HBD, FD!

MÖBIUS:
Salamon zsoltára, az űrutasok éneke
Kiröppentünk a mindenségbe
A hold pusztáira.
Porában elmerültünk
Némán merültek el
Már ott sokan; puhára főttek
A Merkur ólomgőzeiben, elrothadtak
A Vénus olajtócsáiban és
A Marson: felfalt minket a nap
Dübörögve, radioaktívan, sárgán
A Jupiterből kibűzlött
Egy nyílsebesen pörgő metán-kocsonya
S oly súlyosan lebegett felettünk
Hogy a Ganymedest teleokádtuk
A Saturnust átkokkal szórtuk tele
S a többire már kár a szóért
Uranusra, Neptunusra Szürkéssárgán és fagyottan
Plutóra és Transzplutóra ráhullottak
A legmalacabb viccek.
És már régen elcseréltük a napot a Síriusra
Síriust a Canopusra
Elsodródunk a mélybe föl
A fehéren fénylő csillagok felé
Miket soha el nem érünk
Múmiák már réges-régen, szörnyhajónkban
Bélsártól megvarasodva
S torz arcunkon már az élő földnek
Emléke is eltöröltetett.