ami ott van, ahol megszakad a szemhatár

jelentem, tablókép megrendelve, szalag feltűzve, gyomorgörcs állandósítva!

egy nagyon szimpatikus felmosókocsi mellett álldogáltunk valentinnal, vártuk a (gyerek)pezsgős koccintást, ő mosolyogva felém fordult, és megkérdezte, hogy nekem is eljöttek-e a nagymamámék az szalagavatóra, mert neki mind a kettő.
vettem a számon egy mély levegőt, és összeráncoltam a homlokomat - a pillanatnyi leblokkolás hatására -, mert eszembe jutott az a jelenet, amikor hazajöttem, és azt láttam, hogy anyu és apu szinkrontelefonál az apukájukkal, mert már mindketten félárvák. anyátlanok.
nem, nekem csak apu jött el.
egy kicsit én is félárvának éreztem magam.
majd szerencsére megindult a tömeg, és mi is árván hagytuk a felmosókocsit.

én vagyok az a lány, aki ha nem tudja kivenni a könyvtárból babits egyik kötetét, akkor leül a legközelebbi székre, és addig nem áll fel, amíg el nem olvassa, közben pedig kapkodja a fejét, mert annyira belemerül, hogy nem veszi észre, hogy a volt földrajz tanára köszönget neki, és majdnem otthagyja a zenés-egeres elnyűtt mappáját egy doors lemez alatt, mert neki bob dylan dalszövegeket kellett tanulnia.

magyarázatot vártak tőlem, de én nem tudtam mit mondani, nem tudtam semmit viszonozni, mert csak porzó ürességet éreztem, ami mégis olyan nehéz, hogy teljesen eltelít. belém esett a világ, vagy vákuum volt a lelkemen. autóhoz hasonultam, amit télen próbálnak beindítani, a motor fel-felbőg, de nem történik semmi. mintha minden indítás egy belső kiáltás lett volna, hogy "érezz, bazdmeg, érezz már valamit!". ilyenkor buszra kell szállni. el kellett távolodnom tőled, hogy közelebb kerülhessek hozzád, de igazán sosem megyek el, csak kiszakadok a testemből, hogy láthatatlanul, a plafonról nézhessem, ahogy szuszogok.
ez csak egy újabb vedlési időszak.

szabó istván, amikor megkapta az oscar-díjat, felhívta a színpadra a mefisto főszereplőjét, klaus maria brandauert, aki átölelte, és örömében elkezdett urgálni. azt mondta a rendező, hogy ő abban a pillanatban nem érzett mást, csak szégyent.
én egész életemben szégyelltem magam, mások miatt is.
a szégyennel, a félelemmel, a magánnyal és a fájdalommal pókereztem.
drágakövek és üveggolyók vannak a szemüregeikben, amikkel ha rám nézek, érzem, ahogy lecsorog a csontjaimon a gyönyörű iszonyat.