este mindenki alszik. valaki legyen már egyszer fent velem és dumáljuk végig, vagy menjünk el valahova, de nem, az sem jó, mert este a házak is alszanak, lehunyják redőiket, bezárják ajtajaikat és lenyelik a kulcsot, csak a lassan zakatoló, kéményekből gomolygó füst jelzi, hogy odabent álmodnak, amíg a vörös hajnalt meg nem festi valaki és meg nem kondul egy lélekharang.
madáretetőket tákolnék, és hogy ne maradjak éhen, beleharapnék a holdba.
semmi sem az, aminek látszik, az idő relatív, a helyzet nézőpont kérdése, ma szeretlek, holnap már nem, mással játszom majd, mert pótolható vagyok, ha majd elhamvadok a föld tovább fog pörögni, nem lesz delejes erő, ami visszaforgatja és vele a napokat, hátrafelé lépkednénk.
nagyon messze lakom a vasútállomástól, a város másik végén, de éjszaka minden megtörténhet, ez az a napszak, amikor szellemek bridzspartiznak, wolandék bált rendeznek, végzetes csókok csattannak, és kilométerekre elhallatszódik egy vonatfütty.
látszik az egy kisgyereken, hogy majd egyszer nagy ember lesz? van fura anyajegye? egy örök ősz hajszála? kacska kislábujja? vagy semmi különös? ha eltűnne, nem tudnánk ismertetőjegyet mondani? vagy inkább kisugárzás kérdése? intelligencia? művészi képesség? meg tudja verni a sakkozógépet? tud bárhonnan kosarat dobni? már akkor látszódik? vagy csak később dől el? mi választjuk? tudunk választani? akarunk választani?
éjszaka minden megtörténhet.
és az a legszörnyűbb, hogy meg is történik.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése