under the bridge

"október volt és én hazafelé tartottam. mindenki hazatér októberben"

kipipáltam az idei tél első kürtöskalácsát és forralt borát, amit apu készítetett, mert valami megszállta és még mandarinhéjat is rakott bele, majd felállt egy székre, amiről túlbuzgalmában majdnem leszédült, mert kereste azokat a lejárt teákat, amiket még évekkel ezelőtt hoztunk angliából.

"a fény elsötétedett"

nincsenek jó hatással a világszemléletemre az amerikai filmek, mert azt sugallják, hogy mindig lesz 2 helyes félpucér menő pasi, akik majd összeverekednek érted, de ha arra vetemednék, hogy egy d.i.y. villamosszékben kísérlek meg öngyilkosságot, akkor tutira dustin hoffmant választanám és nem mennék vissza a férjemhez.
most már én is azon gondolkozom, hogy légvonalban argentína vagy ausztrália van közelebb? és ugyanez a kérdés minden lehetséges sorrendben.

"a második csillag után jobbra, majd nyílegyenesen hajnalig"

már nem tudok fél négynél előbb lefeküdni, a betűk nem akarnak szavakká összeállni, nem akarnak maguknak értelmet és meghatározott jelentést, ők is megunták, ugrálnak ki a vonat ablakából, mert az erdő izgalmas hely és a sínek mentén, ha akarnak, hazatalálnak. a betűk szára magukba tekeredik vissza.
pedig ez tényleg nem olyan, hogy hordjunk össze-vissza mindent.
celofán macskának hihetetlen mimikája van.

"nem szeretek este kimenni, mert futnom kell mások rémálma elől"

TB-nek szólnom kell, hogy írja a listához, hogy vándorcirkuszhoz kell szegődnünk, vagy ha ő nem akar, majd fogom a batyumat és megyek egyedül, és ott az lennék, aki megigazítja az artisták ruháit és a lovakat csutakolja, vagy akin bemutatják a tigriseknek, hogy hogy nem szabad szétrágni valakinek a fülét, majd egy nap az összes bohóc beszorulna abba a kis autóba és engem löknének a porondra beugrósnak, mert pótpóthelyettesnek rálépett a 200 kilós ember a lábára, és első 3 alkalommal borzalmas lennék, de a negyediktől ívelne felfelé a tapsolási rátám, de a 13. lehetőségnél visszafokoznának és ez vérig sértene, elvégre a faluk szupersztárja lennék, ezért fognám a batyumat és visszaköltöznék a való életbe, ami ezután rém szürke lenne, ezért mindig újabb és újabb kihívásokat keresnék, amitől adrenalin-függővé válnék, de végül egy macskacápa nem értékelné, ha úgy hívogatnám, hogy "cicc, cicc".
oké, lehet, hogy mégsem állok be vándorcirkuszba.

"aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni"

összemosódnak a napok, az arcok, az események, már hetekkel ezelőtt megtörtént valami, de a naptár csak negyvennyolc óra eltérést mutatott.
talán jobban kéne aktivizálnom magam.
a élet kezd egyre szürreálisabbá válni.
lehet, hogy idegesítő vagyok, mintha álomkóros lennék (szép ez a szó), de nincs kedvem ahhoz, hogy valós színekben lássak, nem akarok zöld gyepet, málló kék tapétát, vörösen izzó szíveket.
sokszor van deja vu-m, egyszer még nyáron fel is nevettem a tobruki strand felé menet, mert mindenre pontosan emlékeztem, tudtam, hogy egyszer már megtörtént, hogy abban a másik időben hol kellett volna tartani a beszélgetésben; hogy milyen szám fog következni a rádióban, és hogy akkor is ugyanúgy felnevettem és ugyanúgy néztek vissza rám.
de valami más volt.
talán párhuzamosan "zajlok", a húrelmélet is erre való.
out of town hangulat van, olyannyira, hogy kedvem lenne beiratkozni valami patológus okj-s továbbképzésre, ha lenne.