2014. november 15., szombat

AGARAKKAL AZ ÉG FELÉ

csak akkor gyógyulunk ki a zaklatottságból, amikor újból megpillantjuk a fejünk fölött damoklész kardját. mintha az állandó félelemben és rettegésben találtuk volna meg az örök béke titkát.

minden valószínűtlennek tűnik.
talán át kellene éreznem a börtönbe vonuló monopoly bábum lelkiállapotát?
az, hogy gondolunk egyet, hirtelen a főváros vérkeringésében lüktetünk, és elég hozzá másfél óra, hogy a részem máris bőröndökbe, zacskókba és hátizsákokba legyen csomagolva. csak a kopaszi gáton sétálva manifesztálódott minderre a nagy vörös pecsét. közben kerülgettük a biciklis, anorákos kisgyerekeket, akiknek az anyukáik vagy elhajtották az utunkból őket (a látványunktól valamilyen megmagyarázhatatlan okból idegenkedve, undorral az arcukon), vagy kiabáltak a csemetéikkel, hogy ne egyék meg azt a kétes eredetű botot, amit oly' nagy buzgalommal szorongattak és dugdostak le a torkukon.
sajátos önkívületben támolyogtam haza, ahol egy roger moore alakította james bond film várt tárt karokkal, ami tovább növelte a szürrealitások légterét.

kenyér kell, hogy mártogatni tudjak.
ablakokból kéne kiabálni titkokat.
sárgarépát termeszteni a filodendron mellett.
marihuána szakértőség.
menjünk ki lincselni, vagy menjünk kilincselni.

zakatolt alattunk a vonat. tipikus őszi nap volt. a zenitről legurult a nap.
ahol átlátszott a vagon fala, onnan bámultam a dombokat, a teheneket, a zöldeket.. az egyik felszántott rész mellett robogtunk céltudatosan, amikor kinőtt a földből a világ lesoványabb és legmegtépázottabb kutyája, akinek az utolsó vágya az volt, hogy lehagyja a szerelvényünket, vagy legalább együtt fusson vele. foltos, rövid szőrét tenyérnyi vörösök színezték tovább.
borzasztóan megijedtem, és elkaptam róla a tekintetem. perifériából láttam, ahogy nyargal, küzd, kaparja hasztalan a fellazult talajt. előrefelé futott, mégis egyre hátrált.
elszégyelltem magam.
ha már nem hajolhattam ki azért, hogy megfogja a kezem, és felhúzhassam, talán annyi is elég lett volna, hogy addig nézem, ameddig csak tehetem.
és én mégis lemondtam róla.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése