moonlight

that's the time, that's the time

i love the best

nem tudok más életet elképzelni magamnak, mint ezt, de most én is átvettem mihály rezgéseit, és úgy érzem, hogy a fontos dolgok éppen máshol történnek. mintha egy meghiúsult haditerv közepén csücsülnék, és mindenki tudja, hogy veszett ügy, de azért mégis mozgosítják a csapatokat, és folytatják az offenzívát.

az élet azért valószínűtlen, mert valószínűtlen, és dühítő, hogy mindig tudatosul bennem, hogy a világ olyan, mint a penrose-lépcső. mindig csak felfelé megyek, és csak néha állok meg egy pillanatra, hogy konstatáljam: basszus, itt már jártam. de nekivágok újra, mert ennek így kell lennie.

nem sajnálok semmit, legfeljebb azt, hogy még mindig az arctalanság és a plátói szerelmek híve vagyok, mert az ember alapjaiban nem változik, és nem arra gondolok, hogy szeretem-e éppen a tökfőzeléket. nem tudom, hogy meddig lehet elmenni, meddig lehet tolerálni, meddig szabad feszíteni a húrt, mikor törik el a nyak.

most igazából nem fél kilenc van és én nem tizennyolc éves vagyok, nem veszprémben éltem egész életemben, nincs egy celofán nevű macskám, nincs frufrum, nem iszom most rozét, nincs egy illatgyertya az asztalomon, nem vagyok negyvennyolc kiló, nincs ezer meg egy fóbiám, mert ez igazából nem történik meg, ez csak a látszat, a burok, a közönség valósága, mert most éppen máshol vagyok, mást csinálok, és egy kicsit másvalaki vagyok, de nem nagyon.

de mégis sajnálom.
sajnálom, hogy megint erről írok, hogy megint bezárult egy kör, véget ért egy ciklus, mintha az egész évad az én egyfelvonásos monodrámámból állna, pedig ha itt lennél most, tudnád, hogy én látom a legszebb dolgokat, bár ennek ellenére mégis a "szívemre száll a világ egész kimondhatatlan iszonyata".
közben "megy az idő, és minden részecskéje külön valóság".

addig lassult minden, hogy a föld megvonta a vállát, hátradőlt, és megállt forogni, az univerzum eleinte meredt szemekkel figyelte, majd gondolt egyet, és elkezdett zsugorodni.
nem tudom, hogy rendezzem a betűket azért, hogy egy kicsit megértsd, hogy lüktet az ujjaim között a levegő, hogy mindent értek és érzek, és ezért
s e m m i   s e m   s z á m í t .