bogács

voltam osztálykirándulni május 26-28-ig. osztályfőnök néni szervezőképessége a lenyűgöző kategóriát súrolta, de mesélek:

ez volt az első hosszabb (értsd több órás) utazásom, egyrészt buszon, másrészt úgy, hogy soksok végülis idegennek mondható emberkével voltam egy légtérben. nevettünk a parádi kocsimúzeumban, hogy szegény idegenvezető nőnek ez az életének a kiteljesedése, persze előtte jól fejbetalált egy röplabda.
a siroki várat nem másztam meg, inkább az utóbb említett kerek tárgyat dobáltuk ide-oda és rájöttem, hogy teljesen tehetségtelen vagyok benne, két fa-bal-lábbal áldott meg a zzzisten.
utunk Recskre vezetett, ahol a nagytöbbség végigrohant a munkatábort ismertető kis plakátok rengetegén, én általában tibi mellett cöccögtem és igyekeztem magamba szívni a szörnyű, torkot kaparó információkat.
Noszvajon barlanlakásokat csodáltunk, beültünk az egyik kis kivájt terembe és dalolászgattunk, mert szép volt az akusztikája. Ofő néni elhatározta, hogy egyszer oda fog menni táborozni, mert biztos jó lehet szalmazsákon aludni. amúgy imádom.
végre szállásra értünk, de tudjátok, az a szokásos első napos-éjszakás hangulat, amikor általában senki nem tudja, hogy hogy kéne egymáshoz viszonyulni és vagy nyerítve röhögnek és futkorásznak, vagy ülnek a szobácskájukban és sírnak, mert őket nem szereti senki.
raktunk tábortüzet, a dudira ráparancsoltam, hogy egye meg a császárszalonnámat, felköszöntöttük a valentint, a kuplikék pirítottak maguknak mályvacukrot, majd amikor már minden meleg és felvehető ruhadarabot felvettünk vagy magunkra terítettünk és élesztettem a bencét, aki meg a tüzet élesztette, na akkor körbeültünk, ittuk a teánkat és nagy sikert aratott az a történet, amikor nagypapám kiskorában nyakig elültetett egy macskát és még meg is öntözte, mert azt hitte, hogy így lesznek a kiscicák..

második nap túrázni mentünk - az ebédről valahogy elfeledkeztek -, mikor végre megtaláltuk a helyes utat, fotózkodtak sziklán, olvastunk fába vájt idézeteket és a betonúton gyalogoltunk el egy csúnya, átlagos kis falucskában, miközben a cipő feltörte a sarkamat, és a szalagszakadt tibivel támogattuk egymást, ekkor már sírtam. néhány müzliszelet után visszabuszoztunk, (dórika közben persze szorgosan készítette a "videóblogokat" tibivel a főszerepben és a varázslatos fényképeket), majd a szálláson az utóbb említett lánykával kidőltünk, majd fürödtünk, majd levertem mindenkit pingpongban, majd este újra kidőltem, miközben filmet néztek. dodó néha bejött hozzám és beszélgettünk és árnyjátékozott is nekem.

harmadnap egerben néhány szemfénytvesztettek, meg varázstornyoztunk és zuhogó eső közben - után rántott gombát ettem, míg a többiek pizzát sörrel és csokis kekszes fagyival. hazafelé jövet ofőm gondolt egyet és leült mellém, hogy dumáljunk, először a formaságok, majd a filmklubbot rágtuk át, végül már egy kisebb csoport gyűlt körénk, hallgatva ági néni anekdotáit, kezdve azzal, amikor majdnem megverték, vagy hogy milyen fa is a ginko.


jelentem: túléltem, élveztem és még mindig itt vagyok!

nothing relevant

úgy tűnik, hogy álomlotyó vagyok. mármint nem valakinek az álma, hanem az álmaimban vagyok az. vajon a tudatalatti mit akar ilyenkor üzenni?

hello, vég!

emberek jönnek - mennek, korszakok kezdődnek - záródnak, szívek szakadnak - egymásra találnak, majd eltelik jó néhány év és ami most fontos, az már csak homályos - megszürkült emlékkép marad. ez most nem ilyen "hű de mélyek vagyunk és nosztalgiázunk és jaj de rossz nekünk meg minden relatív meg különben is amúgy is", hanem csak halnak meg körülöttem az emberek, SCB most szakított Numero 1-gyel. tudom, hogy jól döntött, ő is tudja, a Kooot is tudja.. de azért lelkiismeret-furdalásom van.. mintha én is szakítottam volna vele. mennek el az emberek, emberek, és valahogy nincs akkora utánpótlás.

megkaptam a József Attila utolsó hónapjairól c. könyvet.

Szeretném, ha szeretnének..

aú

tovább és tovább lépni, nem nézni hátra (érdekes, először azt írtam le, hogy: "előre"), nem nézni le, főleg hátra lenézni. egy ideig-óráig biztos beválik, de akkor megcsúszik a lábam, vagy egy gyík suhan át a bokáim között, kapaszkodom a kis sziklafalamba, de muszáj lenéznem, mert ha nem nézek le... ki tudja mi történik. talán nem is történik semmi. csak nyugtatom magam, hogy jobb, hogy tudom a dolgokat, jobb, hogy így alakultak. valakinek biztos.

hétfőn lesz doktor house sorozatzáró rész.

nem szeretem john lennont. 

félek, hogy a "mi a világ értelme?"-re a válasz nem lesz elég kielégítő.

félek attól a délibábtól, félek, hogy rosszul fog elsülni. félek, hogy odaföntről nézve a mama nem lenne büszke rám. nincs már nagymamám. úristen.

bimbódzó tanulás..

16 éves koromra sikerült eljutnom arra a szintre, hogy életben tudok tartani egy növényt, sőőt, már arra is vetemedett Erika (így hívom), hogy mintha elkezdene virágzani. igaz, a levelei éppen száradnak el, de komolyan.. nem értem, hogy miért kínzom őket.. szegények..

agyzsugorítás, mert egész nap föcit magoltam és félek a holnaptól és attól, hogyha új információhoz jutok elkezdek füstölni a fülemen keresztül

they're takin' the hobbits to isengard

bulgakov idézeteket olvasgattam, mert csak jó.

tegnap buszoztam köbö 4 perc erejéig.

haladok!

esténként dobálom magam a zöld ágyam egyik szélétől a másikba, újra és újra elismétlem magamban az összes tantárgy eddig tanult anyagát, majd az összes dalszöveget eldúdolom, amit aznap hallottam, ekkor már hajnali négy óra körül járunk, de végül nagymamámra gondolok és sikerül álomba sírnom magam.

értelmet próbálok csepegtetni a dolgokba, elképzelt beszélgetéseket pörgetek le magam előtt, mit mondanék, mit kéne mondanom, miért nem tudok leszakadni emberekről, kérdőjelek zuhataga, de nekem is van egy ernyőm, mint a Nagy zuhéban. néha azt érzem, hogy nem fontos, hogy a suli, a többi élőlény egyenesen nevetséges, én is nevetséges vagyok, néha random elmosolyodom vagy felkuncogok az órákon, mert azt érzem, hogy ilyen nincs, nekem nem ezzel kéne foglalkoznom, mindjárt fellibbentik a nehéz vörös függönyt és tényleg elkezdődik az

É L E T .

vasárnap

láttam a szteppelő lovakat és még sok minden mást is - fenomenálisankatartikus!

reggel jött az sms az Ánától, hogy fél óra múlva ér be a busza, kísérjem má' el egy modell castingra, ahol aztán csak a tucat arcú lánnyal foglalkoztak, akinek a fején én már 5 különböző csajon láttam, de velünk olyan gyönyörűen lenézőek voltak, hogy az komolyan lenyűgöző volt. zavaromban velem is kitöltettek valamit, hogy majd biztos nyerni fogok, meg biztos jól felfedeznek (valahol azért reménykedtem ebben, de talán túl sok tündérmesét hallottam már).
legalább a hely - incognito - stílusos volt, majd a pénztárcámmal is meglátogatom.

az vagyok aki vagyok

mondta ági egy sűrű nap közepén, felváltva majszolgatva a saját keverésű gofrit és lángost. SCB hazajött és most engem is el akarnak vinni oda, ahol szteppelnek a lovak.

át kell néhány dolgot gondolnom.

emberek

tényleg úgy érzem mamám halálát, mint (ahogy oly' sokat szokták idézni) :

"csak átmentem a másik szobába"

és az is zavar, hogy kiderült, hogy apu olvasta az előző blogomat, hiába a "diszkréció" a "nem utalgatások", akkor is tudja azokat, amiket nem kéne tudnia, vagy csak más csomagolásban és óhatatlanul is beléivódik, akár megemlíti, akár nem. tudatlanságot!

boldog szülinapot Dodó!! [:

sűrű

el tudom képzelni apu arcát, amikor meglátta azt az indokolatlan 6 liter szója tejet a folyosó közepén, majd amikor felhívott minket, hogy hol vagyunk, megmondtam neki, hogy anyu az előbb helikopterezett és most amúgy is késésben vagyunk.
szeretem az ilyen napokat

éva

"nem csak a húszéveseké a világ"

egy kis zsepi fogyasztás

ilyenkor összetörném az összes zorán bakelitet

3 hete

ballag máár

nagyon sűrűn élünk manapság. alig, hogy ledobtam magamról a fekete göncöket (és felvettem a kedvenc sárga hippi-életérzésű pólómat), már rohanunk mindenhova, pénteken éppen hmvhelyre, ahol a gergely elballagott és búcsúbeszédet mondott, majd késő estig ismerkedtünk meg a távoli-eddig-nem-látott-és-kívánt rokonokkal, de a sörcsap, az ágyas pálinka és kellő mennyiségű gin-tonik meghozta a hatást. délibáb
SCB majdnem megölt minket, amikor 1 hetes ropogós jogsival úgy gondolta, hogy vicces lenne 2× is lefulladni keresztbe a síneken és nem tudni sebbeségbe tenni a kocsit (olyan bátor és önfeláldozó voltam, hogy már kapcsoltam ki az övemet, hogy bármikor kiugorhassak...). ahogy hazaértünk, már szinte azonnal jöttek, illetve repültek egy kis röffre, az estét pedig a papánál töltöttem, küszködve a könnyekkel és a hányhatnékkal, de már szálltunk is ajka felé, ahol vámpírkodtak felügyelet nélkül, de ép bőrrel megúsztam.
nem tudom feldolgozni, nem tudom elfogadni, nem tudom megérteni, bikavér és délibáb