tegnap buszoztam köbö 4 perc erejéig.
haladok!
esténként dobálom magam a zöld ágyam egyik szélétől a másikba, újra és újra elismétlem magamban az összes tantárgy eddig tanult anyagát, majd az összes dalszöveget eldúdolom, amit aznap hallottam, ekkor már hajnali négy óra körül járunk, de végül nagymamámra gondolok és sikerül álomba sírnom magam.
értelmet próbálok csepegtetni a dolgokba, elképzelt beszélgetéseket pörgetek le magam előtt, mit mondanék, mit kéne mondanom, miért nem tudok leszakadni emberekről, kérdőjelek zuhataga, de nekem is van egy ernyőm, mint a Nagy zuhéban. néha azt érzem, hogy nem fontos, hogy a suli, a többi élőlény egyenesen nevetséges, én is nevetséges vagyok, néha random elmosolyodom vagy felkuncogok az órákon, mert azt érzem, hogy ilyen nincs, nekem nem ezzel kéne foglalkoznom, mindjárt fellibbentik a nehéz vörös függönyt és tényleg elkezdődik az
É L E T .
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése