ráléptem a küszöbre, keresztbe tett kezekkel és lábbakkal nekitámaszkodtam az ajtófélfálnak, ő kedvesen, érdeklődve felém fordult, nekem torz, gúnyos mosolyra görbült a szám, ő akkorra már ijedten nézett, majd fojtott hangon megszólaltam:
"én tudom.."
ő rá akart kérdezni, de a mozdulat félbemaradt, csak elkerekedve hagyta a száját, ledermedve bámult rám, én pedig csilingelő nevetéssel ellöktem magam a kerettől, és nyugodt léptekkel kicsoszogtam a holdvilágba
Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok, kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben; a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem; és orcám sohse sír és sohse mosolyog.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése