delírium

én vigyáztam a valaha volt legaranyosabb két kiskölökre, akik attól függetlenül, hogy másfél, valamint két és fél évesek, mégis az egyik legértelmesebb és legelképesztőbb kis micsodák kerek e világon
a kisebbik még nem is beszél, ennek ellenére jobban megértettük egymást, mint  a "korombeliekkel" szoktam. ez nem tudom, hogy jó-e vagy sem, de az igen, hogy otthon örömtáncot jártak.


annyira imádom a magyar tanárnőmet, hogy nem tudom szavakba foglalni. ha eltöltenéd vele te is azt a két órát, garantálom, hogy az enyémhez hasonló, távolba meredő, átszellemült arccal törted volna magadnak az utat a lépcső felé.
az részletkérdés, hogy kezdi megszerettetni velem adyt, akitől eddig bojkottáltam az olvasást, de most sikerült rávennie, hogy nekiugorjak az új versek kötetének.
ó, kedveském, ha ott lettél volna, amint belibbentünk az elsötétített kétszázhármas terembe, és elkezdett csak nekem festményeket, rajzokat, fotókat vetíteni; amilyen beleéléssel magyarázta, hogy milyen is az impresszionizmus, az expresszionizmus, kitértünk az egyik kedvencemre, a pointilista képekre, de jött a szecesszió és vele klimt, valamint sokkolódtam schiele munkáitól.
nem akartam, hogy megszólaljon a csengő, mert végre valaki hozzáértő mesélt nekem.
éreztem, ahogy lüktet a lelkem
és szeretem azt is, hogy mindig ráébreszt a dolgok komplexitására, hogy nem szabad fekete-fehérben látnom a világot
kivételek persze mindig akadnak
ja, és tervezem, hogy beszabadulok a könyvtárba és az összes mitológiás könyvet kiveszem. kezdem a keltákkal. 
fuckthisshit, elmegyek művtörire