üdvözlet a távol-keletről

van három olvasatlan üzenetem: szeretek egy-két hónapot várni velük, mire megérlelődik a válasz, de nem gonoszságból, vagy azért mert ne lenne kedvem, csak úgy.. na.
jött köztük egy volt általános iskolás osztálytársamtól, akivel már akkor sem beszéltem sokat, de most, hogy megköszöntöttem szülinapja alkalmából, úgy gondolja, hogy elérkezett az életében az a pillanat, amikor be akar hozni kábé 8 évnyi lemaradást, ezért azt találta ki, hogy az a legjobb közeledési mód, ha "ecci"-nek szólít és odaböffenti, hogy: "mizu van? régen nem beszéltünk"
ez ííígy van, életem, és tudod, nem most fogjuk elkezdeni
(különben is: ecci? komolyan?)

a bencével francia és orosz dalokon keresztül kommunikálunk egymással, a bori szegeden fog hesszelni három hétig (remélem megszereti és majd odamegyünk és majd ott lakunk és majd ott nagyon jó lesz nekünk), a kristóf már szóba áll velem, mondatokban is írt!

én meg álldogálok kint a suli előtt az esőben, próbálok nem idegösszeomolni, miközben bújom az angol 1000 kérdés 1000 válasz könyvemet, hogy minél többet tudjak a politikáról, lakáshiányról és a fogyasztói társadalomról, nem érdekel, hogy már hullámosodik a rohadt könyvem a rohadt esőcseppektől, vagy hogy odaáll mellém a bagzó magyar-etika tanár, aki amúgy jóarc és valamiért beszélgetni akar velem, talán mert nem érti, hogy miért áll kint valaki az esőben, amikor 4 méterre ott az iskola, de ezt nem értheti, nekem kint kell állnom a rohadt esőbe, hagyni, hogy a lapok hullámokba tömörüljenek, hiába mosolyog kétkedve és szól hozzám kedvesen. biccentünk egymásnak, kidobja a csikket és ő visszamegy az iskolába. nem tudom, pontosan mikor, mert nincs időm érzékelni a világot, valahogy olyan "a dolgok elkezdődnek és mi véget érünk velük" érzés jár át, esernyős emberek bámulnak, mellettem zajonganak a markológépek, mert a világ nem szűnik meg forogni, elvileg fejlődünk, de egy plasztik-üvegablak másik felén állok, és valaki felismert, valaki rám mutatott, hogy ott van, ő, vigyétek el, ő tette, nem érdemli meg, hogy tovább lélegezzen, mikor itt volt és mégsem élt igazán!
majd hazaértem.