best gift ever (valóban Channing)

Én próbálom azt adni a Cézének, amit egyszer kaptam tőle. Első pillantásra normális, maximum húsz soros születésnapi köszöntő volt, de életem legszebb húsz sora, olyan húsz sor, amitől elsírod magad a trolimegállóban, és ha rossz kedved van, megint és megint előveszed, és arra gondolsz a húsz sor alatt, hogy igen, lesz egyszer mopsz, lesz egyszer Amszterdam, lesz egyszer minden, és most élet van és születésnap van, és ezt a csodálatos levelet kaptam, ami minden olvasáskor rádöbbent arra, hogy milyen hatalmas ajándék, hogy az életemet én élhetem.
Én szeretem a Cézét, kicsit olyan, mintha a húgom lenne, persze nem olyan öribari-húg féle, mert tudjátok, vannak olyan lánytesók, akik fonogatják egymás haját és közben megvitatják, hogy Ryan Gosling vagy Channing Tatum-e a szexibb (Channing), nem, én ezt olyan húg-félének értem, hogy együtt nézzük a régi, klasszikus filmeket, dobáljuk a képernyőt popcornnal és ordítva mondjuk a szöveget, néha elveszi a ruháimat, a rúzsomat, a fuxaimat, én szó nélkül lenyúlom a cipőjét, és amikor észrevesszük egymáson az elcsórt ruhadarabokat, senki sem szól semmit, mert valahogyan így van rendben, hogy mindenki szemet huny a gardróbrablás fölött.
Úgy ismerem a Cézét, hogy nem ismerem, elolvasom, amit ír, nyugtázom, havonta van egy-egy furcsa, sokszor számunkra is értelmezhetetlen párbeszédünk, olyankor elégedetten bólintunk, hogy él a másik, és megvan. Mindez felszínesen hangzik, de valahogyan követjük egymás életét, nem is tudom, hogyan kapcsolódunk mi össze, vagy tényleg igaz a mondás, hogy az azonos nevűek egyforma személyiségűek is, vagy mi van, de a Cézé úgy van jelen az életemben, mint amikor este az elhúzott függönyön át látod a szemben lévő házak körvonalát a lámpafényben.
Én mindig látom a Cézé körvonalát, néha elégedetten bólintok, rendben van, jó irányba vonszolja azt az ötvenkilós, csontos fenekét, máskor meg dühös vagyok rá, és akkor írok neki valami okosat.
Szeretem a Cézét, néha össze kell kapni, de Cézé még most indult el a saját útján, és ez általában döcögősen megy, szóval ilyenkor meg kell kicsit lökdösni a Cézét, amitől ő általában hajszínt vált, de ez így van jól, új kör, új hajszín.
Cézé most nő fel, éppen most, ez a folyamat nemrég indult el. Attól, hogy tizennyolc, legálisan vehet dohányárut és alkoholt, Cézé még nem felnőtt, és nem is gyerek már. Nő.
Cézé most jön rá egy csomó mindenre. Ez nem úgy megy, hogy felkel egy reggel és máris máshogyan látja a világot, ez úgy megy, hogy magától jön rá, mi hogy van, és ez hatalmas kincs. Én nagyon remélem, hogy ez így marad, és bízom a Cézében, okos-ügyes leányzó ő, nem fogja elfelejteni.

Cézé, én csak annyit kívánok neked, hogy így folytasd tovább. És ha majd megállsz és döcögsz, vagy fontolgatnád, hogy feladnád, én úgyis ott leszek, aztán rád kiabálok, és minden megy tovább.

Boldog születésnapot!
(és nem, nem kapsz tortás macskás emotikont, pont azért, mert nyávogtál érte tegnap. majd a tizenkilencedikre. megígérem!)

Meyer