bogács

voltam osztálykirándulni május 26-28-ig. osztályfőnök néni szervezőképessége a lenyűgöző kategóriát súrolta, de mesélek:

ez volt az első hosszabb (értsd több órás) utazásom, egyrészt buszon, másrészt úgy, hogy soksok végülis idegennek mondható emberkével voltam egy légtérben. nevettünk a parádi kocsimúzeumban, hogy szegény idegenvezető nőnek ez az életének a kiteljesedése, persze előtte jól fejbetalált egy röplabda.
a siroki várat nem másztam meg, inkább az utóbb említett kerek tárgyat dobáltuk ide-oda és rájöttem, hogy teljesen tehetségtelen vagyok benne, két fa-bal-lábbal áldott meg a zzzisten.
utunk Recskre vezetett, ahol a nagytöbbség végigrohant a munkatábort ismertető kis plakátok rengetegén, én általában tibi mellett cöccögtem és igyekeztem magamba szívni a szörnyű, torkot kaparó információkat.
Noszvajon barlanlakásokat csodáltunk, beültünk az egyik kis kivájt terembe és dalolászgattunk, mert szép volt az akusztikája. Ofő néni elhatározta, hogy egyszer oda fog menni táborozni, mert biztos jó lehet szalmazsákon aludni. amúgy imádom.
végre szállásra értünk, de tudjátok, az a szokásos első napos-éjszakás hangulat, amikor általában senki nem tudja, hogy hogy kéne egymáshoz viszonyulni és vagy nyerítve röhögnek és futkorásznak, vagy ülnek a szobácskájukban és sírnak, mert őket nem szereti senki.
raktunk tábortüzet, a dudira ráparancsoltam, hogy egye meg a császárszalonnámat, felköszöntöttük a valentint, a kuplikék pirítottak maguknak mályvacukrot, majd amikor már minden meleg és felvehető ruhadarabot felvettünk vagy magunkra terítettünk és élesztettem a bencét, aki meg a tüzet élesztette, na akkor körbeültünk, ittuk a teánkat és nagy sikert aratott az a történet, amikor nagypapám kiskorában nyakig elültetett egy macskát és még meg is öntözte, mert azt hitte, hogy így lesznek a kiscicák..

második nap túrázni mentünk - az ebédről valahogy elfeledkeztek -, mikor végre megtaláltuk a helyes utat, fotózkodtak sziklán, olvastunk fába vájt idézeteket és a betonúton gyalogoltunk el egy csúnya, átlagos kis falucskában, miközben a cipő feltörte a sarkamat, és a szalagszakadt tibivel támogattuk egymást, ekkor már sírtam. néhány müzliszelet után visszabuszoztunk, (dórika közben persze szorgosan készítette a "videóblogokat" tibivel a főszerepben és a varázslatos fényképeket), majd a szálláson az utóbb említett lánykával kidőltünk, majd fürödtünk, majd levertem mindenkit pingpongban, majd este újra kidőltem, miközben filmet néztek. dodó néha bejött hozzám és beszélgettünk és árnyjátékozott is nekem.

harmadnap egerben néhány szemfénytvesztettek, meg varázstornyoztunk és zuhogó eső közben - után rántott gombát ettem, míg a többiek pizzát sörrel és csokis kekszes fagyival. hazafelé jövet ofőm gondolt egyet és leült mellém, hogy dumáljunk, először a formaságok, majd a filmklubbot rágtuk át, végül már egy kisebb csoport gyűlt körénk, hallgatva ági néni anekdotáit, kezdve azzal, amikor majdnem megverték, vagy hogy milyen fa is a ginko.


jelentem: túléltem, élveztem és még mindig itt vagyok!