reggel ment el, de már hiányzik.
és vettem egy detroit city feliratú pólót. majd megpróbálunk ráfesteni, hogy detroit rock city legyen belőle. újra meg kéne nézni, annyira rossz.
×××
borbálával megegyeztünk, hogy mindenki beleugrik a saját mélyvizébe és majd találkozunk az egyik áramlatnál. hagyjuk, hogy magukkal sodorjanak az események. de előtte nekünk is lépnünk kell, addig úszni, amíg el nem érjük azt a pontot, ahonnan nem vetődünk ki egy szeszélyes mozdulat miatt a partra. vissza a kezdetekhez.
nem tudom, hogy most éppen kihez kötik azt a mondást, hogy: "miért várod el, hogy változzanak a dolgok, ha mindent ugyanúgy csinálsz?"
ültem a kocsiban és felfelé hunyorogtam. néztem, ahogy egy sárgásszürke paplan hogyan takarja be az eget és a nyugovóra térő napot.
igen, eddig az a fajta ember voltam, aki csak ült, bámult az elérhetetlen messzességbe, és figyelte a vándorló felhőket. innen tudta, hogy nem állt meg az élet, ketyegett tovább. néha egy-egy új kátyú vagy tábla tanúskodott még erről, de minden alkalommal meg kellett róla győződni.
nem tudom, hogy attól ijedtem-e meg jobban, hogy remeteségem miatt kimaradok valamiből, esetleg úgy megváltozik a környezetem, hogy nem érzem majd magam odavalónak.
vagy attól ijedtem-e meg, hogy mit fogok kezdeni a végtelen időmmel. mi van, ha csak én érzékelem. a többiek nem tudnak róla, ezért lassan megöregszenek, megőszülnek, pedig nem is lenne szükségszerű. talán csak megszoktuk, hogy ez a rendszer, ennek így kell lennie, és nem maradhatunk fiatalok vagy kortalanok, mert akkor kilógnánk a sorból.
talán, ha elfordítom a fejem és becsukom a szemem.
talán nem kell mindennek úgy lennie, ahogy azt megszoktuk.
talán lehet szembemenni az árral, felúszni a vízesésen, örvényt kavarni magunk körül, miközben a közepén lebegünk.
nem tudom.
ha rájöttem, majd elmondom.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése