egy naagy booldog család vagyunk

az iskolai információáralmás gyorsaságáról tanulmányokat lehetne írni, de leginkább két példával tudnám jellemezni, az egyik ma történt velem:
   ének tanárnőm kérésének eleget téve bevánszorogtam a lovassyba, hogy megcsillogtassam zenei tehetségemet (ami abból állt, hogy az amúgy is elhangolódott zongorán minduntalan félre ütöttem a hangokat, annyira remegett a kezem, ezért néha jaj-felkiáltásokkal fűszereztem a produkciót), mondanom sem kell, hogy az előadásom hagyott némi (nagyonsok) kívánnivalót maga után (de legalább 4 év után végre meg tudtam hallgatni a kuplik fuvolázását). amikor szétszéledtünk, már futottam a lépcsőkön, a pillanatokon belül kiáramlandó tömeget megelőzve, kicsöngettek, illendőségből még kicsit álldogáltam a járdán, amikor pár perc múlva odalépett hozzám bori (aki matekos és nincs kifejezetten beszélő viszonyban az aktív zene csoport tagjaival), és fáradtan elújságolta, hogy hallotta, előadtam.

másik:
   töri faktos csoportunk egyik tagja szépen lefelelt órán, és mikor a csengőszóval együtt kiléptünk a folyosóra, a felelő barátja már oda is szaladt hozzá, hogy kedves, de kissé gúnyos mosollyal közölje, hogy hallotta, hogy a borimádó és reménytelen kecsketenyésztő tanárunk őt faggatta az elmúlt negyed órában.

utóbbi kivitelezésére még nem tudtam rájönni