tegnap újra egyedül aludtam
micimackó kuckóján egy mécses égett, és ugyan féltem tőle, hogy az üvegtartó biztos annyira felmelegszik, hogy lángba borítja majd a szobát, az alaktalan sötétség még rosszabbnak ígérkezett.
valaki napok óta, lassan, egy fecskendővel szívja ki a levegőmből az oxigént, mintha folyamatosan egy hegycsúcs felé menetelnék palack nélkül; nincs, ami edzésben tartaná a bordaközi izmokat.
Egy borostyánnal benőtt vadkörtefa és mogyorófa mellett eresztettem én is gyökeret. Életemben először tetszett, hogy körüldongtak a gyümölcslegyek. A térkőre esett, szétnyomodótt körte-tetemeken csíkos darazsak lakomáztak.
A nyári meleg még nem tűnt el, de látom a Napon, ahogy fárad, és nemsokára a sugarai a megszokott 66 fok helyett már csak kb. 20 fokos szögben fognak beesni az ablakokon.
Nem fáztam, mégis hiányzott valami. A pitypangos, lóherés kertet akartam a vállamra teríteni, mert emlékszem, hogy az az érzés, amit keresek, ott van mélyen a zsebében, ha azóta ki nem lyukadt.
ha elült a pánikroham, marad a filmbe illő ég-be-ki-áltozás, amikor jelet követelek és vigaszt, de a kétségbeesésemet csak a szomszédok hallják
Aztán a napok, mint a lakozott tojástempera, színesek és csillogóak.
de mindig az én hátamra kerülnek lyukak, nem a mennyország falaira, hogy meg lehessen lesni a csodákat
Nyugalom és biztonság.
Hatalmas örökmécsesként melegíti belülről a mellkasomat.
tépni-marni-szaggatni-törni-ordítani-vájni-zúzni-lőni-szúrni-ölni-ölni-ölni-ölni
×××
Már vártam, hogy gyere.
Egész nap téged vártalak.
Végigsimítod az arcomat, a nyakamat, a vállaimat... A lábujjaimig meg sem állsz, és ahol hozzám érsz, a kezed körvonalat ad nekem.
A hőmérséklet csökken, a szublimáció megállt.
Most már nem foszlok szerteszét.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése