miután rosszullétig zabáltuk magunkat puncsszelettel és a három és fél éves unokatesómnak is felolvastam bogyó és babóca összes karácsonyi kalandját a százlábúakkal és a szarvasbogár fiúkkal, szóval minden után megnéztem a mechanikus narancsot. mindig meg akartam nézni, természetesen csak a címe miatt, mert a történetéről nem tudtam semmit. anyu az első 10 másodperc után fel is ugrott és szerintem most az egyszer hajlandó lett volna imádkozni a lelkünkért.
az ilyenek után érzem, hogy egyre többet veszítek az ártatlanságomból.
más megvilágításba került az ének az esőben és beethoven, főleg az öröm-ódája és hiába volt lenyűgöző és valahol a képi világa gyönyörű, és hiába vagyok még mindig a hatása alatt, a stáblista után nem csak a gondolataim kavarogtak.
Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok, kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben; a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem; és orcám sohse sír és sohse mosolyog.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése