vegyes fogadtatást kapott az a tény, hogy éjjel, az emeletes buszok mellett már látszódik a lehelet. egyedül a kisgyerekek élvezik, mert a ropival cigizés új szintre emelkedik, de a hörghurutos sárkányok és az induló gőzmozdonyok száma is megszaporodik.
állok, és figyelem őket, ahogy talán a hidegtől az arcomra deresedik a vicsor. nem tudom, hogy jól leplezem-e, hogy a pánik ipiapacsot játszik a bordáim között. rátalál a csigolyáimra, és fel-alá kezd futkosni rajta, mint yggdrasil törzsén a hírvivő mókus. a velőmben felolvad a vízesés.
tengervízként szivárog a hám alól a sós veríték.
nem hiszem, hogy jó ez így, már olyan sincs, aki megbüntetne, ezért a párna melegebbik oldalára fekszem, és a takaró gombos végét húzom az államhoz.
háromkor felriadtam, mert nem szólt zongoraverseny a bartókon, különben is meleg volt, kinyitottam az ablakot, de az aszfalton az árnyak önmagukkal üzekedtek. próbáltam nem arra gondolni, hogy valaki talán épp most szül meg egy méhlepényt. soha nem lesz tökéletes csend, érzem, ahogy a hasamban lüktet az ér.
a könyököm mögül jön a fény, különben sötét van, mint az ember szívkamráiban.
szögek fúródnak a "megtelt" táblába
Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok, kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben; a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem; és orcám sohse sír és sohse mosolyog.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése