NAPIKOSZT

Mi lett belőle, istenem, mi lett?
Én nem tudom. Hiába kérditek.
Csak azt tudom, hogy fújnak a szelek,
órák peregnek, erdők zengenek.
Csak azt tudom, hogy mint a gondolat,
vágtatnak az örök kerékfogak.
Csak azt tudom, hogy tisztult árnya mély,
s rengő öbölbe zeng és sír a szél.
Csak azt tudom, hogy búsak az utak,
és mély az élet, mélyek a kutak.

ZÚGÓ TÁRNÁK, KÉK ÍRISZEK

mondjuk, hogy fáradtság ez, ami miatt folyton lecsukódik a szemem. mindig csak a függöny mögött elbújva hallgattam a műsort, mintha nekem öröktől fogva csak csöndem lett volna, és most újszülöttként próbálgatom egymás mellé rakni a valamire használható hangokat. dühösen dobbantok, és kiáltok rátok; mérges vagyok, vagy csak segítség kéne? az összeráncolt szemöldökök nem értik, mert nem is értelmes, pusztán a konszolidált fuldoklás gégehangjai ezek.

nesztelenül lépdelek a döbbenet rózsaszirom-folyosója mellett. azóta mindenből a citromfű jellegzetes illata árad. pórusainkból is konstans párolog, és a ház melletti vaderdőre is ráborulna, ha kinyitnánk az ablakokat. a szánalmasan lengedező, lyukas szúnyoghálóm úgysem válna akadállyá. ami elvágyódik, az így is, úgy is megtalálja kifelé az utat.

hegy- és a kobrapózt váltogatva eszembe jutottál, miközben egy gyerekdalt dúdoltam félhangosan. mindennek már három éve, és ez a szám csak gyarapodni fog megállíthatatlanul.

a pszichológia tankönyv végében egy négylevelű lóherét préselek, almás-mogyorós rétest szeletelek, és az árnyékokhoz téged képzellek addig, amíg szárazra nem facsartam magam. egy festmény képe lohol utánam, amin egy lány egy rózsabokor előtt térdelve a virágok közé dugja a fejét.

(friss jogsis első utamon sörfesztiválra mentünk)

-

amikor nehéz a levegő a tányérokon árválkodó vacsoramaradéktól, chilis és fokhagymás zsírban tocsogó kolbászkáktól; filmként pörögnek a csatornák, valahol éppen egy oroszlánfóka vajúdik már aggasztóan régóta, máshol stanley tucci gyilkolászik fiatal lányokat, majd hallgatólagosan megállapodunk a fitness tévén, ahol megbabonázva figyeljük a műsorszünet alatt bevágott szélturbinák képeit, miközben a negédes zene monotonitása hipnotikus erővel hat ránk.
kétségbeesetten körbenézünk, majd elvonulunk a szobánkba, hogy a takaró alatt a fejünkre szorítsuk a párnát.
minden a terv szerint halad.

HETEM