szöszmösz

igazából tudnék sok dologról csacsogni, mert rájöttem, hogy szünetek csak azért kellenek, hogy pihenjünk, és néha hallgassuk a csendet, nem azért, mert ki tudnánk fogyni a mondanivalóból, ezért talán direkt mindig félbeszakítjuk magunkat, még elnézést sem kérünk, de hát együtt kell élnünk velünk, szóval majd csak megbékélünk. 

furcsa beszélgetéseken és furcsa helyzeteken vagyok túl, főleg azért, mert mostanában úgy éreztem magam, mint egy bögre aljára ülepedett, fel nem olvadt cukorréteg, ami azt várja, hogy a kanál belemerüljön a teába, és megkeverje.
jött a kanál, és belekerültem az általa gerjesztett örvénybe, felkavarodtam, és most hagyom, hogy a megmaradt darabkáim szépen lassan újra leszállingózzanak. 

valamilyen rejtélyes okból kifolyólag rettenetesen utálom a hatszögeket, sőt mérges vagyok rájuk, és meggyőződésem, hogy a világ egy szebb hely lenne nélkülük. bezzeg a nyolcszögek!

mikor óvatlanul betáncoltam a konyhába, megláttam, hogy a mosogatóban csücsül magányosan egy hatalmas nagy jégtömb. megsajnáltam szegényt, ezért úgy döntöttem, hogy foglalkozom egy kicsit vele. globális felmelegedőset játszottunk, amiben én voltam az előbb említett jelenség, és annyiban merült ki tevékenység, hogy addig engedtem rá forró vizet, amíg el nem olvadt teljesen, és el nem öntötte "hollandiát".

megint tartottam csípőcsontok napját, a szemeim alatti karikák monoklikká fejlődtek, az alapfunkcióim korlátozottan még működnek, de most megint egy kicsit révbe értem. talán a dobos kocka lehet az oka.