végeztem a the perks of being a wallflower olvasásával is
átrendeztem a mappáimat
mert nincs más dolgom kettő óra kilenc perckor
könyvekből nem lehet valódi élményeket szerezni, de ilyenkor eszembe jut esti kornél, aki útinaplót tudna írni az álmából, mert attól, hogy nem ment el ténylegesen oda, miért ne lehetett volna ott? miért ne tudhatná, hogy milyen lenne? bizonyos szempontból átélte
kettő óra tizenkét perckor egy pillanatra megijedtem, hogy én is olyan leszek, aki majd boldog-boldogtalannak meséli, hogy 30 évesen végre valahára sikerült rátalálnia a hivatására, már tudja, hogy mihez akar kezdeni az életben
nem bírnék még 13 évet elpocsékolni, olyasmi után kutatva, ami végig ott volt az orrom előtt, hogy majd a homlokomra csapjak, hogy hát nem egyértelmű?
erről Karinthy jutott eszembe:
(...) azt magyarázta, hogy "magamat keresem"! Igen ám, de akkor ki az a magam és hol találom meg a sok közül, akiket itt vagy ott felfedezek, miről ismerem meg?
és igen, miről ismerem majd meg?
nem tetszik ez a kérdés, túl drámai, mintha egy színpadon állnék, talán üres a nézőtér, talán még pótszékeket is kell behozni - a teltház új értelmet nyer, nem tudom, nem is érdekel, mert már megszoktam, hogy ennél a mondatomnál a zsöllye fölé révedek, a hatás kedvéért kipréselek magamból néhány könnycseppet, mert én játszom azt az idegesítő naivát, akinek hosszú búzaszőke haja van, és mindig meg kell menteni, mert eltéved az kartonpapírból kivágott erdőben
kettő óra huszonnégy van és már rosszul vagyok a létfilozófiai kérdésekből, vagy hogy ízekre szedjem magam és a részeimet hasonlítgassam mások tökéletlenségeihez, de attól is rosszul vagyok, hogy erre újra és újra rá kell jönnöm, hogy erről egyáltalán írnom kell, hogy ezért fontos helyeket veszek el a memóriából, mert az életutaknak könnyen kéne menniük, és ezalatt nem azt értem, hogy minden sikerül elsőre, hanem hogy tudom, hogy majd egyszer megtörténik, de addig is, minden úgy jó, ahogy van, még ha rossz is, még ha nehéz is, de nem baj, mert eljön majd az ideje, mert van értelme, mint annak is, hogy kisgyerekeket fogmosásra kényszerítik.
kettő óra harminc perckor már nem gondolok nagy dolgokra
többet nem is kívánhatnék
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése