mindig más korban akarok élni.
azon gondolkozom, hogy milyen értékrendet képviselek, vagy szeretnék képviselni, vagy kéne képviselnem.
ez olyan, mint az éjfélkor párizsban filmben, hogy amit mi gondolunk aranykornak, az abban az időben élők pedig az előzőeket.
állandó nyugtalanság, nyughatatlanság.
nagyobbra, többre, fehérebbre, feketébbre.
lehet, hogy a jelenben vagyok, de attól még múltban élek.
Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok, kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben; a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem; és orcám sohse sír és sohse mosolyog.
imádom azt a filmet, a mondanivalóját, a hangulatát, a francia húszas éveket, párizst. hűű.
VálaszTörlésja, fú, nagyon állat! ilyesmi hatást vált ki a mona lisa mosolya is, szerintem.
Törlésigeeeen.
Törlés