ezt a számot énekeltük üvöltve az őrimagyarósdi (és nem győrimogyorósdi) buszra várva, vagy legalábbis a refrén részét, mert csak azt tudtuk, és végül 3 napig ez kísértett minket, mindenki ezt dúdolgatta, még akkor is, amikor szinte magzatpózban fetrengtünk tőle a földön, kínok között. de csináltunk videóklipet.
osztálykirándulni voltam, pedig eleinte nem is nagyon akartam menni, de nővért elballagtatva (sikerült feltűznöm a nem-is-annyira-löttyedt gyöngyvirágot), martinik és sörök után megjött a bátorságom.
kaptunk fazekas mesterképzést, már tudom, hogyan kell kürtőskalácsot sütni, tapsolva figyeltük ricsit, aki félmeztelenül próbált fát vágni, körbeültük a nemlétező tüzet, miközben esőkabátban beszélgettünk arról, hogy milyen hideg van, és hogy vajon bemenjünk-e a faházba, de ahhoz fel kéne állni, máté és dávid megpróbálta dönteni az egy szájba gyömöszölhető pufigolyók számát (37! - 34), láttam két templomot, amik túl szépek, hogy igazak legyenek, egy farönkön gyakoroltam a bohóc karrieremre, de nem is szabadott volna belekezdenem a felsorolásba, mert nem lehetne megállni, ott van még juli, aki egy random fésűvel pucolt cipőt (megkockáztatom, hogy ofőé volt), dodó, akinek csipog a zsebe, de ez sem ijeszti el a szúnyogokat, dórika arca, amikor rájöttünk, hogy a kuplik elfelejtette, hogy ki a gyilkos, réka, amikor megijedt, hogy éjszaka valaki bámulni fogja, tibi kapusi tevékenysége inkább hasonlított egy kánkán előadáshoz, a lényeg, hogy nullahuszonnégyben nevettünk, cserélgettem egy sérült bokán a kötést (pedig olyan kényelmesen aludtam), vacsorát vittem, megint személyi pszichológusnak néztek, de működött a karma, mert a jóért jót kaptam és éjfélre, avagy inkább hétfő hajnalra haza is értem.
nem kellett lépten-nyomon sajnálni, nem agonizáltam, habár fogytam két kilót, egész nap remegtem, és néha a kimerültségtől már képzelődtem, de tartoztam valahova, és ez kurvajóérzés.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése