2016. december 5., hétfő

KOPOTT SAKKTÁBLÁN HIÁNYOS KÁRTYAPAKLI

Átellenben ültünk, ő előre és hátra ringatózott, a homlokcsontja árnyékot vetett a szemgödrére, és az arcomra fagyott mosollyal figyeltem, hogy a pupillák, mint a feszített víztükrű medence, olyan, ami mellett pár hónap múlva szeretni akarják egymást. Nem tudom, hogyan lesz ez különleges, az ígéretek az emberi lét sajátjai, és hiába: hol itt, hol ott bukkan fel, hogy elmúljon nyomtalan.
Szégyellem magam, amiért egy pillanatra is az jutott eszembe, hogy szégyellnem kéne magamat.

Vörösre fújta az orrom az északi szél, és a babakocsik felett a színek nem jutottak megegyezésre: észrevétlenül elhamvadjanak, vagy egy csata utáni vérmező freskóját vigyék fel az égre.

Ha éreztem volna a lábam, hazasétáltam volna a dűlő úton, mert nem értettem, miért beszélnek hozzánk. Nem látják, hogy mi hallgatunk, mint a befagyott tó? A csöndünket elveszik, de semmit nem kínálnak helyette.
A bokám mindig megbicsaklik abban a neonfényben, amelyben a mimikátlan emberek esőfelhőként fölém magasodnak. Mintha attól, hogy csirizzel összeragasztva egymáshoz erőszakoljuk a lelkeinket, nem fogsz grimaszolni a rossz pálinka ízétől sem.

Néha csak az a hang hiányzik, mint amikor beledobod az égő csikket az utolsó korty forralt borba. Nézem a szádat, ahogy valaki másnak köpködi ki a szavakat, és ebből a profilodból már tudom, pedig még mindig olyan vagy, mint egy felirat nélküli könyvgerinc.
Kapargatom a fehér kartonpohár falát, a te szemed csillog a drótkötél és a telefonzsinór felolvasásától.

Kilépünk a fagyba, a szűk egyirányú utcára, amin szinte csúszik a szél, de ő lejjebb húzza a nyakán a cipzárt, mert fűt a mesterséges lelkesedés.

Kesztyűben szorítom meg a kesztyűs kezed. Még két réteg.
Nem elég a bőr, az erek, a porcok...? Azokat is nehéz áttörni.
Kabátban ölelkezni olyan, mint amikor a domb tetejéről kiabálnak le hozzád, kivehetetlenül.
Valamin állandóan mosolygunk és nevetünk, pedig az autón a jégvirágok is arra emlékeztetnek, amit félünk megkérdezni: vajon a világ magasodott fölénk, vagy mi süllyedtünk meg?