Weöres Sándor 100

Hároméves voltam,
mikor észrevettem
magam körül a világot,
de azóta se láttam.

Mint csillogott és tajtékzott!
fújt, toporzékolt!
Emlékszem, virágos kert volt,
zöld és tarka zuhatag,
benn barna kerti pad. Középen én.

Majdnem szétrobbantotta mindenét,
mintha bármi áron is
észre akarná vetetni magát.

A háztetőn macska, vörös nadrágban, hegedült,
megdobtam kővel,
ekkor elenyészett.
Ez sokkal később történt,
a világot újból azóta se láttam.

Mert hiszen az ember átlát a falon,
de nem lát keresztül a fal hiányán.