fuxaimat, én szó nélkül lenyúlom a cipőjét, és amikor észrevesszük egymáson az elcsórt ruhadarabokat, senki sem szól semmit, mert valahogyan így van rendben, hogy mindenki szemet huny a gardróbrablás fölött.
Úgy ismerem a Cézét, hogy nem ismerem, elolvasom, amit ír, nyugtázom, havonta van egy-egy furcsa, sokszor számunkra is értelmezhetetlen párbeszédünk, olyankor elégedetten bólintunk, hogy él a másik, és megvan. Mindez felszínesen hangzik, de valahogyan követjük egymás életét, nem is tudom, hogyan kapcsolódunk mi össze, vagy tényleg igaz a mondás, hogy az azonos nevűek egyforma személyiségűek is, vagy mi van, de a Cézé úgy van jelen az életemben, mint amikor este az elhúzott függönyön át látod a szemben lévő házak körvonalát a lámpafényben.
Én mindig látom a Cézé körvonalát, néha elégedetten bólintok, rendben van, jó irányba vonszolja azt az ötvenkilós, csontos fenekét, máskor meg dühös vagyok rá, és akkor írok neki valami okosat.
Szeretem a Cézét, néha össze kell kapni, de Cézé még most indult el a saját útján, és ez általában döcögősen megy, szóval ilyenkor meg kell kicsit lökdösni a Cézét, amitől ő általában hajszínt vált, de ez így van jól, új kör, új hajszín.
Cézé most nő fel, éppen most, ez a folyamat nemrég indult el. Attól, hogy tizennyolc, legálisan vehet dohányárut és alkoholt, Cézé még nem felnőtt, és nem is gyerek már. Nő.
Cézé most jön rá egy csomó mindenre. Ez nem úgy megy, hogy felkel egy reggel és máris máshogyan látja a világot, ez úgy megy, hogy magától jön rá, mi hogy van, és ez hatalmas kincs. Én nagyon remélem, hogy ez így marad, és bízom a Cézében, okos-ügyes leányzó ő, nem fogja elfelejteni.

Cézé, én csak annyit kívánok neked, hogy így folytasd tovább. És ha majd megállsz és döcögsz, vagy fontolgatnád, hogy feladnád, én úgyis ott leszek, aztán rád kiabálok, és minden megy tovább.

Boldog születésnapot!
(és nem, nem kapsz tortás macskás emotikont, pont azért, mert nyávogtál érte tegnap. majd a tizenkilencedikre. megígérem!)

Meyer

éljen-éljen..

július tizennyolcadikán 

tizennyolc éves lettem
vagy inkább a tizenhét évességem első évfordulója

csak azért nem sírok, mert drága a szemfesték

még két tejfog büszke tulajdonosa vagyok
arról olvasgatok, hogyan kell tenyérből jósolni

felnőttem

sosem növök fel

oravecz imre

                              a szobában tavasz van,
                    a folyosón nyár van,
                    a konyhában ősz van,
                    a kamrában tél van,
               
               
                    levetem a szoknyám,
                    fölveszem a fürdőruhám,
                    és a szobából a folyosóra megyek,
                    levetem a fürdőruhám,
                    fölveszem a nadrágom,
                    és a folyosóról a konyhába megyek,
                    levetem a nadrágom,
                    fölveszem a nagykabátom,
                    és a konyhából a kamrába megyek,
                    levetem a nagykabátom,
                    fölveszem a szoknyám,
                    és a kamrából a szobába megyek,
               
               
                    és egy évvel öregebb leszek

mert elmagyarázta

anyuval begyakoroltuk, a fricskában üldögélve (szerintem akkor is fura ez a név), hogy fejbe lövöm magam, ő pedig letörli az arcáról fujjogások közepette az "agydarabkáimat"
jól néz ám ki, majd fellépünk vele


szeretek TB-vel a relativitáselméletről, schrödinger macskájáról, a heisenberg-féle határozatlansági relációról, entrópia-tér-idő szentháromságáról, párhuzamos síkokról beszélgetni; vitatkozni az univerzum tágulásáról és az időutazásról.
azt mondta, hogy őt az nyugtatja meg, hogy mivel végtelen párhuzamos univerzum van, ezért ő mindent kipróbál és minden "mi lenne / lett volna ha"-t végig él...
...valahol...
                 ...valahogy
ha elég gyors vagyok, talán mindent láthatok

szösz

ámulattal bámultam
bámulattal ámultam

ha az ember egy asztalnál ül a tegnapi tervével, hiába gondolta ki, hogy majd ezt meg azt megkérdezni, emezt meg amazt elmeséli, csak ott fog lebegni a levegőben, mert az agy önkéntelenül is tudja, hogy az a kérdés, az a történet nem illik oda, a pillanatból kell kipattannia, különben a tegnapot vagy valami furcsa absztrakt valóságot élnénk.

ki az, aki nyugdíjas pultosnőt keres?

vagy inkább miért? 

néztem bruno gröningről egy dokufilmet és rájöttem, hogy az arcunk nem lehet libabőrös.

imádom a kanapé vicceket (vagyis ami szóvicc és favicc, vagyis szó-fa-vicc)
tegnap azon gondolkoztam, hogyha az ősidőkben élnénk a bakony domboldalain, akkor remélem az lenne a törzsünknek a jelmondata, hogy:
"Hegységben az erő!"

azt álmodtam, hogy egy random ember egy másik random embert gyepál egy embernagyságű, zselével töltött, műanyag mandarin gerezddel

"csak ne lennék én párnagyűrődés
Isten megmacskásodott félarca alatt"

  szinte mindenre van emberem: szjg-t kivesézni, filmekről - könyvekről beszélgetni, véget nem érő microsoft - linux vitát folytatni, 5 éves kislányként viselkedni, tekilázni, íródeákban üldögélni, koncertre menni, táncolni, lelkesedni az illatos és mintás zsepikért, biosz órán rejtvényt fejteni,, sötöbö...
  csak a boldogságra nincs emberem

AC

"– Azt ugye tudod, hogy minden sírban van egy olyan ajtó, amelyik nem nyílik sehová?
Reniszenb rábámult.
– Hát persze – mondta.
– Az emberek is ilyenek. Megtévesztésül készítenek ilyen álajtókat. Ha rájönnek, hogy gyengék, hogy alkalmatlanok, akkor egy hatalmas ajtó készítenek magabiztosságból, hangoskodásból, parancsoló tekintélyből – s egy idő múlva maguk is hinni kezdenek benne. Azt hiszik, mint ahogy a többi ember is, hogy ők tényleg ilyenek. Pedig e mögött az ajtó mögött nincs más, csak szikla, Reniszenb… Aztán, mikor jön a valóság, és megérinti őket az igazság tollpihéjével, akkor előbukkan igazi énjük."

melléd ültem

július tizenharmadika van
az égen bárányfelhők gyülekeznek, rumos tejet iszogatok és eddig ismeretlen mintát fedeztem fel a függönyön
szeretném kellemes emlékekkel megtölteni a bambulás perceit, mint a hirtelenszőke kislánnyal, aki olyan, mint macaulay culkin eltitkolt testvére, de ismeretségünk hat perce után (ami annyiból állt, hogy megkínáltam puszedlivel), már jött széttárt karokkal, mint egy krisztus-szobor, hogy ő most engem meg fog ölelni. pedig inkább sírásra késztetek.

azon keseregtem egy nyolcadik emeleti lakásban (ahova lépcsőn mentem, mert utálok liftezni és útközben megállított egy nő, hogy számon kérje rajtam, hogy miért van minden nap egy bizonyos cigicsikk a lábtörlője mellett), szóval azon keseregtem, hogy nincs semmi szuperképességem, nem vagyok olimpikon vagy oktv bajnok vagy zongoraművész vagy kiemelkedő szépség vagy készsonglőr, csak az életemet és a boldogságomat tudom szabotálni, de nagyon jó a nyolcadikon üldögélni egy fehér fotelban, a zöld szőnyegen, elhagyjuk a testünk és viszonylagossá válunk.

tönketennénk egymást, vagy legalábbis elhasználódnánk, azt hiszem angel szerint kell addig otthagyni a másikat, amíg még szeretjük egymást, mert addig fakulunk, míg végül bele nem ivódunk a szék támlájába. az a fajta vagyok, aki besokall és eltűnik három napra, ha nem úgy lesz, ahogy én akarom, megsértődöm és nem beszélünk, de ha behódolsz, meggyűlöllek, hogy miért nem állsz ki magadért, és nem beszélünk. ne találkozzunk két hétig, ne is hívj, de utána kapj fel és pörgess meg, ha rohanok feléd és menjünk el messzire, fogd a kezem és védj meg az árnyékomtól, és légy erős, mert néha may vagyok és a méhek titkos életét játszom újra, kellenek a maszkok, a rejtek ajtók, érts meg, de ha ismersz, elszaladok.

szeretnék coelhoi nagyságokba bocsátkozni, vagy igazából nem, mert unalmas és mindig csak ugyanazt mondja, amit már óvodában is untam, ahogy a nemrég megnézett pillangó hatást is, akkor már the i inside híve vagyok, de nem ez a lényeg, nincs is lényeg, csak közönyös szemekkel ülni a buszon, boris vian pekingi ősz-ének bordó kötete mögül kilesni, keresztbe tett lábakkal, de nem, még mindig nem, talán a scrubs vagy agatha a lényeg, vagy az összepárosítatlan kopott zoknik, a fel nem vett telefonok, az ujjnyomos napszemüvegek, a görbe lábak, az agyonszorongatott papírzsebkendők, a porosodó virginia woolf, kosztolányi és thomas mann kötetek az asztalon, az ígéretektől dohos párnák, a hat szavas regények, a szomorúság áporodott ciklámen szaga

nem tudom
szürcsölöm a rumos tejet
kicsit fázom


kérjük hagyja el a testét
három... kettő.. egy.

-

i wipe my brow and i sweat my rust
i'm breathing in the chemicals

miközben két marcipános csokival álltam a szalag mellett, azon gondolkoztam, hogy biztos nevetnék, ha valaki úgy mutatkozna be, hogy égi anna, mert nem tudnám kihagynám a "szia, én meg földi eper" kézrázást. csináltatni kéne hozzá egy személyit, a becenevem pedig föpi lenne. az lenne a vágyam, hogy kisgyerekeknek tartsak rajzoktatást, mert elvégeztem a képzőt, de rájöttem, hogy egy szent vagyok. tele lenne a kezem csomózott karkötőkkel és csörgő szirszarokkal és mindig mosolyognék. lenne egy kicsi, zsemlemorzsa színű, rövidszőrű kutyánk, mert van egy rém rendes és rém unalmas barátok, de olyan elvakult és hepi vagyok, hogy azt hiszem, ennél jobb dolgom már nem is lehet.

majd fizettem és szökdécselve kiugráltam a boltból

i think you should go and fuck yourself

- gyere délután, akkor nincs sok munka! *kacsintás*
igen, hétvégén is szeretnék menni, mert az önkéntesek azt szeretik, hogy ha egy medikával együtt fejelgetik az asztalt, mert annyira unatkoznak
és azt is bírom, hogy kinevetnek, mert bemegyek a nyitott szobákba és megkérdezem, hogy nincs-e szükségük valamire, tudok-e valamit segíteni, mert ez tényleg annyira kibaszott mulatságos, hogy tegnap már előreröhögtem, hogy legyen tartalékba, mert tudtam, hogy ilyen vicces napoknak nézek elébe

elhatároztam, hogy nyáron dolgozni fogok, hogy legyen zsebpénzem és lehetőleg veszprémben, mert utálok utazgatni, a balatonnal kezdődő helyneveket ezért is ejtettem, kinek van kedve negyed órát buszozgatni
és mivel én racionális ember vagyok, elmentem önkénteskedni zircre, ami jó esetben negyven perc zötykölődés, nem beszélve a kibaszott dombról, amit még meg kell hozzá mászni
csak azért vagyok savanyú, mert nincs mit csinálnom, miközben buzog bennem a tettvágy, de csak ülök és maximum olyanokat adnak, hogy "menj le a földszintre, nézd meg, ott vagyok-e"
eseménydús napnak számít, ha meg kell mérni valakinek a vérnyomását, vagy végig kell nézni egy kötéscserét, de az abszolútistenkirályság az ekg. ez már kiégeti az izgalomrelét
(holnap átjelentkezem)

amúgy aranyosak

és ma az üvegajtón keresztül láttam, hogy hogyan próbál meg valaki az "üzemen kívül" feliratú kávégépből kikérni sorszámot. rendíthetetlenül nyomkodta az elromlott gombokat, a legnagyobb lelkinyugalomban.



nem baj, legalább én megpróbáltam

vallatás

jobb, mint a csokitúladagolás

újabb blog díj kering az éterben, felborzolva az áramköröket.
két emberkétől is megkaptam, amit nagyon köszönök, de tényleg, mert ez most nem ilyen nyálas "köszönöm a sok támogatást a macskámtól" típusú köszöngetés, hanem az a "mosolyogva lapítgatom a kulcscsontomat"-szindróma.
egyelek meg titeket.

Lexana kérdései:

1. - Mi a kedvenc dalod, ebben a pillanatban?

2. - Ki volt a legnagyobb hatással az életedre?
               ha nyálas akarnék lenni, azt mondanám, hogy anyukám, apukám, nővérem, nagypapám, nagymamám (ami igaz is), de ez evidens, törvényszerű és kikerülhetetlen, így inkább Amy Sherman-Palladino

3. - Mik azok, amik igazán megnevettetnek?
               amikor valaki elmeséli / előadja, hogy őmaga mit szerencsétlenkedett az előbb össze

4. - Mi minden idők legjobb filmje? Miért?
               éretlenek! ha láttad, tudod, miért. (amúgy még egy rakat, dehát ez természetes. ha rákérdezel, majd besorolom)

5. - Van - vagy volt - beceneved? Mi a története?
               az egyszerűbbel kezdeném: cézé (nagyon nehéz kitalálni, a vezetéknevem első két betűje)
a másik, ami itt blogon a nevem: E2
úgy kezdődött, hogy utálom, ha le-esztereznek, mert vannak eszteres eszterek meg esztis eszterek (ezt a druszák megértik), aztán Mamám elindított egy gügyögő-cunamit: Eszter --> Eszti --> Esztu --> Etu
és mivel az etu olyan, mintha azt mondanád, hogy e-two, így lettem E2 (kiejtésben még mindig etu és nem e kettő)
ez az etumológiája
már néhány általános iskolai tanárom is így hívott, gimiben sem változott, bár ez a sulis társak között olyan méreteket öltött, hogy barátnőm megkérdezte az egyik felsőbb évest, hogy nem látta-e az esztert, a barátnőjét, és nem tudta, hogy kiről van szó, mert a fejekben ez a két név nem kapcsolódik össze. hányszor le-etelkáztak meg etíliáztak...
nővérem amúgy továbbfejlesztette: Etu --> Petu --> Peti --> Péter
hallgatok rá! sőt, külföldi változatokra is, mint a pjotr, pesztonka és pedro.

6 és 7. - Kedvenc könyv? Miért az? + Kedvenc vers? Miért?
                van egy svéd gyerekverses könyv, az a címe, hogy: Ami a szívedet nyomja. nagyon kis rövid könyvecske, de valahogy a világmindenség van belesűrítve. elmondhatatlanul, leírhatatlanul és még további lehetetlenséget kifejező jelzőkkel élve: imádom!
onnan van az (egyik) kedvencem:

               Ingrid Sjöstrand: Sietek

Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielőtt megöregszem,
mielőtt meghalok.

 8. - Van életcélod? Ha igen, mi az?
               rengeteg életcélom van, de főképp, hogy a temetésemre ne azért jöjjenek az emberek, mert kell, hanem mert tettem valamit, ami hasznos volt. ez ilyen közhelyes "lábnyomos" dolog, de az igaz, hogy az ember kétszer hal meg: először, amikor megáll a szíve és amikor utoljára kimondják a nevét. szeretnék a halálom után is élni

9. - Ha azt mondom, Shikaka, te azt mondod...
               ...hásssítáki! (dexter és dee dee karatéjol)

10. - Jártál már a blogomon? Ha igen, mi a véleményed róla?
               a díj kapcsán jártam arra és elolvasgattam jónéhány bejegyzést és aztkellhogymondjam, különleges dolgokról írsz, nekem simon marci írásai jutottak róluk eszembe (akit nagyon szeretek)


ellie kérdései:

1. - Ha egy teljes napot tölthetnél egy általad választott személlyel (élő vagy halott), ki lenne az?
               biztos, hogy halottat választanék (elvégre az élőnél még mindig ott az esély, még ha lepkefingnyi is), József Attila és Kosztolányi Dezső állnak az első helyen, de ha már így összegyűltünk, találkoznék Jézussal, hogy kifagassam, hogy mi is történt valójában. de Agatha Christie bizonyos 11 napja sem hagy nyugodni. túl hosszú a lista..

2. - Milyen elképzeléseid voltak 10 évvel ezelőtt a jövőddel kapcsolatban? Mennyire valósultak meg?
               10 évvel ezelőtt 10 nap híján 8 éves voltam, szerintem tanár néni akartam lenni, de valószínűleg inkább az járt a fejemben, hogy a kristóf nevű osztálytársam miért nem szeret. ötödikben összejöttünk. alig mertünk egymáshoz szólni. micsoda szenvedély..

3. - Ha életed végéig csak egy ételt ehetnél, mi lenne az?
               sajtos kenyér, egyértelmű. szinte minden egyes nap azt vacsizom. néha még azt is ebédelek. a tízóraim is mindig sajtos kenyér. úgyhogy már gyakorlom, kedves!

4. - Ha tudnád, perceken belül meg fogsz halni, és annyi időt kapnál, hogy meghallgass egy dalt, melyik lenne az?

vagy ha nővérem valamilyen szerencsétlenség folytán leszedné a videóit, akkor ezt:

5. - Ha írnál egy könyvet, miről szólna?
               írni fogok, de nem árulom el, nehogy valaki jobban megcsinálja, mert akkor nagyon szomorú lennék

6. - Ha egy könyv/film szereplője életét élhetnéd, ki lenne az?
               rory!

7. - Hol laknál a legszívesebben?
               mindig elképzelem, hogy majd ilyen tengerparti házam lesz, olyan holland garzonom, így fogom etetni a rénszarvasokat, úgy fogok new york utcáin tipegni, de bármennyire is tudom néha gyűlölni veszprémet (vagy inkább magamat), ide jönnék vissza véglegesen

8. - Mire vagy a legbüszkébb?
               hogy a környezetemben élők nem adják fel és végül mindig elérik a céljaikat. büszke vagyok rájuk

9. - Ki a kedvenc festőd?
               Zdzisław Beksiński, Frida Kahlo
(a szürrealizmus a szívem csücske [kinek nem], de üti egy pointilista kép; de imádom a freskókat is és mindeeeent. jaj)

10. - Ki(k) a kedvenc bloggere(i)d?
               nem szeretnék itt felsorolásokba bocsátkozni, az adatlapon meg lehet nézni, hogy kiket követek, de vannak, akiket csak titokban figyelek. nehéz az élet


Huffi kérdései:

1. - Kedvenc szín, szám, film, könyv, sorozat?
               szín: kék
               szám: (ha szám számra gondolsz, akkor) 2, (avagy fentebb hallható szám dal)
               film: (fent)
               könyv: - / / -
               sorozat: gilmore girls

2. - Milyen állat lennél?
               gólya




3. - Ha lehetne 3 kívánságod mit kívánnál?
               1 - mindig annyi pénz legyen a zsebemben, amennyire éppen szükségem van
               2 -  létezzen a roxfort (és járhassunk oda)
               3 -  minden úgy legyen, ahogy lennie kell (és ezt tudjam is)


4. - Hová utaznál el legszívesebben?
               mindenhova, amerre elvisz a repülő, a vonat, a busz és a lábam
               
5. - Szerinted bekövetkezik az Apokalipszis / Mäbölmoak / világvége?
               néha úgy érzem, már be is következett
 
6. - Mi a kedvenc szavad?
               lélekszám
 
7. - Ha lenne egy időgéped, hová utaznál?
               végigmennék a történelmen, kezdve a dájnoszauruszokkal, vagy még előbb
 
8. - 10 év múlva mi lesz? (ki leszel, hogy nézel majd ki, milyen lesz a családi környezeted)
               magam leszek, az ablakon fogok majd kinézni és gary oldman lesz a férjem
 
9. - Ki a kedvenc festőd?
               fentfentfent
               
10. - Mi a véleményed a blogomról? 
                az evészavarosok sokszor már csak egymást hergelik, lassan azzá alakul, hogy a "többieknek" ne okozzanak csalódást, hogy legyen még miről beszélgetniük, hogy új dolgokat találjanak ki az önutálatra és a kalóriák redukálására. két (főleg lelki) beteg ember nem a legjobb párosítás. azt sem igazán tartom jó ötletnek, hogy a terápiákon csoportokba rendezik őket, tudom, mert ebben a világban éltem, (tévesen) engem is bedugtak 2 hónapra a gyerekklinika osztályára, és ha van legalább egy ember, aki ellenáll, vagy vékonyabb vagy bármi, akkor akár brad pitt is könyöröghetne nekik, de ez csak ilyen zárójeles.
így is sok a negativitás a világunkban, amit a szuperszenzitív emberek, a "többiek" még rosszabbul tudnak feldolgozni. inkább arról olvasnék, hogy milyen nehéz szembenézni önmagunkkal és a problémáinkkal, de Te megpróbáltad, vagy nem is, yoda óta tudjuk, hogy a próbálkozás rossz szó és nézet, hanem megcsináltad. talán a "többieknek" is lenne hozzá erejük és bátorságuk.
túl sok a tennivaló és túl kevés az idő



ennyi volt mára!
köszönöm mégegyszer nektek, gyöngyeim, hogy gondoltatok rám
ezt sem szeretném továbbküldeni, úgy lenne a legjobb, ha mindenkihez oda tudnék menni, szembe vele leülni és elmondani, hogy csodálatos vagy, folytasd kérlek halálod után is.

szia, viszlát

mostanában megint "más hőfokon égek" napokat élek

mi is VOLTunk a wargával, akinek éppen szülinapi hete volt / van, és talán tőlem kapta a "legszebb" ajándékot, amikor kiscsillagról jövet odafordultam, hogy: "Kriszti, tarhálhatnék egy szál cigit?"
ő hatalmas szemekkel nézett rám, hogy komolyan gondolom-e, majd szinte sikongatva elkezdte túrni a táskáját a dobozért, fel-felnézegetve, hogy még mindig ott vagyok-e és hogy nem hallucinálja-e ezt az egészet, egy-egy "hát persze" és "jaj de jó" felkiáltással tarkítva az előadást.

   de futok, rohanok, hogy utolérjem magamat, két hónap alatt éveket kell bepótolnom.
hétfőn kezdem az önkénteskedést a zirci kórház rehab osztályán.
az egyik kislány megkérdezte, hogy: "hol van az a piros hajú lány?"
   talán sikerülni fog.

közhírré tétetik

végre rávettem magam, hogy kisebb változtatásokat eszközöljek a blogon
...és az életemben.

vannak - vagyunk

mostanában négyéves gyerekekre vigyáztam, akik nem akarták csendben nézni az oroszlánkirályt (minden bizonnyal én jobban élveztem, mint ők [de hát hogy lehet azt nem élvezni, a legjobb dolog a világon!]), ám mindezek ellenére kevertem nekik sógyurmát, hogy a felismerhetetlen sünijeiket csekkolgassam percről percre a sütőben.
és az egyikük mondta, hogy meg akart hívni egy fagyira, de otthon hagyta a kis kék pénztárcáját, ezért inkább kiválogattuk a német kocsikat a pakliból.
és az is azt mutatja, hogy felnőttem, hogy nekem kellett felvágnom a halrudaikat. nagyon szomorú pillanat volt.
amúgy rohadt nagy arcok




ma megint átkarolt a búskomorság
egy fényképhez álltunk be
nem szabadott megmozdulni
nem is tudtunk volna
-

Apám, a hős

   - Nézd! - kiáltott Apu és a mai újságot lóbálta a szemem előtt.
   - Aha, nagyon jó.. de mi is? - kérdeztem két ásítás között.
   - Nézd, hogy mennyivel nyertünk! - mondta, majd rábökött büszkén egy kördiagramra.
(A újságnak ez olyannyira szerves része, mint a fél oldalt befedő szalagcím, és az átlag olvasó számára olyannyira érdektelen, mint az eladó fúrógépről szóló apróhirdetések.
A kördiagram állását mindig az olvasók szavazatai döntik el, amiket egy közérdekű kérdés három válasza közül a legközelebb éreznek magukhoz. )
   - Szuper. De mi az, hogy nyertünk? - kérdeztem bosszankodva, mert a müzligolyók leestek a kanalamról, visszaestek a tálba, tejcunamit indítva a környezetük ellen, aminek hatósugarába az arcom is beletartozott.
   - Tegnap legalább két órán át szavaztam a honlapjukon keresztül. De nagyon fifikásak, mert egy gépről csak egy szavazatot lehet elküldeni - mosolygott büszkén.
   - Elvesztettem a fonalat. Talán a szomszédokhoz is becsöngettél, hogy: kérem szépen, hadd menjek be, szavaznom kell az újságba, élet-halál kérdése? - kérdeztem és újabb expedíciót indítottam megrakodott kanalammal a szám felé.
   - Neeem - nevetett, és a szemében kisgyerekes huncut fény csillant. - Természetesen nem. Jobbat találtam ki. Mint említettem úgy oldották meg, hogy SZÁMÍTÓGÉPRŐL csak egy szavazatot lehessen leadni - mondta jelentőségteljesen, és még szélesebben mosolygott, mintha ezzel megmagyarázottnak tekintené zsenialitását.
Látta, hogy nem érte el a kellő hatást, mert addigra morzsákkal puzzleztam az asztalon.
   - Szóval - folytatta, kicsit szemrehányóan - aztán arra gondoltam, hogy mi lenne, ha kipróbálnám telefonon. De mire azt a honlapot is megtalálja az ember.. nagyon nehéz, nagyon nehéz, mintha direkt eldugták volna - mondta, s olyan mélyet sóhajtott hozzá, mintha egészen a lábujjaiból préselte volna ki a levegőt. - Kipróbáltam telefonon, és képzeld, működött! Csak nyomnom kellett egy vissza gombot és máris küldhettem az újabb szavazatokat!
   - Nagyszerű - válaszoltam minden lelkesedés nélkül, majd felálltam, hogy betegyem a mosogatóba a reggeli kellékeit, de megbotlottam a széklábba (vagy a sajátomba), és egy elegáns mozdulattal nekiestem a spájz ajtajának.
   Talán a karma, amiért nem figyeltem és lelkesedtem jobban Apu mondanivalójára - gondoltam. De eszembe jutott egy idézet, amit még valahol, valamikor, valakitől olvastam, és valahogy így hangozhat: "A sors a lúzerek menedéke. Aki a sorsra hivatkozik, csak kifogást keres arra, hogy miért engedi, hogy az események irányítsák őt, ahelyett, hogy ő irányítaná az eseményeket."
Akárhogy is, le-(bár majdnem félre)-ültem, és hallgattam a történet alakulását.
   - De tudod, hogy ez miért volt fontos? - kérdezte, de rögtön folytatta is, amikor látta, hogy vadul száll a hajam a fejrázástól. - Mert ez is meghatározó szerepe a közvélemény alakulásának. Ha azt látnák az emberek az újságban, hogy a többség örül, hogy nem engedték be abba az iskolába azt a nőt, akkor még ha ők ellenezték is volna, már nem érdekelné őket. Így hova tartana a világunk? Nincs semmi következménye az ilyen felháborító dolgoknak? - kérdezte egészen kipirulva, még az asztalra is rácsapott az tenyerével.
   A nagy hevületben szinte már kiabált. Fehér fogai is előbújtak bajusza alól, ami miatt (mármint a bajusza miatt) szerintem nagyon hasonlított Petőfire. Most már nem csak a külsejét, hanem a temperamentumát is a költőéhez hasonlónak képzeltem. Kedvem lett volna felpattanni és a levegő öklözve rikkantani, hogy: "Ide veled, régi kardunk!"
   - Most már érted, miért volt olyan fontos? - érdeklődött szuszogva. A harci szellem csak kis ideig tudja megszállni a testet, mert amúgy nagyon fárasztó.
   - Persze, persze, jól tetted, ügyes vagy! - mosolyogtam rá.
   - De ezzel még nincs vége! - lelkesült fel újra. - Képzeld, van egy csoport, akik nagy ellendrukkerek, és ők is ugyanezzel a technikával csinálják, de ők a bomlasztásra törekednek, ami ellen harcolunk. Olvastam fórumokon. De most aztán biztos nagyon meglepődtek - kacagott fel élesen és a sütőre meresztette lázban égő tekintetét. - Erre aztán biztos nem számítottak - mondta, majd kiment, maga után csíkként húzva a halkuló nevetését.

"- Kovács, hány embert tudtunk ráállítani?
- Úgy tizenötöt, uram!
- Tizenötöt?! Miért csak ennyit? Hol vannak a többiek?! - üvöltötte a zuram.
- Hát - szeppent meg Kovács - az egyik fele még nem-nem ért haza a munkából, a második fele már el-elment a munkába, mert éjszakai műszakot vállalt, a harmadik fele pedig otthon van, mert-mert a gyerek beteg lett és T.-né azt-azt mondta, hogy ráuszítja az aranyhörcsögöt, ha-ha-pci, nem marad otthon.
- Gyáva férgek! Amint kiéleződik a csata, a patkányok máris ugrálnak le a hajóról. Nem baj, mi is meg tudjuk nyerni! Figyelem, mindenki készenlétbe!
Négy kéz lebegett az egerek gombja fölött és két szempár szegeződött pislogás nélkül a vakító képernyőkre.
- Figyelem! Vigyázz.. kész.. KATTINT! - kiáltotta a zuram, mire a szoba megtelt mechanikus zajokkal.
Két órával és tíz szavazattal később, Kovács és zuram bajtársiasan kezet fogtak, gyengéden addig ütögették egymás vállát, amíg Kovácsé ropogni nem kezdett, majd jó éjszakát kívántak.
Másnap a zuram fütyörészve mendegélt az úton, félrelökve néhány idősebb hölgyet és letaposva néhány igen szép és igen ritka virágot. Felsietett a főhadiszállásra, a lépcsőket is kettesével szedte. Két férfivel találkozott szembe, akik egy könyvespolccal zsonglőrködtek a fordulóban, de amint a zuramat meglátták, gyorsan ledobták, hogy öklüket rázva szalutáljanak a szembejövőnek. Zuramnak csak úgy dagadt a melle a büszkeségtől. Még mindig fütyörészve, benyitott a főhadiszállás zsúfolt szobájába. Az egyik lyukas fotelban egy újság vacogott, mögötte Kovács feje búbja szipogott.
- Na, Kovács, mondja, mennyire szégyenítettük meg a többi rohadt almát? - kérdezte kedélyesen a zuram, miközben felakasztotta a kabátját.
Nakovácsmondja nem válaszolt.
- Mondja Kovács, maga süket, vagy szimplán gyengeelméjű? - kérdezte csöppet sem kedélyesen a zuram.
Mondjakovács tovább játszotta a süketet, vagy szegény szimplán csak gyengeelméjű volt.
Zuram kitépte a kezéből az újságot és falfehéren lezuttyant a másik fotelba. Az ő ügyük csak 24%-os többségben volt, a közömbösek 28%-ban, de az ellenség..
- Micsodaaa?! - hördült fel zuram. - Az ellenség 48%-kal győzött?! Hogy lehet ez? SZABOTÁÁZS! - bődült fel tébolyultan. - Azok a máglyáravalók biztos ellenállást szerveztek. Többen vannak, mint mi. Nem bírunk velük - mondta és só görgött ki a szeme sarkából. - De ne is mondjon ilyeneket Kovács! - pirította zuram Kovácsot, aki ha akart, se tudott volna ilyeneket mondani. - Folytatjuk a csatát! Amíg élünk, folytatjuk. Toboroznunk kell. Igen, ezt fogjuk. Mondja, hogy hívják a sógorát?
- Nincs sógorom, uram.
- Akkor hány éves a kisfia? - kérdezett vissza türelmetlenül.
- Három hónapos.
- Tökéletes! A legjobb-kor!"

   - Virágom, te még mindig itt üldögélsz? - kérdezte Anyu, kiszakítva képzelgéseimből.
   - Ühüm - feleltem szórakozottan és ráfordítottam szendergő szemeim.
   - Inkább pakolj a szobádban, délután tudod jönnek a vendégek.
   - Ühüm - mondtam és felpattantam.
Apu a nappaliban álldogált. Azon gondolkozott, hogy két teljesen egyforma póló közül melyiket válassza a leveszöldség vásárlásához. Odamentem hozzá és megöleltem.
Ő az ellenállás vezére, a titkos, egyszemélyes csoport oszlopos tagja.
Ő az én bátor Apukám.

+

élj egy kicsit, cézé!