a világ egy nagyon kicsi hely, főleg amikor kijössz a fodrászatból, nagyon összeszűkül. szinte hallani, ahogy fordul önmagába, a mag bódító vonzásába.
a teliholdak nekünk kedveznek, mert a mi életünk is kiteljesedik.
jó, hogy idegen emberekkel összemosolygunk az utcán.
jó, hogy nem tűnt el és felhívott, hogy megossza élete egy nagy eseményét (és hogy utána is sikongatva meséltem a körülöttem állóknak)
jó, hogy nem számít a fagyos szél, mert mi akkor is cigarettafüstön át akarjuk nézni a teliholdat, ami mindennek az alfája és omegája.
elköszönünk, lerakjuk a telefont, búcsú ölelésre tárjuk a karunkat és mosolyogva fordulunk el, dagadnak a holnapi tervekkel megtömött zsebeink.
nem nyálas, nem mesterkélt, csak őszinte.
degeszre ettem magam, egy könnyed mozdulattal letörlöm a számra ragadt maradék boldogság-morzsát.
megérdemelt.
életszerű.
de megyünk tovább.
mert fogy a hold.
Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok, kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben; a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem; és orcám sohse sír és sohse mosolyog.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése