KINEK A PSZICHOLÓGUSA TUD MINDENT RÓLAD?

pesten mindig csak turista leszek

egy újságpapírra vetkőztettem le az ebédre szánt padlizsánt. szégyenlősen néztem a lila háncsokat. az öröktől élettelen vagy már holt dolgok sorsát valamiért mindig is jobban a szívemen viseltem. lassan felkockáztam egy sárga tálba a szivacsos zöld húsát, és besóztam. a kezemmel kevertem össze, hogy mindenhova elérjen a fűszer. tegnap is a körmöm melletti bőrt tépegettem és rágtam, amíg felszínre nem került az én szivacsos vörös húsom. a sószemek ezeket a kis réseket találták meg, ahol én állok pőrén a világ előtt. azt sem éreztem, mennyire mar, egyedül az ujjvégeim lüktetése üzent.
elindítottam a mosógépet. apu megkapta a halott nagybátyja néhány ruháját, amire a macska rögtön rá is akart feküdni. hamarosan 50 éves, és mintha a levegőben vibrálna az a kimondatlan kérdés, a félelem, hogy vajon mikor fog elárvulni.
eszter dédi, akiről a nevemet kaptam is így, cukor nélkül itta a tejeskávéját, amit egy kiskori bohócos kétfülű bögréből kortyolgatok. nem tudom, hogy belém akarnak-e látni valakit, de nem számít, mert az előző életeim úgyis a lelátón ülnek kifejezéstelen arccal, és figyelik, ahogy birkózom az árnyékommal.
az evési gondokkal kezdjük megszokni egymást. olyan jó illata van a mosószernek és az öblítőnek, hogy legszívesebben meghúznám a kupakot, amibe a rózsaszín szirupokat töltöm. inkább csak nyelek egy nagyot, és sóvárogva berakom a mosódobba. a kísértések szembejönnek, a fodrászom is krémes tejszínhabot ken a hajamra, ahelyett, hogy kiskanállal elmajszolnánk, így nyújtva az élvezetet. behunyom a szemem, és a számon veszem a levegőt. úgysem tudom megtölteni a tüdőmet.
valahol messze akarok élni, ahol egész évben kellemesen meleg van, és radiátor sincs. mert ahol hideg van, ott van a pokol. vagy legalábbis egy kihelyezett intézete.
néha kiesnek a kezemből a dolgok, főleg a tollak, könyvek és poharak. megállíthatatlan zuhannak a törtfehér kőpadló felé. egyszer össze fog törni, mint a csigák háza, amikre a domb tetetjén lévő ovisok ugrálnak az udvaron. hallgatják a talpuk alatt kipukkanó puha testek szimfóniáját.
azt hiszed, ha más is megtudja, akkor könnyebb lesz, vagy igazzá válik? álarcot raksz ránk, és kitalált neveket bemondva rázunk másokkal kezet. az alma visszakéretőzik a fára, és nem tudunk aludni a reggeli holdsütéstől.