Apám, a hős

   - Nézd! - kiáltott Apu és a mai újságot lóbálta a szemem előtt.
   - Aha, nagyon jó.. de mi is? - kérdeztem két ásítás között.
   - Nézd, hogy mennyivel nyertünk! - mondta, majd rábökött büszkén egy kördiagramra.
(A újságnak ez olyannyira szerves része, mint a fél oldalt befedő szalagcím, és az átlag olvasó számára olyannyira érdektelen, mint az eladó fúrógépről szóló apróhirdetések.
A kördiagram állását mindig az olvasók szavazatai döntik el, amiket egy közérdekű kérdés három válasza közül a legközelebb éreznek magukhoz. )
   - Szuper. De mi az, hogy nyertünk? - kérdeztem bosszankodva, mert a müzligolyók leestek a kanalamról, visszaestek a tálba, tejcunamit indítva a környezetük ellen, aminek hatósugarába az arcom is beletartozott.
   - Tegnap legalább két órán át szavaztam a honlapjukon keresztül. De nagyon fifikásak, mert egy gépről csak egy szavazatot lehet elküldeni - mosolygott büszkén.
   - Elvesztettem a fonalat. Talán a szomszédokhoz is becsöngettél, hogy: kérem szépen, hadd menjek be, szavaznom kell az újságba, élet-halál kérdése? - kérdeztem és újabb expedíciót indítottam megrakodott kanalammal a szám felé.
   - Neeem - nevetett, és a szemében kisgyerekes huncut fény csillant. - Természetesen nem. Jobbat találtam ki. Mint említettem úgy oldották meg, hogy SZÁMÍTÓGÉPRŐL csak egy szavazatot lehessen leadni - mondta jelentőségteljesen, és még szélesebben mosolygott, mintha ezzel megmagyarázottnak tekintené zsenialitását.
Látta, hogy nem érte el a kellő hatást, mert addigra morzsákkal puzzleztam az asztalon.
   - Szóval - folytatta, kicsit szemrehányóan - aztán arra gondoltam, hogy mi lenne, ha kipróbálnám telefonon. De mire azt a honlapot is megtalálja az ember.. nagyon nehéz, nagyon nehéz, mintha direkt eldugták volna - mondta, s olyan mélyet sóhajtott hozzá, mintha egészen a lábujjaiból préselte volna ki a levegőt. - Kipróbáltam telefonon, és képzeld, működött! Csak nyomnom kellett egy vissza gombot és máris küldhettem az újabb szavazatokat!
   - Nagyszerű - válaszoltam minden lelkesedés nélkül, majd felálltam, hogy betegyem a mosogatóba a reggeli kellékeit, de megbotlottam a széklábba (vagy a sajátomba), és egy elegáns mozdulattal nekiestem a spájz ajtajának.
   Talán a karma, amiért nem figyeltem és lelkesedtem jobban Apu mondanivalójára - gondoltam. De eszembe jutott egy idézet, amit még valahol, valamikor, valakitől olvastam, és valahogy így hangozhat: "A sors a lúzerek menedéke. Aki a sorsra hivatkozik, csak kifogást keres arra, hogy miért engedi, hogy az események irányítsák őt, ahelyett, hogy ő irányítaná az eseményeket."
Akárhogy is, le-(bár majdnem félre)-ültem, és hallgattam a történet alakulását.
   - De tudod, hogy ez miért volt fontos? - kérdezte, de rögtön folytatta is, amikor látta, hogy vadul száll a hajam a fejrázástól. - Mert ez is meghatározó szerepe a közvélemény alakulásának. Ha azt látnák az emberek az újságban, hogy a többség örül, hogy nem engedték be abba az iskolába azt a nőt, akkor még ha ők ellenezték is volna, már nem érdekelné őket. Így hova tartana a világunk? Nincs semmi következménye az ilyen felháborító dolgoknak? - kérdezte egészen kipirulva, még az asztalra is rácsapott az tenyerével.
   A nagy hevületben szinte már kiabált. Fehér fogai is előbújtak bajusza alól, ami miatt (mármint a bajusza miatt) szerintem nagyon hasonlított Petőfire. Most már nem csak a külsejét, hanem a temperamentumát is a költőéhez hasonlónak képzeltem. Kedvem lett volna felpattanni és a levegő öklözve rikkantani, hogy: "Ide veled, régi kardunk!"
   - Most már érted, miért volt olyan fontos? - érdeklődött szuszogva. A harci szellem csak kis ideig tudja megszállni a testet, mert amúgy nagyon fárasztó.
   - Persze, persze, jól tetted, ügyes vagy! - mosolyogtam rá.
   - De ezzel még nincs vége! - lelkesült fel újra. - Képzeld, van egy csoport, akik nagy ellendrukkerek, és ők is ugyanezzel a technikával csinálják, de ők a bomlasztásra törekednek, ami ellen harcolunk. Olvastam fórumokon. De most aztán biztos nagyon meglepődtek - kacagott fel élesen és a sütőre meresztette lázban égő tekintetét. - Erre aztán biztos nem számítottak - mondta, majd kiment, maga után csíkként húzva a halkuló nevetését.

"- Kovács, hány embert tudtunk ráállítani?
- Úgy tizenötöt, uram!
- Tizenötöt?! Miért csak ennyit? Hol vannak a többiek?! - üvöltötte a zuram.
- Hát - szeppent meg Kovács - az egyik fele még nem-nem ért haza a munkából, a második fele már el-elment a munkába, mert éjszakai műszakot vállalt, a harmadik fele pedig otthon van, mert-mert a gyerek beteg lett és T.-né azt-azt mondta, hogy ráuszítja az aranyhörcsögöt, ha-ha-pci, nem marad otthon.
- Gyáva férgek! Amint kiéleződik a csata, a patkányok máris ugrálnak le a hajóról. Nem baj, mi is meg tudjuk nyerni! Figyelem, mindenki készenlétbe!
Négy kéz lebegett az egerek gombja fölött és két szempár szegeződött pislogás nélkül a vakító képernyőkre.
- Figyelem! Vigyázz.. kész.. KATTINT! - kiáltotta a zuram, mire a szoba megtelt mechanikus zajokkal.
Két órával és tíz szavazattal később, Kovács és zuram bajtársiasan kezet fogtak, gyengéden addig ütögették egymás vállát, amíg Kovácsé ropogni nem kezdett, majd jó éjszakát kívántak.
Másnap a zuram fütyörészve mendegélt az úton, félrelökve néhány idősebb hölgyet és letaposva néhány igen szép és igen ritka virágot. Felsietett a főhadiszállásra, a lépcsőket is kettesével szedte. Két férfivel találkozott szembe, akik egy könyvespolccal zsonglőrködtek a fordulóban, de amint a zuramat meglátták, gyorsan ledobták, hogy öklüket rázva szalutáljanak a szembejövőnek. Zuramnak csak úgy dagadt a melle a büszkeségtől. Még mindig fütyörészve, benyitott a főhadiszállás zsúfolt szobájába. Az egyik lyukas fotelban egy újság vacogott, mögötte Kovács feje búbja szipogott.
- Na, Kovács, mondja, mennyire szégyenítettük meg a többi rohadt almát? - kérdezte kedélyesen a zuram, miközben felakasztotta a kabátját.
Nakovácsmondja nem válaszolt.
- Mondja Kovács, maga süket, vagy szimplán gyengeelméjű? - kérdezte csöppet sem kedélyesen a zuram.
Mondjakovács tovább játszotta a süketet, vagy szegény szimplán csak gyengeelméjű volt.
Zuram kitépte a kezéből az újságot és falfehéren lezuttyant a másik fotelba. Az ő ügyük csak 24%-os többségben volt, a közömbösek 28%-ban, de az ellenség..
- Micsodaaa?! - hördült fel zuram. - Az ellenség 48%-kal győzött?! Hogy lehet ez? SZABOTÁÁZS! - bődült fel tébolyultan. - Azok a máglyáravalók biztos ellenállást szerveztek. Többen vannak, mint mi. Nem bírunk velük - mondta és só görgött ki a szeme sarkából. - De ne is mondjon ilyeneket Kovács! - pirította zuram Kovácsot, aki ha akart, se tudott volna ilyeneket mondani. - Folytatjuk a csatát! Amíg élünk, folytatjuk. Toboroznunk kell. Igen, ezt fogjuk. Mondja, hogy hívják a sógorát?
- Nincs sógorom, uram.
- Akkor hány éves a kisfia? - kérdezett vissza türelmetlenül.
- Három hónapos.
- Tökéletes! A legjobb-kor!"

   - Virágom, te még mindig itt üldögélsz? - kérdezte Anyu, kiszakítva képzelgéseimből.
   - Ühüm - feleltem szórakozottan és ráfordítottam szendergő szemeim.
   - Inkább pakolj a szobádban, délután tudod jönnek a vendégek.
   - Ühüm - mondtam és felpattantam.
Apu a nappaliban álldogált. Azon gondolkozott, hogy két teljesen egyforma póló közül melyiket válassza a leveszöldség vásárlásához. Odamentem hozzá és megöleltem.
Ő az ellenállás vezére, a titkos, egyszemélyes csoport oszlopos tagja.
Ő az én bátor Apukám.