A földön semmi nem örök…
A fákon árnyak nőnek este,
A félhomály is nyöszörög.
A fákon árnyak nőnek este,
A félhomály is nyöszörög.
Eloszlik a Gond barna teste,
(A zsíros földbe rothadunk)
S ki egykor óhajunkat leste
(A zsíros földbe rothadunk)
S ki egykor óhajunkat leste
– Ó, puszta szív, borus agyunk! –
Már könnyező szem, búcsut intett.
Mi mindent, mindent elhagyunk
Már könnyező szem, búcsut intett.
Mi mindent, mindent elhagyunk
És minden, minden elhagy minket,
A szó, kisértés, dölyf s a vér
És visszasírjuk könnyeinket,
A szó, kisértés, dölyf s a vér
És visszasírjuk könnyeinket,
Mely már az Óceánba ér.
És csak hiába, nem jő vissza,
De jön helyette téli Dér,
És csak hiába, nem jő vissza,
De jön helyette téli Dér,
Ki sóhajunkat is fölissza.
Már aztán csendesek vagyunk –
A téli álom dermedt, tiszta,
Már aztán csendesek vagyunk –
A téli álom dermedt, tiszta,
De senkit nem csókolhatunk.
Virágot hullat el a bodza
S majd egy csomóba rothadunk.
Virágot hullat el a bodza
S majd egy csomóba rothadunk.
S rég hallgat a hős méla kobza.
A vágyam még ma dübörög
És holnap vesztemet okozza.
A vágyam még ma dübörög
És holnap vesztemet okozza.
A földön semmi nem örök:
A hernyó hull és a madár is
S az évszázad föl nem hörög.
A hernyó hull és a madár is
S az évszázad föl nem hörög.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése