"csak addig ragaszkodom magához, amíg élünk"

ezért is nem szeretem coelho-t.
oké, most valahol egy hosszú eszmefuttatás közepébe csöppentem, de...
szóval fura, hogy valaki azért olvas el egy könyvet, mert tudja, teljesen tudatosan, hogy ott majd megváltó gondolatokra lel, amik útbaigazítják felfordult világunkban. és hogy valaki direkt ilyen könyvet írjon, el tudom képzelni, hogy izzad egy kényelmes fotelban, egy kis jegyzetfüzettel, leírja a 10 kötelezően érdemleges mondatot, a többi már csak körítés.

aztán lehet, hogy nem így van.
de nekem az a meggyőződésem, hogy akkor lesz a mű zseniális, ha az alkotó nem emlékszik a folyamatra. amikor rácsodálkozik, hogy ő tényleg használta ezt a színt, megkérdőjelezi, hogy ő húzta-e azt az ecsetvonást, amikor olyan szófordulatokat használ, amit csak nagy erőfeszítések árán tudna kisajtolni magából, magyarán, szerintem akkor lesz, ha idegennek érzi a művész a kreálmányát.

tehát nem jó, ha meg van tervezve.
valaki a bibliára esküszik, nekem is sokat mondták már, hogy olvasgassam, mert akkor aztán szép és jó dolgok fognak történni. sokkal valóságosabbnak érzem a brontë nővéreket, poirot bűnügyeire sajnos túl hamar derül fény (kíváncsi lennék, hogy agatha milyen jellemábrázolást írna rólam), inkább elmerülök az orosz drámákban, a hexameterben írt antik művekben, reményik sándor verseiben és valahol siratom, hogy a köznyelv és a szleng ennyire belopta magát a kortárs irodalomba.

imádom a magyar órákat.
amikor ofő röpköd, mert annyire belelovallja magát a verselemzésbe, amikor szigorúan néz ránk, és emelt hangon azt mondja, hogy minket gondolkodni akar megtanítani, ilyenkor mindig a mona lisa mosoly és a holt költők társasága jut eszembe, hogy el tudom képzelni, hogy majd jövőre, utolsó órán felálljak a padra és mondanám neki, hogy: kapitány! kapitányom!
hogy a falak is magukba szívják a szavakat, hogy tudják, hogy itt nem mindennapi dolgok történtek. sajnálom, hogy nem tudok a sorok között olvasni, a lapok mögé látni, nem tudok szép elemzéseket írni.

mire gondolt a költő?
valaki azt mondja, hogy semmire. ez igaz lehet, mert amikor ilyen jelentősségteljes dolog születik, az már túlmutat az emberen, az már több, az már valami magasabb. mint egy közvetítő. meg különben is, néha nem is vesszük észre, hogy volt egy érdekes gondolatunk, csak amikor mások visszhangozzák.
néha... néha több nálunk.