karcsi

leruccantunk az alföldre, és miközben nővérem vezetett, igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy ő tud egyszerre több dologra is figyelni, mint például a mellettünk elsuhanó tájra, amikor ez a párbeszéd zajlott le:
- mi van, itt nem volt aratás? - horkant fel nővér.
- ez... nád. - nézett rá hosszan, pislogás nélkül apu.
még két kérdésem lenne:
1.) hogy kerül egy 20 éve nem használt ágyneműtartóba egy teniszlabda?
2.) egyáltalán mióta lehet felnyitni azt az ágyat?

arra is volt időnk, hogy megnézzük a felhőatlaszt, amit nézzetek meg, és valaki mondja már el, hogy hol van cavendishen üstökös, mert van, az tuti.

nővér szabad lett, de szomorú, ezért elhívtam rock ranchbe koncertre, ahol összetalálkoztunk két volt tanárunkkal. gyula, aki levágatta a raszta tincseit (igen, neki is vérzik a szíve) és a márnememlékszemanevére bandában való harsonázását lecserélte a dublini operára. vagy valami ilyesmi.
áronka (aki az esti kornél énekesévé alakult) koncertjének utolsó számaira dülöngéltünk, amikor odapattant hozzánk egy random klári, akinek a valakije megkínált életem legborzalmasabb pálinkájával, és később klári a lelkünkre kötötte, hogy nézzük meg őket vasárnap, és tökre aludjunk ott náluk, mert van egy remek felfújható ágyuk.

egy halál aranyos kissráccal is ismeretséget kötöttem, igaz, volt köztünk két üveg és egy autónyi távolság, mert ő a busz hátsó ablakából nyújtogatta ránk a nyelvét, mire egymásra néztünk apuval, nevettünk és kultúráltan visszaöltöttük neki a nyelvünket, amitől annyira megörült, hogy később teljes letargiába esett, amikor elindult előttünk a busz a másik irányba és szomorúan integettünk egymásnak.

mostanában mindenkit eljegyeznek.
ennek örömére konfetti-szerű pöttyökkel kifestettem a "kabbeujjam".

wonderful life