Falakat bontó zene

VOLTUNK FALKONCERTEN, VOLTUNK FALKONCERTEN!

mikor még mindenki fészkelődik a székén, a melletted ülő két kövérkés német csávó még nagyban beszélget a kék esőkabátjukba burkolózva, biztosítanak róla mindenkit, hogy roger waters-t nem zavarja semmi, mert ő egy tündérbogár, a fészkelődés a tetőfokára hág, kiszáradt szemek a színpadra szegeződnek, mindenki elfelejt egy percig pislogni és lélegezni, nehogy lemaradjon valamiről, és akkor..

áh, nem is lehet elmondani. ahogy elhagyják a hangszereket az első hangjegyek, mindenki ordít, a gitár érces hangja felbőg és mintha a pattanásig feszült idegekből, vagy a közönség mellkasából robbanának ki a lángcsóvák, a rakéták, a tűzijátékok; van, aki eléri a hallhatatlanság frekvenciáját és látszólag hangtalanül bömböl, mi csak tátott szájjal nézzük, a kezünk tapsra nyílik, de ott lebeg a levegőben és ülünk a melegben kabátban, de a hideg ráz minket.

tudjátok, az az érzés, amikor tudod, hogy a körülötted ülők is azért vannak ott, mert szeretik, mert rongyosra nézték a videókazettát vagy felismerhetetlen sercegésig hallgatták a bakelitet, és ez nem egy ócska fesztivál, hogy az lézeng az első sorban, aki azt sem tudja, hogy hol van és mit hall, csak úgy ott van, mert első sor. nem. itt mindenki szereti és ismeri és tudja és barátságosan mosolyog a mosdó hosszú sorában állva, mert egy biztos kapocs már van köztü(n)k, egy falon belül vagyunk.

és felülmúlhatatlan érzés, amikor a melegség szétárad a mellkasodban annak hatására, hogy roger waters szinte hibátlanul és folyékonyan elkezd magyarul beszélni, hogy "orül, hogy itt lehet" és hogy kitudja mondani, hogy "igazságtalanság", ami miatt csak mégjobban őrjöngünk. és hogy úgy néz ki és úgy viselkedik, mint egy korán őszült negyvenéves.

és nem csak egy eargasm, hanem vizuális-eksztázis, az állandó vetítés, a több méteres teacher (mázlista kölkök), a repülő óriásdisznó..
tágra nyílt szemekkel hallgattam a goodbye, blue sky-t, ami a legkedvencebbem, és nővérrel egymásra néztünk, ahogy potyogtak a jelképek, vagy amikor kiírták, hogy KURVÁRA NEM (No Fucking Way), hogy azért milyen bátrak, de még azon is elgondolkoztam, hogy vajon mit szól az, aki csak mondjuk elkísérte a barátját / barátnőjét és azt látja, hogy a színpadon egy SS-tiszt-szerűségnek öltözött ember először megafonnal kiabál, majd elkezd "lövöldözni" a közönségre.
és a végére biztos az a két sorral előttünk ülő család is megbánta, hogy elhozta a kiskölkét, amikor majdnem pucér nők tömege jelent meg az óriáskivetítőn.

és vettünk két posztert.
frenetic!