2018. december 8., szombat

HOLVOLTÁLFIAM?

Cserszömörcés szájvízzel öblögettem, majd újra fogat mostam és beleöklendeztem a szemöldökszálakkal csíkozott nikkel-króm csapba. Addig ismételtem, amíg a mentolt felváltotta az ínyemből vízesésként zúduló fémíz -

Az órádra gondoltam, aminek a másodperc mutatója nem meg-megállva rója a köröket, amilyen ritmusban egy ököl éri a szemgödröt, hanem siklik az óralapon. Megrekedt lélegzettel figyelem, mikor inog meg és omlik össze a rendszer, akár a jégtáncost a tripla axel előtt.

A könyökhajlatomban már megint szürkés-lila foltok terjeszkednek, próbálok kitalálni olyanokat, mint a régi-római birodalom-hódításainak-interaktív-térképe, de elveszi minden erőmet az, hogy mosás közben ne igyak bele a mályvacukorszín öblítőbe.

Egy dokkban veszteglő hajón várakoztunk félrészegen, szomorúan, bóbiskolásra készen - pedig a magányos szilveszter este távolról integet csupán. Bámultam a félig tükör ablakon keresztül az utcafényektől rózsahimlős Dunát, mikor valaki felkiáltott: "Milyen szép az a hajó, egy úszó szálloda! Így, hogy látom menni, olyan érzés, mintha mi is haladnánk."
De nem, szívem, mi csak a dokkban állunk, legfeljebb vertikális mozgásba hoz minket az elrobogó mások élete.

Az éjszakai Ipoly utcában vártam a lyukas ruhámban a hetvenötös trolit, mikor egy néni jártában mellém tolatott és mondta, hogy itt bizony akár síremléket is állíthatnának nekem, mert bizony az az átkozott busz soha nem fog odaérni. "Egy taxi úgy belehajtott a trolibuszba, hogy annak leszakadt az eleje, pedig tudja, angyalom, az nem jön le olyan egyszerűen. Én meg már három megállója sétálok."
Dohogva jött mellettem, a cipősarkaim azt szótagolták a Vág utcai játszótér mellett, hogy tra-gé-di-a.

Mások emléke rémlett fel, ahogy a melegrekordban egy klíma nélküli vagonban vesztegeltek három és egynegyed órán keresztül, mert valaki éppen akkor akart öngyilkos lenni. Egy idős hang megszólalt a hajcsavaróktól bodorított ősz tincsek alól a második óra megkezdésekor:
"De miért pont péntek délután?"

Aki mellett eljöttem, csak azt kérdezték, hogyan jutnak el a Nyugatihoz.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése