TALÁN, HA JOBBAN SZERETNÉNK MAGUNKAT

a koordináta-geometria elől sajtkrémes tekercsek sütésébe, shakespeare vígjátékok olvasásába, és mogyoróvajas pirítós katonák evésébe menekülök.

és hiába vagyok húsz éves, mivel még mindig van két tejfogam, megtehetem, hogy az antibiotikumom vízben oldható legyen és őszibarack ízű.

jól jellemzi az életemet, hogy a legnagyobb műgonddal egyensúlyozom (pálcika híján) a villámon a szusitekercsem, amikor az egy toronyugró precizitásával, dupla csavart fejel a szójaszószba. persze nem a becsapódás keltette holdudvar miatt mondom, hanem mire kimosom a szememből a szószcseppek gerillatámadásának maradékát, addigra úgy megszívja magát az erős lével a tekercs, hogy könnyek közt, félig feldagadt arccal mutogatom a feltartott hüvelykujjam az érdeklődő tekinteteknek.
(tök jó lenne, ha csak ilyen problémák lennének mindenki életében)
[és ez most nem az a poszt, amikor jön a "pedig aztán..." rész, és erre rácáfolok]

tök jó, hogy már veszprémben is lehet macskákat molesztálni a kávézókban, és hogy jönnek jónás tamások és závada péterek, már csak elmenni kéne néha az előadásukra, és nem félni attól, hogy senki nem fog belőlük semmit hallani, mert egy vörös hajú lány földöntúli hörgése tölti be a termet.
de legalább dohányoltam a gödör klub előtt simon marcival, aki egy agyonolvadt-nyomorgatott hello kitty marcipánt szorongatott a kezében, azzal a meddő szándékkal, hogy majd hazaviszi a barátnőjének.

elkezdtem útikönyveket gyűjteni, első szerzeményem:

 K O R F U

(biztos nem azért, mert a harmadik durrell-korszakomat élem)

ha valaki lassú és keserves halált szánna nekem, az kínáljon meg még egy mézes teával.

IGOR MEDVEGYEV

TIGER, TIGER

azt hiszem, egy bolt lehetetett valamikor. a tágas térben legalább 50-en álldogáltunk, számoltuk a szívveréseinket. a falak omladoztak, a vakolat mállott, a kőpadlót vastag porréteg borította. a lábnyomok már feldúlták, mint az éjszakai havazás után másnap reggel a járdákat. egykoron értékes porceláncserepeket szorongattam a kezeim között. ahogy jobban megnéztem őket, akadt köztük bohócos bögrének és gombolyagokkal játszó kismacskás tányérnak dirib-darabjai. a markomba szorítottam őket, amíg apró vágások mentén, vörös hólyagokként ki nem buggyant a vérem. hagytam, hogy a földre zuhanjanak társaikhoz, a többi éles maradványhoz, hogy tovább törjenek, és osztódásuk hangjai körbefussák a teret. ahogy terjedtek a hullámok, én is jobban körülnéztem.
különböző korosztályok átlag egyedei egyedül vagy csoportokban ácsorogtak a fal mellett. egyedül egy borzas, ősz hajú, idős férfi ült a koszban, hátát az egyik roskatag támfalnak vetve. amikor megszólalt, erős hangja olyan természetességgel töltötte be a boltot, ahogy csak a nagy egyetemi előadokhoz szokott professzoroké tudja.
- tetszenek tudni - kezdte, miközben tekintetével az üvegajtó hiányát ásító lyukra meredt - 50 éve a tudósok méréseket végeztek a földön. hogy pontosan miket, és hogyan, azzal nem szeretnék senkit untatni. ezeket a méréseket a folyó évben megismételték. 
megnyalta a szája szélét, nyelt egyet, és folytatta:
- az eredmény megdöbbentő volt. a vizsgálat olyan szintű szerkezeti átalakulást mutatott, amelyre senki sem számított.
idegen kis társaságunk úgy tett, mintha nem hallaná az öreg ember hangját, csak bámultunk magunk elé, pedig a ki nem mondott kérdésre a válasz, mint a por, rárakódott a tüdőnkre, fojtogatva minket. a tudástól rettegni kezdtünk.
- milyen átalakulásra tetszik gondolni? - szakadt fel a kérdés a legpiszkosabb és legkisebb archoz tartozó torokból.
villogtak a szemeink, mint az egerészölyvvé.
- eddig, mint tudják, a föld ugyan lassan, de forgott. ellenben most úgy tűnik, mintha elaludt volna. Összeroppantotta magáT.
a nap beteges sugarai halványan besütöttek a tanár úr által fixírozott hasadékon, és láttuk, ahogy a fénypászmában úszó porrészecskék a levegőbe fagynak.
az utolsó mondat olyan súllyal csapódott nekünk, hogy mellkasunkat, bordáinkat roppantotta meg, melyek átszúrták a tüdőnket, szívünket. a bolt különböző sarkaiból melegvízű forrásként feltörtek a rövid kiáltások, de ezeket nem a fülünkkel érzékeltük, a velőcsatornánk bizsergett a kollektíven tudatosuló idő előtti haláltól. észrevettem, hogy az én szám is nyitva van, halként nyelem a levegőt, amit már a lebenyeim rég kipréseltek magukból.

egy domboldal teraszán fekszem a végestelen hosszú napozóágyak egyikén. mögöttünk egy mohás várfal, előttünk buja zöld dombok, a zeniten két felhő összeér. ha lelógatnám a lábam, talpamat a kőrisfák koronája csiklandozná. feltolom a napszemüvegem, mocorgok, mert a törülköző folyton összegyűrődik alattam, így vizes lesz a nyugágy szövete is. bosszantó. mögöttem egy nő kérdez valami butaságot, és mi, a szomszédaimmal úgy felelünk, hogy oda sem nézünk.

A NEMEUKLIDÉSZI TÉR PÁRHUZAMOSAI

úgy tanult meg nyelveket, hogy reggelizés közben elolvasta a dobozok hátulját, a wc-n ülve pedig az összes tisztálkodó- és tisztítószer útmutatóját. szlovákiában különböző lisztekről, németországban a tampon helyes felhelyezéséről tudott társalogni.
utálta a régi képeket, amiken mindenki fiatal volt és boldog, mert a fotókra fagyott idegenek a vele való megismerkedés előtt élték az aranykorukat.
szerette hallgatni reggel, ahogy a barátnője hajat szárít, miközben az ő arcába belenyomódtak a lepedő ráncai: a nyarakat idézte.
éjszaka a munkából hazafelé menet az aluljáróban egy hajléktalan párocska légyottját figyelte végig, majd a csuklya madzagját a szájába vette, elfutott, és hagyta, hogy a falakról lefolyjanak a színek. addig nem tudott elaludni, amíg le nem oltották a szemközti bérház összes lámpáját. azután sem. kiült a konyhakőre, és lehallgatta az üzeneteket, amiket az anyja hagyott aznap a telefonján.
a lány hangosan szuszogott, szétvetett végtagokkal az ágyon, lepedőbe csavarva, mint egy krisztus szobor. irtózott attól, hogy a vállán könnyen be lehet nyomni a puha húst. még egy fehér vagy piros ujjnyom sem maradt utána.
megpucolta a beépített szekrényre szerelt tükröt. először körkörösen törölte át, majd vízszintesen, függőlegesen és átlósan.
a napindító kávé mellé banánt evett, mert abban hitt, hogy ez indította be az evolúciót. a barátnője csak mosolygott ezen, mert nem tudta, hogy csak hideg kövön tud elaludni. az ablakot is kinyitotta, még télen is, hogy azonnal meglássa, ha valaki szemben felgyújtja a villanyt.