V A L A M I V É G E T É R T

szerda van, 5 óra múlt, de az elmúlt napok megérdemlik, hogy az összes percüket ébren töltsem, az egész teljességüket megéljem, akár a kék óráról van szó, akár a reggeli / délutáni nyüzsgésről.
bárcsak kicsit ügyesebb lennék, hogy el tudnám neked mondani, hogy te vagy az, aki útra válik belőlem, mindez abban a létbizonytalanságban, amit mottóként a naptárainkba karcolgatunk, mint szerelmesek anagrammáikat a fák törzseire.
kitépjük magunkat egymásból, és reméljük, hogy kinő a másik lábunk, mert nem kövülhetünk meg, vagy élhetünk minimumon. tovább kell gázolnunk, le kell győznünk a megállíthatatlan sodrást, az ismeretlen örvénylést, a csúszós-mohás köveket, a marasztaló mocsarakat. amikor völgyben sétálok, mindig nagyon kicsinek érzem magam. még a legerősebb kiáltásom sem visszhangzik.
de köszönöm, hogy te még a néma suttogásomat is meghallottad.
szinte már idealizáltuk ezeket a napokat, annyit képzelegtünk róla, de csak úgy, mintha kosztolányi és karinthy lettünk volna, akik eljátszották, hogy az egyikük haldoklik, miközben mindketten fuldokoltak az elfojtott nevetéstől. ám amikor a drága desire ott feküdt a kórházi ágyban, frici ahogy belépett az ajtón, azzal a lendülettel vissza is fordult.
azt hiszem, hogy akik "jó viszonyban válnak el", az még borzalmasabb, mert azt jelenti, hogy ott már régen elszakadt az ezüstszál. avagy inkább tündérkötés, ha már böszörményinek is helyet szeretnék foglaltatni a sorok között.
abban bízom, hogy jól csináltuk. hogy semmi nem maradt kimondatlanul, ami pedig ki lett nekünk mérve, azt mind megvalósítottuk, és hitelre sem szerettünk.
csak mi voltunk:
 - mi, mi, mi -
és senki más.
állok a szobámban, a földön papír- és nejlonzacskók, tele a holmiddal, ami már csak hozzád tartozik. ahogy a kezembe fogom őket, hirtelen jegessé válnak.
ami megmaradt, és még hűséges hozzám, nem akarom dobozba zárni, és eldugni a szekrény egyik poros kis polcára, hogy majd elé pakoljam a viharvert karácsonyi díszeket, mert azok már átvették a falaim sárga színét, és nem rajtuk fog múlni, hogy gerillatámadást mérnek-e rám az emlékek vagy sem.
nem ez volt az elbocsátó szép üzenet, mert a cigarettafüstödet magába itták a függönyök, a párnák, a szobák; az egyik kedvenc bögrém is szomjazni fog a kávéd után. de ezek csak tárgyak, már elmúlt hat óra is, és én csak csacsogok, pedig egy évig beszélhetnénk erről megállás nélkül.
de tudod hogy van ez, csak fecseg a felszín, és hallgat a mély.