Az sem baj, ha a gondok átverekszik magukat a szúnyogháló apró lyukacsain mikroszakadásain és berepülnek a bukóra nyitott ablakon. Éjszaka belezümmögnek a fülünkbe, evés közben a szánk előtt röpdösnek és a cipőnkbe petéznek, hogy biztosan rossz irányba meneteljünk tovább.
A felhők, mint az aszálytól repedezett föld.
A szerelmünkben mindig nyár van.
Ott élnek, ahol a vonat ablakából örök búzakalászokat és vég nélküli napraforgómezőket látnánk. A körmünk alá friss, puha, barna föld ragad; ebéd előtt jégkockák pattognak szét a levendulaszörpben.
A tehervagonok rozsdás illesztéseiben megválaszol(hat)atlan kérdéseket raknak ki a mohatelepek.
A távolban, mint a győzelem stronciumos fáklyája, egy gyár kéményéből gázlángok szárítják tovább a felhőktől pikkelyezett égboltot.
× Frederic Forest ×
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése