fibi

erre járt ma a Borbála. kétségtelen, néha valaki ráül a távkapcsolóra és benyomódik a pause gomb, de amint lábnyújtásnyira kerülünk, ott folytatódik minden, ahol abbahagytuk. egy pillanatra kihúztam magam: hát nem tűnik nevetségesnek az a gondolat, hogy néha azt érezzük, hogy a töri doga a legnagyobb problémánk?
mi ilyenek leszünk meg olyanok, ezek azok a percek, amiket később emlegetni fogunk, mint a jóbarátokban, amikor összepacsiznak, mert viszik be a terhes phoebet a kórházba és: "hé, srácok, emlékeztek, amikor elment a magzatvíz?"
tudom-tudom, elég morbid, dehát na.