kiköpött csontok

engedélyt kaptam rá, hogy pokolra menjek, habár nem leszek költő.
engedélyt kaptam, hogy úgy éljek, ahogy akarok, habár többször is mutogathatnám azt a kilencven százalékot.
csak rádőltem az ott csontosodó vállra, és azt ismétlegettem, hogy
nem akarok félni, nem akarok félni, nem akarok félni.
belefáradtam, hogy a köztem és köztem húzódó falon őrjáratozó szörny én legyek.
azzal akarok foglalkozni, amivel akarok, és nem azért, mert kell.
egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy mit is akarok..?
azt hiszem: csupán csak élni.
miután megnéztünk a 73-as, jankovics marcell-féle jános vitéz rajzfilmet, megint vákuumba kerültem, és nem tudtam, hogyan fogok tovább létezni.
de miközben feküdtünk az óm-jeles ágytakarómon, megegyeztünk, hogy ha egyszer mindketten besokallunk a világból, akkor azt nem dobjuk el magunktól, hanem engedjük, hogy belénk szálljon.