menjünk, amerre az orrunk mutat

két órán át elemeztem a jónás könyvét, és babits magas humánum-érzékelését, valamint általános fűbenlapulását (ha élhetek nemes nagy ágnes szavaival).
de megértettem, hogy miről beszél julien benda az írástudók árulásában, amikor az írástudók felelősségéről ír, hogy nekik az a dolguk, hogy a csillag irányába mutassanak, mert ha ezt nem teszik, akkor el fogunk veszni. és kitartónak kell lenni, rendíthetetlen világítótoronyként állni, még akkor is, ha egyetlen hajó sem fordul a fény felé. a politikába és a köznapi élet csip-csup ügyeibe bele nem süllyedve szabad csak alkotni.
minőség, minőség, minőség.
(le kellene szoknom a kisbetűkről.. és sok minden másról)


női példaképeim tovább bővültek marie curie és dienes valéria személyében. nem tudom elképzelni, illetve el tudom, csak lenyűgöz, hogy hogyan lehetett összeegyeztetni a pszichológiát, a matematikát, a filozófiát, a zeneszerzést, az esztétikát, és a táncpedagógiát.

legalább flippereztem drakulával, és a behind blue eyes éneklése közben egy random helyre beütöttem a fekete golyót. a rozéfröccs finom, létezik a vécé-szörny, akit úgy hívnak, hogy budi boldi (bár elég szexista, hogy a szörnyeket szinte mindig pasiknak képzeljük el). fellépcsőztünk a tetőre, ami igazából építési terület, de gyönyörű a kilátás veszprémre, de mondhatom, hogy kollektíven nem szeretjük, ha random csávók kiabálnak velünk, ezért csinálni fogok majd egy helyet, ahova be lehet ülni, csak úgy beszélgetni, anélkül, hogy ezer forintért ízetlen teát vagy kávét innál.

hallom, ahogy a fontos dolgok elsétálnak mellettem, csak a visszahangjuk kopog a macskaköveken, pedig csak ki kéne forgatnom a zsebeimet, jobban kinyújtanom a karomat, rácsodálkoznom a szecessziós házakra, narancsos-étcsokit ennem, és akkor helyükre kerülnének a dolgok.
egyik hétvégén, egy gulya-dombi séta alkalmával átszellemültünk hippibe vagy tündévé, és köszöntöttük az erdő szellemét, amit ő úgy hálált meg, hogy sárga lepke képében körültáncolt minket, és elkísért az utunk végéig.