ezt a számot hallgattuk untig a Krisztivel, miközben ő újságírt, én pedig a sarokban árválkodó, letakart fotelban üldögélve olvasgattam egy marie claire-t és egy vogue-ot spanyolul. utóbbiban találtam fernando boteroról egy cikket, aminek hatására szerelmes lettem a festőbe.
imádok a bakonyban vonatozni, mert a táj megunhatatlan. ahogy kiszabadulunk a városból, és nekivágunk a zöld réteknek, amikben egy-egy barna folt egyénieskedik, mert a föld kifordult magából. elhagyjuk a sárga házakat, a vasúti átjárókat, ahol az autókból kiszállnak az emberek, és úgy figyelik az elzakatoló árnyunkat. mintha most először látnák ezt a csodát, vagy mintha már évek óta csak ránk várnának. langyos levegő bizsergett körülöttük, a nap pedig éppen kivérzett a dombok mögött. hangos füttyszóval belerobogtunk az erdőbe: olyan magas hidakon mentünk, hogy az égig érő fák csúcsa a vagonok hasát csiklandozta. a lapos kövek között patak csordogált. hirtelen mind megvakultunk. majd újra. és újra. aztán véget értek az alagutak. lassan ritkulni kezdtek a levelekkel betakart domboldalak, és a fákat felváltották a lámpaoszlopok.
a győri vasútállomás aluljárójának falára valaki felgraffitizett egy hatlapos süti receptet, because fuck you, that's why. a fecskébe meg a csillagba legszívesebben beköltöznék, mert ezeknél gyönyörűbb és inspirálóbb helyen még nem voltam. főleg a lámpák babonáztak meg: sárga gumimaci alakú, bakelitlemezekből összehajtogatott, kazettákból összefűzött és a többiek. ponyvákkal körülvéve figyeltem a vörös hajú nővérem füstbe burkolózó alakját, oldalra döntöttem a fejem és szívószállal szürcsöltem a körtés macifröccsöt. (avagy a "hogy rúgjunk be 100 forintból" c. előadást láthattátok)
a boldogságtól delíriumos állapotban elsétáltunk egy virágágyásként funkcionáló babakocsi mellett, és szomorúak voltunk, mert senki nem akart elvinni minket, pedig nagyon kedves stopposoknak néztük ki. ennek hatására egy macska is majdnem öngyilkos lett, de meggondolta magát, és inkább belemászott egy fémkukába.
nyúl yorkban szép az élet.
hazafelé esett az eső, de nem az depresszív-sírós eső, hanem az az "azért esem, hogy az ablakban ülve, egy bögre meleg kakaóval a kezetekben nézhessetek". a vonaton is fűtöttek, a kalauzok pedig tündérkék voltak.
majd újra a nyakunkba vettük a bakonyt.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése